Gyer­mek­ko­ri álom­ból fel­nőtt­ko­ri való­ság: War­ne­mün­de

2019. július 15.

Van egy hely a Balti-tenger part­ján Német­or­szág­ban, amely már akkor a bakancs­lis­tám­ra került, ami­kor még bakan­csom sem volt. Nem emlék­szem pon­to­san erre a pil­la­nat­ra, csak arra, hogy még kis­gye­rek­ként az NDK‑s idők­ben meg­lát­tam és bele­sze­ret­tem egy strand­ko­sár nevű izébe, ahogy állt a homo­kos ten­ger­par­ton, a ten­ger­rel és homok­dű­nék­kel a hát­tér­ben. Éve­ken keresz­tül érez­tem, hogy ezt a gyer­mek­ko­ri vágya­mat, hogy lás­sam élő­ben és kipró­bál­jam sze­mé­lye­sen, egy­szer való­ra kell vál­ta­nunk. Hát ennek is eljött az ideje!

War­ne­mün­de, ahol a vágyak tel­je­sül­nek

Az egy­ko­ri halász­fa­lut a Balti-tenger part­ján Ros­tock váro­sa 1323-ban vásá­rol­ta meg, hogy köz­vet­len ten­ge­ri össze­köt­te­té­se legyen. Ma így köz­igaz­ga­tá­si­lag War­ne­mün­de Ros­tock egyik város­ré­sze, a nagy ten­ger­já­ró hajók mint pl. a ros­to­cki bázi­sú Aida vagy az olasz Costa hajó­tár­sa­sá­gok kikö­tő­je és köz­ked­velt üdü­lő­hely Mecklenburg-Elő-Pomeránia tar­to­mány­ban. Itt tor­kol­lik a War­now folyó a ten­ger­be, amely men­tén a jel­leg­ze­tes stí­lus­je­gye­ket vise­lő épü­le­te­ket fedez­het­jük fel ma is.
Nekem csak a híres strand­ko­sa­rak szü­lő­ha­zá­ja, egy fan­tasz­ti­kus kis ten­ger­par­ti tele­pü­lés a Balti-tengernél azzal az észa­ki, tisz­ta és nyu­godt lég­kör­rel, ami engem min­dig fel­tölt és rabul ejt.

Meg­kö­ze­lí­tés: S‑Bahn 1, 2, 3 Ros­tock Haupt­bahn­hof állo­má­sá­ról nagy­já­ból 15 – 20 perc alatt a vég­ál­lo­má­sig kell utaz­ni, és helyi menet­jeggyel igény­be vehe­tő (2019-ben 2,30 EUR/út). Ha Ros­tock­ban fog­lal­tok szál­lást, akkor érde­mes napi­je­gyet vál­ta­ni, így azt egész nap bár­me­lyik köz­le­ke­dé­si esz­kö­zön (busz, vil­la­mos) is hasz­nál­hat­já­tok (2019-ben 6 EUR/nap).

Nyá­ron, júli­us ele­jén jár­tunk itt, ennek elle­né­re az eső és a szél nem kímélt min­ket. Na jó, vol­tak nap­sü­té­ses szép órák is, illet­ve szél­men­tes helyen kel­le­mes pólós idő­já­rás­ban volt részünk. Nem volt tömeg­nyo­mor, mint sok déli nya­ra­ló­he­lyen ilyen­kor, ezért is sze­re­tek nyá­ron észak­ra utaz­ni. Sőt, sike­rült úgy idő­pon­tot válasz­ta­nunk, hogy az éven­te nagy érdek­lő­dés­re szá­mot tartó „War­ne­mün­de Woche“ ren­dez­vény­so­ro­zat­nak része­sei lehet­tünk.

Lát­ni­va­lók Warnemünde-ben

Őszin­te leszek. Ahogy első alka­lom­mal leszáll­tunk a vonat­ról hom­lok egye­ne­sen szin­te rohan­tunk át a váro­son a ten­ger­part­ra. Tény­leg olyan vol­tam, mint egy gye­rek a kará­csony­fa alatt, olyan izga­tott­ság­gal töl­tött el, hogy itt vagyunk, végre meg­lát­ha­tom élő­ben, és bele­ül­he­tek egy igazi stran­ko­sár­ba. Meg­si­mo­gat­ha­tom, fotóz­ha­tom min­den oldal­ról, elhe­lyez­ked­he­tek benne kényel­me­sen, és igen, való­ra válik egy nagy vágyam, amit meg akar­tam élni csak leg­alább egy­szer az élet­ben. Sosem fogom elfe­lej­te­ni az érzést, ami­kor ott áll­tam a dűnék közt a part­ra veze­tő úton, és gom­bóc­cal a tor­kom­ban, kicsit párás tekin­tet­tel elin­dul­tam a ten­ger felé.

