Ked­venc lát­ni­va­lóm Por­tó­ban: Sao Bento pályaudvar

Val­lom, hogy az első benyo­más nagyon fon­tos, főleg egy hely­ről, egy város­ról, ahol azelőtt még sosem jár­tál. Nem mind­egy milyen érzé­sek fogad­nak kilép­ve a repü­lő­tér tran­zit­já­ból, a busz lép­cső­jé­ről lelép­ve vagy épp a vonat­ál­lo­más peron­ján állva, vala­mint hogy mit látsz, mi az, amit első­re kapsz a helytől.

Egy Lissza­bon­tól Por­tó­ig tartó nagy uta­zás alkal­má­val vonat­tal érkez­tünk Porto Sao Bento vas­út­ál­lo­má­sá­ra Coimbra-ból, így az első per­ce­ket szív­szo­rít­va vár­tam. Mielőbb ott akar­tam lenni a híres Sao Bento‑n, látni akar­tam élőben.

„Lissza­bon­tól Por­tó­ig“ uta­zá­sunk­ról rész­le­te­sen itt olvas­hat­tok,
illet­ve a vide­ós beszá­mo­lón­kat itt néz­he­ti­tek meg. 

Milyen a Sao Bento? Álom­szép! Koráb­ban a város lát­ni­va­ló­it tanul­má­nyoz­va már hal­lot­tam róla, hogy egy nem min­den­na­pi pálya­ud­var fog fogad­ni min­ket, így kicsit izga­tott is vol­tam miu­tán a Cam­pan­ha állo­más­ról tovább­gör­dült sze­rel­vé­nyünk. Amel­lett, hogy ámul­doz­va figyel­tem és ismer­ked­tem a város mel­let­tünk elsu­ha­nó háza­i­val, utcá­i­val, néhol a Duoro folyó­ra nyíló kilá­tás­sal, szí­vem­ben egyre job­ban vár­tam a meg­ér­ke­zés pillanatát.

Az első kér­dé­sem, mikor leszáll­tunk, csak annyi volt – „Biz­tos, hogy jó helyen vagyunk?“ Sosem fogom elfe­lej­te­ni párom arcát, hiszen egy­részt a vég­ál­lo­má­son vol­tunk, más­részt a vonat járat­szá­ma sze­rint ezt Porto Sao Bento Train Stat­ion­nek hív­ták, hol más­hol let­tünk volna, és ő pedig csak vigyor­gott elin­dul­va a peron eleje felé. Kicsit bizony­ta­la­nul lép­ked­tem utána a sokat utazó énem szá­má­ra tisz­ta, taka­ros, de semmi extra vágá­nyok, osz­lo­pok és az itt-ott kikan­di­ká­ló ház­fa­lak között. Aztán egy­szer­csak meg­ér­tet­tem, meg­lát­tam, meg­érez­tem, és sza­po­ráz­va lépé­se­i­met belib­ben­tem a foga­dó­csar­nok­ba. Itt pedig jó időre szin­te föld­be gyö­ke­rez­ve álltam.

A hatal­mas bel­ma­gas­sá­gú, terü­let­re azon­ban sok­kal kisebb, barát­sá­gos csar­nok a kék és fehér szí­ne­i­ben pom­pá­zik a jel­leg­ze­tes azu­lejo díszí­tés végett. Egy igazi ékszer­do­boz Porto tör­té­nel­mi köz­pont­já­ban. A belső tér eme cso­dá­ra for­má­lá­sa Jorge Cola­co nevé­hez fűző­dik, aki több mint 20.000 azu­lejo csem­pe fel­hasz­ná­lá­já­val alkot­ta meg a fala­kon nyo­mon­kö­vet­he­tő nem­ze­ti tör­té­nel­mi ese­mé­nyek képe­it, illet­ve a por­tu­gál tömeg­köz­le­ke­dés kialakulását.

Érde­kes­ség a vas­út­ál­lo­más­ról, hogy bár 1896-ban fogad­ta az első vona­tot, azon­ban hiva­ta­lo­san csak 1916-ban adták át az állo­mást. Ma való­ban igazi lát­vá­nyos­ság, így nem­csak az épp dol­guk­ra igyek­vő helyi­ek veszik bir­tok­ba, hanem sokan csak meg­te­kin­te­ni, fény­ké­pez­ni lép­nek be kapu­in, ezzel néha hatal­mas­ra duz­zad a for­ga­tag az épü­let­ben, de meg­éri a láto­ga­tást, higgyé­tek el. Lenyű­gö­ző látvány!

Habár a tör­té­nel­mi vár­orész­ben, köz­pon­ti helyen talál­ha­tó, az épü­let kívül­ről még­sem sej­te­ti ezt a mér­he­tet­len gaz­dag bel­sőt. Mond­hat­ni, bele­ol­vad a kör­nye­ze­té­be. Főbe­já­ra­tán kilép­ve meg­csap­ja az embert Por­tu­gá­lia szele, a ház­fa­lak azu­lejo dísze­i­nek sora elkáp­ráz­tat, a Duoro folyó felé höm­pöly­gő embe­rek sora csat­la­ko­zás­ra csa­lo­gat, balra a Sé figyel, és egy­sze­ri­ben ked­ved támad csak elin­dul­ni, menni-menni, elvesz­ni a város­ban, majd meg­pi­hen­ni egy jó pohár helyi bor mellett.

Láto­gas­sa­tok el Por­tó­ba egy­szer, meg is muta­tom vide­ón­kat egy kis inspirációként!

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.