Mad­rid vagy Bar­ce­lo­na? – ahogy én látom

Spa­nyol­or­szág két leg­na­gyobb, két már-már szim­bo­li­kus­nak mond­ha­tó váro­sa Mad­rid és Bar­ce­lo­na, melyek Buda­pest­ről köz­vet­len fapa­dos jára­tok­kal könnyen elér­he­tő­ek sok­szor egész bará­ti áron, és a mi szí­vünk­nek oly ked­ve­sek. Mind­ket­tő más, mind­ket­tő él, pezseg, és mind­ket­tőt nagyon sze­ret­jük. Beval­lom, én az egyi­ket kicsit job­ban, de hogy melyi­ket, és melyi­ket miért, azt most meg­mu­ta­tom nektek. 

Külső szem­lé­lő­ként első­re talán nehéz is a válasz­tás, a leg­jobb az, ha van lehe­tő­sé­ge az ember­nek mind­ket­tőt meg­is­mer­ni, kiala­kí­ta­ni a saját véle­mé­nyét, illet­ve saját maga meg­ta­pasz­tal­ja a váro­sok atmosz­fé­rá­ját. Nekünk volt sze­ren­csénk mind Mad­ri­dot, mind Bar­ce­lo­nát bejár­ni, és egy­sze­rű­en van az az érzés, – mint mond­juk az első sze­re­lem – ami nem múlik el nyom nél­kül, felejt­he­tet­len, és bármi is tör­tén­jék, az akkor is ott­ma­radt. Örök­re, kitörölhetetlenül. 

Mad­rid

Spa­nyol­or­szág fővá­ro­sa sokak­nak nem sze­re­pel a bakancs­lis­tá­juk első felé­ben, még akkor sem, ha csak az euró­pai feje­ze­tét néz­zük. Hogy miért van ez így, arra évek óta kere­sem a választ mind­hi­á­ba. Talán, mert nincs egy világ­hí­res Eiffel-tornya mint Párizs­nak, nincs egy tör­té­nel­met meg­ha­tá­ro­zó Forum Roma­nu­ma vagy Colos­se­u­ma mint Rómá­nak, eset­leg nem olyan ten­ger­par­ton fek­szik mint a Cin­que Terre mere­dek szik­la­fa­la­kon álló szí­nes fal­vai. Talán. Azon­ban van egy spa­nyol múlt, amely meg­ha­tá­ro­zó a világ­ban, amit meg kell ismer­nünk, hogy meg­ért­hes­sük a jelent, és ehhez Mad­rid, a fővá­ros jó kiin­du­lá­si pont. 

„Egy­sze­rű­en sze­rel­mes vagyok Madridba!“

Hát igen, ez a leg­ta­lá­lóbb meg­fo­gal­ma­zás, ha rövi­den akar­nám szem­lél­tet­ni Mad­rid­hoz fűző­dő viszo­nyo­mat. Mad­rid volt az a város, ame­lyet már akkor sze­ret­tem, ami­kor még alig ismer­tem. Épp­hogy csak kinyíl­tak a csi­pá­im, de már búj­tam a tér­ké­pet, az útle­írá­so­kat, vagy éppen Mad­rid nevé­nek hal­la­tán fel­csil­lant a sze­mem, még akkor is, ha egy foci­meccs­ről volt szó a TV-ben. Évről évre vár­tam a lehe­tő­ség­re, hogy sze­mé­lye­sen talál­koz­zunk. Sok­szor gon­dol­tam rá úgy, mint egy plá­tói sze­re­lem­re, így még izga­tot­tabb és még meg­szep­pen­tebb vol­tam, ami­kor elő­ször meg­ér­kez­tünk a spa­nyol fővá­ros­ba. Mint egy vad­al­ma úgy moso­lyog­tam min­den perc­ben, letö­röl­ni nem lehe­tett a képem­ről az átszel­le­mült­sé­get, ami­kor éle­tem­ben elő­ször belép­tem a San­ti­a­go Ber­na­beu Sta­di­on falai közé, és mind­ezt egy felejt­he­tet­len szü­li­nap kere­té­ben; na az már csak a kok­tél­cse­resz­nye volt a hatal­mas tej­szín­hab tetején. 

Hogy miért külön­le­ges Mad­rid? Szá­mom­ra maga az érzés, amit az utcá­in kóbo­rol­va érzek, ami­kor a Gran Via for­ga­ta­gá­ban elso­dor az élet, ami­kor csak talá­lom­ra leülök egy kávét meg­in­ni vagy egy tapas bárba beté­ve­dek, ami­kor a tere­ken, par­ko­kon átsé­tál­va átszel­le­mü­lök, ami­kor a ked­venc par­kom­ban, a Buen El Reti­ro park­ban figyel­ve a galam­bo­kat, a móku­so­kat, a ját­szó kis­gye­re­ke­ket vagy az össze­bú­jó kor­ta­lan páro­kat kitisz­tul­nak a gon­do­la­ta­im. Sze­re­tem a Mala­sa­na negye­det a graf­fi­ti­je­i­vel, a leg­fi­no­mabb smoothie-zójával és a leg­jobb cipő­bolt­já­val, de a leg­job­ban az érzést, hogy ott vagyok. Egy város, amely min­den ízé­ben euró­pai, elő­ke­lő és hét­köz­na­pi, vagány és hagyo­má­nyos, isme­rős és isme­ret­len, egy olyan hely, ahol jó lenni. Sze­re­tem reg­gel, dél­ben és este. A féle­lem szó uta­zá­sa­ink alatt itt jutott eszem­be elő­ször pozi­tív érte­lem­ben, mert csak attól félek Mad­rid­ban, hogy nem látom többé és nem érez­he­tem többé. 