Nem tagad­ha­tom, nekem ez volt a leg­na­gyobb élmény Warnemünde-ben, pedig aztán talál­tunk még más szép­sé­get, lát­ni­va­lót és élményt.

Több képün­kön is lát­szik, köz­vet­le­nül a dűnék mögött, ahol a parti sétány kez­dő­dik egy fur­csa alakú épü­let mel­let­te egy idil­li kis vilá­gí­tó­to­ronnyal. Ez a Teepott, a Teás­kan­na étter­mek­kel és egy szu­ve­nír­bolt­tal várja a láto­ga­tó­kat. A nevét onnan kapta, hogy koráb­ban itt egy tea-pavilon műkö­dött, a fel­tű­nő kagy­ló for­má­jú tető­vel ren­del­ke­ző épü­le­tet­csak 1968-ban emel­ték. Mel­let­te a vilá­gí­tó­to­rony 37 méter magas, egy szűk csi­ga­lép­csőn vezet fel az út, és két magas­sá­gi szin­ten is kör­be­sé­tál­ha­tó, azaz meg­cso­dál­ha­tó a kilá­tás a kör­nyék­re min­den irány­ban. A belé­pő 2 EUR (2019.), sze­rin­tem nagyon meg­éri.

Itt kez­dő­dik a 3 kilo­mé­ter hosszú parti sétány, amely­ről több helyen is lejá­ra­tot épí­tet­tek ki a 150 méter szé­les, homo­kos ten­ger­part­ra. Nem mon­dom, hogy nem sze­les és így kicsit embert pró­bá­ló, de külön­le­ges han­gu­la­ta van. Bár, ha engem kér­dez­tek, a Balti-tenger ki-kicsapó hul­lá­mai között vagy boká­ig süllyed­ve a homok­ban sétál­ni még nagy­sze­rűbb érzés.

Amel­lett, hogy a War­now folyó part­ján a hajók, a “street food ship”-ek és ren­des étter­mek, kávé­zók között végig­sé­tál­tok a Teepott-tól a vas­út­ál­lo­má­sig, egy­sze­rű­en tenni kell egy sétát a bel­jebb eső Alexandrinenstrasse‑n is. Nem tudom, ki hogy van vele, aki erre jár, de én alig mer­tem még csak leve­gőt is venni, egy­részt annyi­ra csen­des, békés volt itt anda­log­ni, más­részt pedig mint­ha kicsit attól tar­tot­tam volna, hogy egy­szer­csak köddé válik a lát­vány és tova­tű­nik az érzés. A régi házak, a jel­leg­ze­tes épí­té­sze­ti jegye­ik­kel sze­rin­tem nagyon bájo­sak; én szí­ve­sen elfo­gad­nék egy ilyen nya­ra­lót. Mert­hogy ezek több­sé­ge ma nya­ra­ló­ként, pan­zi­ó­ként üze­mel, és egy ilyen­ben került beren­de­zés­re a Hely­tör­té­ne­ti múze­um is.

Vissza­ér­ve a híd­hoz, a Bahnhofsbrücke-hez cso­da­szép fotó­kat tud­tunk készí­te­ni nap­le­men­te­kor. Később pedig a hideg szél elle­né­re kime­rész­ked­tünk a móló­ra, ahol – OK, majd’megfagytam köz­ben – a ked­venc képe­im néme­lyi­ke készült. A han­gu­la­tot, a Balti-tenger atmosz­fé­rá­ját sze­rin­tem töké­le­te­sen vissza­ad­ja. Sike­rült köz­ben az egyik nagy ten­ger­já­ró hajó, a Costa Favo­lo­sa kiha­jó­zá­sát is végig­néz­ni; hát haj­me­resz­tő volt látni azt a monst­ru­mot laví­roz­ni a mák­szem­nyi­nek tűnő bólyák között a még szű­kebb­nek lát­szó kikö­tő­ből kife­le.

Tipp: Azok­ról a bizo­nyos “street food ship” helyek­ről kós­tol­já­tok meg a külön­fé­le hal­éte­le­ket vagy épp vala­me­lyik kol­bász­fé­le­sé­get, de a sirá­lyok­kal vigyáz­za­tok, szem­te­le­nül lop­nak!

És hogy mi is az és milyen is az a strand­ko­sár?

