Vil­lám­lá­to­ga­tás Ber­lin­ben, séta az Ale­xan­der­platz­tól a Reichstagig

Tavaly az éves uta­zá­si horosz­kó­pom azt írta, hogy láto­gas­sak el egy­szer Ber­lin­be. Most eljött ennek is az ideje, és egy már­ci­u­si hét­vé­gén vil­lám­lá­to­ga­tást tet­tünk a német fővá­ros­ba kör­be­jár­va a leg­főbb lát­ni­va­ló­kat. Ezen blog bejegy­zés­ben meg­mu­ta­tom, miket lehet egy nap alatt fel­fe­dez­ni a város­ban, és hogyan lehet a tör­té­nel­mi­leg is leg­fon­to­sabb helye­ket bejár­ni, hogy mit aján­lok azok­nak, akik elő­ször láto­gat­nak el ide.

Elő­ször a köz­le­ke­dés­ről. Ber­lin – Schön­e­feld rep­te­re a város­tól távo­lab­bi rep­tér déli irány­ban; a Wiz­zair jára­ta ide érke­zik, és innen az S9 U‑bahn vona­lon köz­vet­le­nül elér­he­tő az Ale­xan­der­platz, ahon­nan mi is kezd­tük a napi sétán­kat. A HÉV-nek meg­fe­le­lő vonat­tal nagy­já­ból egy óra alatt a város­ban vagyunk, mond­hat­ni a sűrű­jé­ben, és sze­rin­tem a leg­jobb kiin­du­ló­pon­ton a fel­fe­de­zés­hez. Amennyi­ben Easy­jet járat­tal érke­zünk, akkor a Ber­lin – Tegel repü­lő­ter­ről rövi­debb a város­köz­pont­ba való beju­tás, ahogy a nem­zet­kö­zi vonat­ál­lo­más­ról is. A Flix­Bus a ZOB nevű busz­pá­lya­ud­va­ron áll meg buda­pes­ti jára­tai ese­té­ben, ez szin­tén a város perem­te­rü­le­tén helyez­ke­dik el, de met­ró­val könnyen meg­kö­ze­lít­he­tő. Ber­lin az a nagy­vá­ros, ahol jól kiépült a tömeg­köz­le­ke­dés, nem kell tar­ta­ni tőle. Mi ennek elle­né­re mind­össze­sen a rep­tér és a város közt hasz­nál­tuk, a főbb neve­ze­tes­sé­gek kényel­mes séta­tá­vol­ság­ra helyez­ked­nek el. Mind­járt meg is muta­tom sétánk útvo­na­lát, mi mit hogyan jár­tunk végig.

A szí­vecs­kék magya­rá­zat­ra szo­rul­nak annyi­ból, hogy egy hűvös, sze­les reg­gelt érde­mes egy forró kávé­val indí­ta­ni, így az első utunk a TV-torony aljá­ban lévő Star­bucks­ban kezd­tük egy jó kara­mel­les latte-val, mint ked­venc kávém erőt adott a nap foly­ta­tá­sá­hoz. A másik a Rit­ter Sport cso­ko­lá­dé rajon­gó­i­nak aján­lott hely a város­né­ző séta pihe­né­se­képp, mi fel is tan­kol­tunk egy jó nagy sza­tyor cso­ki­val a későb­bi­ek­re is, illet­ve kávé­zó­já­ban iste­ni finom süte­ménnyel kényez­tet­tük magunkat.

Miu­tán eldön­töt­tük, hogy a TV-torony nekünk ezút­tal túl drága, sétál­tunk egyet az Ale­xan­der­plat­zon, majd a torony mögöt­ti irányt válasz­tot­tuk a Nep­tun – kút mel­lett elha­lad­va a Ber­li­ni dóm felé. Mínusz fokok­ban, viha­ros szél­ben, de szik­rá­zó nap­sü­tés­ben élvez­tünk a lát­ványt. Dide­reg­ve ugyan és szin­te arcunk­ra fagyott mosollyal készí­tet­tük el fotó­in­kat, de egyre mele­ge­dőbb szív­vel gon­dol­tunk arra, miért csak most jöt­tünk el ebbe a város­ba, és már az első lépé­sek után azt ter­vez­tük, milyen lát­ni­va­lót, múze­u­mot kell leg­kö­ze­lebb belül­ről is meg­szem­lél­nünk. A dóm mel­lett talál­ha­tó ugyan­is a Múzeum-sziget, lenyű­gö­ző épü­le­te­i­vel igen meg­ka­pó volt még a sál és mélyen behú­zott kapuc­ni alól is. Érde­kes volt, hogy itt jött el a pil­la­nat, mikor nap­szem­üve­get vet­tem, leül­tem egy útpad­ká­ra és csak figyel­tem. Az épü­le­te­ket, az embe­re­ket, az időt ahogy telt és ahogy a gon­do­la­tok meg­ro­han­tak. Izga­tott vágya­ko­zás lett úrrá raj­tam, hogy még töb­bet lás­sak, hogy test­kö­zel­be kerül­jön végre a tör­té­ne­lem azon emlé­ke, mely­nek én is már része­se vol­tam gye­rek­ként, mely­ről annyit hal­lot­tam, olvas­tam, tanul­tam. Ber­lin. Nyu­gat és kelet. Vala­hogy ott ülve, olyan elkép­zel­he­tet­len volt.

