Visz­lát 2020! Fur­csa vol­tál. Elvet­tél, de mégis adtál! – évzá­ró gondolatok

2021. január 03.

Las­san órák tel­nek el, hogy az ujja­i­mat a lap­top bil­len­tyű­ze­tén pihen­te­tem és nézem a vég­te­len, hófe­hér kép­er­nyőt. Káosz. Gon­do­lat­cu­na­mi. Érzel­mi hul­lám­vas­út. Pró­bá­lom ren­dez­ni őket és sza­vak­ba önte­ni így Szil­vesz­ter dél­után­ján. Egy fur­csa és fene­kes­tül fel­boly­dult év utol­só nap­ján. Véget ér ez az év. Átfor­dul a dátum, egy szám meg­vál­to­zik a világ­ban. Ez biz­tos. Hogy más is fog‑e? Hogy ben­nem mit vált ki ez a vál­to­zás? Hogyan is emlék­szem, fogok emlé­kez­ni a 2020-as évre? Néhány gon­do­la­tot hadd osszak itt most meg. Évzá­ró gon­do­la­tok a #kaland­lis­ta bloggereként. 

For­rás: pixabay

Tények és fel­is­me­ré­sek 2020-ból 

Mint a turiz­mus­ban tevé­keny­ke­dő szak­em­ber, feb­ru­ár köze­pén már egyre job­ban nyo­masz­tott az érzés, vál­to­zá­sok jön­nek. Feb­ru­ár végé­re gya­kor­la­ti­lag az ajtón kopog­ta­tott a COVID-19 világ­jár­vány, ame­lyet hit­tünk is meg nem is. Leg­in­kább nem akar­tuk. Akkor még épp, hogy össze­állt nagy­vo­na­lak­ban az idei uta­zá­si ter­vünk, a sza­bad­sá­go­kat és a fix pro­jek­te­ket sak­koz­tuk a nap­tár­ban. Az anya­gi­a­kat szá­mol­gat­tuk, spó­rol­tunk és komp­ro­misszu­mo­kat kötöt­tünk egy-egy nagyobb beru­há­zá­sunk kap­csán. Alig vár­tuk már­ci­us első hét­vé­gé­jét, hogy idén elő­ször végre eltölt­sünk ket­tes­ben egy hosszú­hét­vé­gét Valen­ci­á­ban, Spa­nyol­or­szág­ban. Mennyi­re nem sej­tet­tük akkor, hogy hosszú időre ez lesz az utol­só kalandunk. 

Már­ci­us 16. hétfő. Ezt a dátu­mot sosem fogom elfe­lej­te­ni. A vál­to­zás igazi szele. A vihar elő­sze­le. Fel­ső­ve­ze­tői hír­le­vél. Hatá­ro­zat­lan időre home offi­ce. Volt más­fél óránk befe­jez­ni, amit éppen csi­nál­tunk. Össze­pa­kol­ni, ami szük­sé­ges (lehet). Emlék­szem, végig úgy érez­tem, kívül­ről nézem magun­kat, és úgy gon­dol­tam, az ege­rek visel­ked­het­nek így, ami­kor mene­kül­nek egy süllye­dő hajó­ról. Fel­for­gat­ta az éle­tün­ket. Min­dent meg­vál­toz­ta­tott. Immár 9 hónapja. 

Haza­ér­ve órá­kon át bámul­tam csak ki a fejem­ből. Este egy toll­vo­nás­sal áthúz­tam az április-május ter­ve­it. A júni­us 4‑i szü­li­na­pi uta­zá­sun­kat nem. Azt nem akar­tam így elen­ged­ni. Ketyeg­tek a per­cek, tel­tek a napok, a hetek. Alkal­maz­ko­dás lett a kulcs­szó. Május végé­hez köze­led­ve elen­ged­tem az uta­zás érzé­sét. Hóna­pok­ra. Tud­tam, hogy másra kell a fókuszt helyez­nem. Las­san ment. Elvesz­tet­tem dol­go­kat, a min­den­na­pi mun­ká­mat. Azon­ban van­nak olyan dol­gok is, melyek­re rádöb­ben­tem, mennyi­vel fon­to­sab­bak. És van­nak olya­nok is, ame­lye­kért hálás vagyok.