A lát­ni­va­lók sorát inkább egy vide­ón­kon muta­tom meg, néz­zé­tek végig, illet­ve írtam egy cik­ket Mad­rid­ról a szállás.hu blog­já­ban, ame­lyet aján­lok figyel­me­tek­be, főleg, ha elő­ször láto­gat­ná­tok el a spa­nyol fővá­ros­ba, és egy szál­lás­tipp is jól jön tőlünk. 

Bar­ce­lo­na

Kata­ló­nia fővá­ro­sa, Bar­ce­lo­na sokak nagy ked­ven­ce. Tulaj­don­kép­pen ezen nem cso­dál­ko­zom. Egy cso­dás kis ékszer­do­boz a ten­ger­par­ton, olyan épí­té­sze­ti remek­mű­vek­kel, ame­lyek messzi­ről csa­lo­gat­ják az uta­zó­kat. Gaudí épü­le­tei iga­zán lenyű­gö­ző­ek, egye­dül­ál­ló­ak, Bar­ce­lo­na véd­je­gye a mun­kás­sá­ga. Ki ne láto­gat­na el, ha itt jár a Park Güell­be, a Casa Batt­ló vagy a Casa Milá falai közé, hogy meg­cso­dál­ja sze­mé­lye­sen az alko­tá­sa­it. A Sag­ra­da Fami­lia pedig kicsit lesar­kít­va, Bar­ce­lo­na Eiffel-tornya, ami nél­kül egy bar­ce­lo­nai város­né­zés nem lenne tel­jes, nem lenne az igazi. 

Én min­dig úgy gon­do­lok mégis Bar­ce­lo­ná­ra, mint a máso­dik város; a máso­dik, mint Firen­ze Róma mel­lett, mint Porto Lissza­bon mel­lett. Sze­re­tem Por­tot és Firen­zét is ne ért­sé­tek félre, ahogy Bar­ce­lo­nát is; ugyan­úgy kul­túr­sokk éri a láto­ga­tót, ugyan­úgy fan­tasz­ti­kus han­gu­la­tot árasz­ta­nak maguk­ból, pár­hu­za­mot mégis inkább ezek között a kvázi másod­he­ge­dűs váro­sok között húznék. 

Mit ad Bar­ce­lo­na? Tör­té­nel­met, kul­tú­rát, nap­sü­tést, ten­ger­par­tot. Mitől több, mint Mad­rid? Az nem elha­nya­gol­ha­tó tény, hogy a ten­ger­par­ton fek­szik, de a város sok­szí­nű­sé­gé­re, a vib­rá­ló szí­ne­i­re, a prog­ram­kí­ná­lat sok­ol­da­lú­sá­gá­ra is nyu­god­tan ala­poz­ha­tunk. Talán a szí­nek miatt, akár átvitt érte­lem­ben is tekint­ve, egy nagyon pozi­tív város moso­lyok­kal és elfo­ga­dás­sal. Élet­vi­dám­ság és öntu­da­tos büsz­ke­ség, ezek azok talán, amit átér­zek mint utazó is Bar­ce­lo­ná­ban. Ami fon­tos, hogy ők első­sor­ban kata­lá­nok, és ez a kata­lán öntu­dat érző­dik. Az eset­le­ges spa­nyol nyelv­tu­dá­so­dat nem itt fog­ják meg­di­csér­ni és érté­kel­ni, illet­ve az angol­lal is úgy van­nak, hogy ha nagyon muszáj, akkor meg­ér­tik. Ezzel viszont én úgy gon­do­lom, egy kicsit azért elide­ge­ní­tik maguk­tól a látogatókat.

Mi sor­rend­ben előbb ismer­ked­tünk meg Mad­rid­dal csak ezután követ­ke­zett Bar­ce­lo­na, és annak ide­jén a bar­ce­lo­nai blog­be­jegy­zé­sem­ben így fogal­maz­tam meg a konk­lú­zi­ót: „Bar­ce­lo­na a kutú­ra és Gaudí maga, a szí­nes és bohém város, Mad­rid pedig az elő­ke­lő­ség, a letisz­tult­ság, a tisz­ta szép­ség és szá­mom­ra vala­mi mér­he­tet­len biz­ton­ság, egy olyan meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan belső bizser­gés, hogy „itt élni tud­nék“ és „haza­ér­ke­zem“.“ A mai napig úgy gon­do­lom, hogy ezt talá­ló­an meg­fo­gal­maz­tam min­den szempontból. 

Ked­ves Köve­tő­ink, Spa­nyol­or­szág rajon­gók, nek­tek mi a véle­mé­nye­tek? Hoz­zá­szó­lás­ként szí­ve­sen olvas­suk a ti élmé­nye­i­te­ket is, a ti gon­do­la­ta­i­to­kat is ezút­tal Mad­rid és Bar­ce­lo­na vonatkozásában.

Tele az ország szebb­nél szebb tör­té­nel­mi és ter­mé­sze­ti lát­ni­va­lók­kal, váro­sok­kal és régi­ók­kal, gaszt­ro­nó­mi­ai és nem­ze­ti hagyo­má­nyok­kal, min­de­nütt külön­le­ges világ fogad. Mad­ri­dot és Bar­ce­lo­nát, mint a két leg­is­mer­tebb és leg­for­gal­ma­sabb várost válasz­tot­tam most amo­lyan össze­ha­son­lí­tás­ként, de meg­annyi fel­fe­dez­ni­va­ló vár még az uta­zó­ra ebben az ország­ban. Indul­ja­tok el ti is, Spa­nyol­or­szág ezer­szí­nű, amit látni és meg­él­ni kell!

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.