Nem mon­dom, hogy átro­han­va a váro­son, de tény, hogy sza­po­ráz­va lép­te­in­ket, egy „édes“ kité­rő után, a ber­li­ni fal marad­vá­nyai és a Ckeck­point Char­lie felé veze­tett utunk. Mit is mond­hat­nék, szá­mom­ra meg­ren­dí­tő volt. Min­den film és kép, amit lát­tam erről a hely­ről és idő­szak­ról egy­szer­re tört elő ben­nem, a hideg fut­ko­sott a háta­mon, ahogy olvas­tam a hatal­mas pla­ká­to­kon a nap­ról napra, évről évre doku­men­tált tör­té­nel­met. Fur­csa és dühí­tő is volt látni, hogy mek­ko­ra turis­ta att­rak­ci­ót csi­nál­tak a Check­point Char­lie őrbó­dé­já­ból. Embe­rek töme­gei képe­sek sor­ban állni, hogy az ame­ri­kai egyen­ru­há­ba öltö­zött ani­má­to­rok­kal fotóz­kod­has­sa­nak, per­sze némi apró­pénz fejé­ben, és inkább bolon­dos víg­já­té­kot csi­nál­nak a hely­ből. Szá­mom­ra abszurd kép volt.

Végig­sé­tál­tunk egy sza­ka­szon, ahol haj­dan a hír­hedt fal állt, meg­pró­bál­va meg­ér­te­ni a ket­té­osz­tott­ság és a fenn­ha­tó­sá­gok jog­kö­rét, és ismét elgon­dol­kod­va azon, milyen is lenne, ha a kövek mesél­ni tud­ná­nak. A ber­li­ni fal utol­só darab­ja­it a Pots­da­mer Plat­zon szem­lél­tük meg, illet­ve az egy­ko­ri vas­út­ál­lo­más épü­le­té­nek helyén, ahol ma az U‑Bahn egy meg­ál­ló­ja talál­ha­tó. A mi láto­ga­tá­sun­kat végig átitat­ta az utób­bi évti­ze­dek tör­té­nel­mé­nek tag­la­lá­sa, de azt hiszem ezt egy­ál­ta­lán nem bán­tuk, így első láto­ga­tás­ra sok gye­rek­ko­ri emlék­kép is a helyé­re került. Nem vagyok tör­té­ne­lem tanár, sem tör­té­nész és még tör­té­ne­lem fan­ta­ti­kus sem, de sike­rült besze­rez­nünk pár köny­vet, és kíván­csi­an olva­som majd el, hogy lát­ják maguk a néme­tek és a helyi­ek a tör­té­nel­mük ezen időszakát.

A Pots­da­mer Platz­tól a ber­li­ni Holokauszt-emlékmű mel­lett sétál­tunk el egé­szen a Bran­den­bur­gi kapu­ig, ahol gyö­nyö­rű nap­le­men­te ért min­ket. Sza­va­kat alig talál­tam az amúgy is meg­ren­dí­tő pil­la­na­tok után, de tény­leg csak annyit tudok mon­da­ni cso­dás szí­nek­ben cso­dá­la­tos helyen ért min­ket a nap vége, bizser­ge­tő érzés volt ott állni a kapu tövé­ben, ahol egy­kor szin­tén fal maga­so­dott, és a leme­nő nap fényé­ben érez­ni a mai nyu­godt­sá­got, szép­sé­get, amit ma a város nyújt a látogatóknak.

Amit mi bejár­tunk, amit most meg­mu­tat­tam nek­tek, csak egy kis sze­le­te Ber­lin­nek, viszont aki még nem járt itt, aján­lom ismer­je meg leg­elő­ször eze­ket a lát­ni­va­ló­kat. Mi már koráb­ban úgy dön­töt­tünk, tema­ti­kus­sá tesszük ber­li­ni láto­ga­tá­sun­kat, s a követ­ke­ző alka­lom­mal jön majd Char­lot­ten­burg, Bel­ve­de­re és a szó­ra­ko­zás, mint az Állat­kert, az Akvá­ri­um, illet­ve kíván­csi vagyok még majd az Olim­pi­ai Sta­di­on­ra is. Egy­szó­val, ennek a bejegy­zés­nek még lesz folytatása!

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.