2017. június 14.
Közel 6 óra állt rendelkezésünkre, hogy megismerjük Bilbao‑t és egyben eloszlassuk azt a hitet, mely szerint ebben a városban csak a Guggeinheim Múzeum van látnivaló. Hogy mit láttunk, mi fért bele az időnkbe álljon itt mint egy bakancslista Baszkföld legjelentősebb városához.
Kiindulási pontunk és a visszaérkezés is a minden tekintetben központnak számító Federico Moyua Plaza, egy hatalmas és forgalmas körforgalom, ahol metróállomást is találni és a Bilbao buszok többsége is megáll, illetve a Bizkaia buszok egy része, de a városnéző hop on hop piros busznak is van itt megállója.
- Séta a Gran Vía‑n – márkás üzletek végig, nézelődés vagy vásárlás kinek kinek pénztárcája és igénye szerint, de egy sétát mindenképp megér
- Keressük meg a Teatro Campos Eliseos‑t – kis belvárosi utcákon sétálva, egy átlagos utca közepén egyszer csak fölénk magasodik a nagy, díszes, fehér színház, mely a környezetébe nem tud egyszerűen beleolvadni
- Ezen az utcán végigsétálva már körvonalazódik előttünk (mellettünk) az Estation de Abando Bilbao a vasútállomás; menjünk be a peronokhoz – a mozgólépcsők felett egy gyönyörű, impozáns üvegablak, mely a napsütésben ellenállhatatlan és minden oldalról fotózandó látványosság
- Sétáljunk az Arriaga Theater-hez végig a villamos sínek mentén át a folyón – szívjuk magunkba a város hangulatát, élvezzük a látványt
- Vessük be magunkat az óvárosba, barangoljunk egyet a Casco Viejo-ban – a központi kis téren megtaláljuk a Catedral de Santiago‑t, mely mellett egy csésze kávét is elfogyaszthatunk a délutáni szieszta idején
- A Ribera megállónál szálljunk villamosra – miután megszemléltük és elkészítettük a fotókat az Iglesia de San Antón-ról és az Erribera Merkatua-ról – és várost nézve eljutunk a Zubizuri-ig
- Andalogjunk a folyóparton a Guggenheim Múzeumhoz végig a Zubizuri-tól – egy nagy adag fagylalt vagy jégkása jól tud jönni hozzá
- A monumentális épületet körbejárhatjuk, főbejáratánál pózoljunk a virágos kutyával, Bilbao jelképével
- Vegyük az irányt a Torre Iberdrola felé – nem lehet eltéveszteni, a házak fölé magasodik az üvegablakos, magányos felhőkarcoló, mely tájékozódási pontnak is kitűnő a városban
- Pihenjünk meg az Euskadi Plaza‑n – az “égből pottyant könyves” téren, ugyanis ennek közepén egy messziről könyvnek tűnő alkotás hirdeti az aktuális kiállításokat
Plusz egy
Vessünk egy pillantást a San Memes stadionra – ez a helyi focicsapat, az Athletico Bilbao otthona és a Termibus-tól csak pár lépésre van, ha innen indultok tovább vagy akár a repülőtérre igyekeztek
Ami kimaradt
Utazni az Artxanda felvonóval – szép időben állítólag csodás kilátás nyílik fentről az egész városra, belátható Bilbao minden fontos nevezetessége. Ha valaki eljut ide, kérem ne tartsa magában élményeit, fotóit, szívesen látnám!
Mutatom addig is a mi képeinket, melyhez hasonlóakat készíthettek, ha ezt a városnéző kört választjátok:
Tartsatok velem továbbra is itt a blogon és kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért. Ha tetszik, egy megosztással segíthettek is, hogy még többekhez eljussanak.
Google Translate
Kövess minket:
Hírlevél
Legnépszerűbb bejegyzések
- Minden, amit az ír koboldról tudni kell
- Egy nap Triesztben
- Városnézés Rómában - 2 nap, 2 útvonal
- Hogy mit kerestünk egy nap Udine-ben ősszel?
- Németország, két tenger partvidéke
- A Három Város, azaz Senglea, Cospicua és a legfontosabb Vittoriosa
- Dingli-sziklák és még egy kicsit több is
- Szardínia: Az élet Cagliari-ban - fotógalériával
- 5 kirándulás tipp Madridból
- Városnézés Koppenhágában