Egy nagyon szu­per talál­mány és Német­or­szág, leg­alább­is az Ost­see (Balti-tenger) egyik jel­ké­pe a strand­ko­sár. Most már azt is mond­ha­tom, hogy egy kényel­mes kis kuckó, amely­ben kicsit elvo­nul­hatsz, és amely igen jól fel­fog­ja a Balti-tenger felől érke­ző sze­let. Két sze­mély­nek töké­le­tes, van kihúz­ha­tó láb­tar­tó­ja, az egyik olda­lán lehajt­ha­tó kis ital­tar­tó tál­cá­val és szí­nes (de a leg­szebb lát­vány fehér­ben, kék-fehér csí­ko­zá­sú bélés­sel). Itt War­ne­mün­dé­ben ezer­szám­ra talál­ni belő­lük végig a ten­ger­part men­tén, néha még az étter­mek, kávé­zók is ezzel dob­ják fel a tera­szuk han­gu­la­tát, és nem egy magán­ház tera­szán lát­tunk ilyet. Min­den tisz­te­le­tem és hálám ezúton is a fel­ta­lá­ló­já­nak, a ros­to­cki kosár­fo­nó Wil­helm Bar­t­el­mann úrnak. Talál­má­nya 1883-ban itt, Warnemünde-ben debü­tált, és ettől az évtől kezd­ve kezd­ték gyár­ta­ni, fej­lesz­te­ni. Ma már külön­bö­ző mére­tek, vál­to­za­tok kap­ha­tó­ak a pia­con. Nem kel­lett csa­lód­nom benne, imád­tam és imá­dom!

Hasz­nos infó: Bérel­he­tő a strand­ko­sár külön­bö­ző idő­sza­kok­ra; egy napra, fél napra 14 óra után vagy akár órára is. A bér­le­ti díj 3 EUR/óra és 5 EUR a kau­ció a kulcs­ra, amit ha visszadsz rend­ben, ter­mé­sze­te­sen vissza­kapsz. Hogy mire kell a kulcs? Hasz­ná­la­ton kívül a strand­ko­sa­ra­kat össze­csuk­va, egy fa ráccsal és kis lakat­tal lezár­va tar­ta­nak. A laka­tot kinyit­va vehe­ted bir­to­kod­ba a ten­ger­par­ti kis odú­dat.

Ter­mé­sze­te­sen meg­örö­kí­tet­tük az első nagy talál­ko­zást:

Ezek után én már csak annyit mon­dok: Mer­je­tek álmod­ni! Ne fél­je­tek az álmok­tól, és ha kitar­tó­ak vagy­tok, nem adjá­tok fel, ‑l és per­sze tesz­tek is érte, – akkor min­den való­ra vál­hat!

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljus­sa­nak.

Hozzászólások

  1. Cso­dá­la­tos! 🙂
    1999-ben, nyá­ron pár napot Wus­t­row­ban töl­töt­tünk, Ros­tock, War­ne­mün­de, Ber­lin­ből autó­val.
    Igen, egy nagy álom tel­je­sült, és csak foko­zó­dott, hogy újra vissza­men­jek! Kerék­pár­ral szin­te végig a ten­ger­par­ton a hófe­hér homok, sötét­zöld fenyők és hihe­tet­le­nül mély­kék ten­ger mellett-között…mesébe illő volt.

  2. Köszö­nöm a beszá­mo­ló­dat és a szu­per képe­ket. Kel­le­mes emlé­ke­ket ébresz­tett ben­nem. Nekem Var­ne­mün­de volt az első talál­ko­zá­som a ten­ger­rel. Még 1974-ben egye­te­mis­ta­ként, bará­tok­kal jár­tuk az NDK‑t, egé­szen Ros­to­ckig. Nyár volt, hűvös, sze­les idő. Vas­tag dzse­ki­ben, fel­tűrt nad­rág­ban sétál­tunk a homok dűnék között, majd kb. tér­dig bemen­tünk a vízbe. Fan­tasz­ti­kus érzés volt. Bele­sze­ret­tem. Azóta sok­fe­lé vol­tam ten­ger­par­ton, de ez az első talál­ko­zás, olyan, mint az első sze­re­lem, felejt­he­tet­len és meg­ha­tá­ro­zó. Szí­ve­sen vissza­men­nék.

Hozzászólás

  • Goog­le Trans­la­te

  • Kövess min­ket:

  • Hír­le­vél

  • Booking.com Booking.com
  • Leg­nép­sze­rűbb bejegy­zé­sek