Az alkal­maz­ko­dás mel­lett a 2020-as évem másik ked­venc szava lett a hála. Az utób­bi hóna­pok­ban ezt érzem min­den nap. Ezzel ébre­dek és ezzel fek­szem. Soká­ig a harag volt a fősze­rep­ben. A bizony­ta­lan­ság mel­lett. Le akar­tam győz­ni eze­ket az érzé­se­ket, küz­döt­tem a nega­tív ener­gi­ák ellen, és bol­dog voltam/vagyok, hogy min­den nap a pozi­tív élet­szem­lé­le­te­met, a lel­ke­se­dé­se­met állí­tot­tam a start­vo­nal­hoz. Tudom, hogy ez hosszú távon is a pers­pek­tí­va. Nem hagyom, hogy legyűr­jön a kör­nye­ze­tem, hiszen egy éle­tünk van. Ráta­lál­tam a mon­dás­ra, mely sze­rint “a mosoly, az egyet­len görbe vonal, amely egye­nes­be tud hozni min­dent”, és ez min­dig meg­erő­sí­tett. Ész­re­vet­tem min­den apró­nak tűnő cso­dát, meg­él­tem min­den per­cet, sze­ret­tem és viszont sze­ret­tek. Érté­ke­lem és nem feledem. 

For­rás: pixabay

Ami­ért hálás vagyok 2020-nak 

2020. Mit is mond­hat­nék, érde­kes volt. Elvett, és mégis adott. Több­ször gon­dol­tam úgy, milyen jó lenne, ha kitö­röl­het­nénk ezt az évet az éle­tünk­ből. Mi a fran­cért kell ezt így csi­nál­ni, és főleg, hogyan lesz ebből vala­mi. Mint min­den­ki­nek, nekem is vol­tak jobb és nehe­zebb idő­sza­ka­im, de utób­bin igye­kez­tem a lehe­tő leszél­se­be­seb­ben átsik­la­ni. Csak a jót meg­lát­ni, és azt bevon­za­ni. Rohadt nehéz volt néha. Hálás vagyok. Ren­ge­teg élményt, érzést, taní­tást és fel­is­me­rést kap­tam idén. 

Rend­kí­vül hálás vagyok, hogy egész­sé­ge­sen túl­él­tük az elmúlt hóna­po­kat. Marad­jon is így. Gyula mun­ká­ja mel­lett ez tény­leg hálá­val tölt el. A magam részé­ről a home office‑t és a #marad­jott­hon meg­va­ló­sí­tá­sát egész jól visel­tem, per­sze kell(ett) az aka­rat­erő és egy kicsit a szem­lé­let­vál­tás. A leg­fon­to­sabb az éle­tünk­ben, hogy együtt vagyunk, hogy együtt – tud­juk – képe­sek vagyunk min­dent meg­ol­da­ni és túl­él­ni. Hálás vagyok Gyu­lá­ért, hogy egy ilyen sze­re­tő és támo­ga­tó kap­cso­lat­ban élhe­tek, vészel­het­tem át a veszteség(ek) okoz­ta letar­gi­át. Lehet, hogy most több a lemon­dás az éle­tünk­ben, de közép- és hosszú­tá­von tud­juk, hogy megtérül.

2018. novem­be­re óta kacér­kod­tam már a saját vál­lal­ko­zás, a sza­bad­úszás gon­do­la­tá­val. Sze­ret­tem a mun­kám, ame­lyen dol­goz­tam, de vágy­tam új kihí­vá­sok­ra is. Vol­tak gond­ja­im, a moti­vá­ci­óm is alább­ha­gyott, a lel­ke­se­dé­se­met sok­szor letör­ték, de mégis új erőre kap­tam, és nem vál­toz­tat­tam. Nem lép­tem. Fél­tem. Tar­tot­tam tőle. Nem érez­tem magam fel­ké­szült­nek. Aztán jött a sors, fenék­be bil­len­tett az Élet. A nagy lépés pedig elér­ke­zett szin­te önma­gá­tól idén. Az ősz ener­gi­á­it immár a vál­lal­ko­zói létbe fek­tet­tem. Örök hála ezért 2020-nak, a jár­vány­hely­zet­nek, és per­sze Gyu­lá­nak, aki mel­let­tem áll, és akire szá­mít­ha­tok most is, ebben a hely­zet­ben is. Újra élek. Újra tele ötle­tek­kel, ter­vek­kel, ener­gi­ák­kal, lel­ke­se­dés­sel, tanu­lá­si vággyal, tenni aka­rás­sal, és a kitar­tás lett vala­mint lesz az új év vezér­fo­na­la. Az ala­po­kat az utób­bi hóna­pok­ban úgy érzem letet­tem, foly­tat­nom kell janu­ár­ban, és a 2021-es év az én, a mi évünk lesz!

For­rás: pixabay

2020. évi élmé­nyek és projektek 

A “hála­lis­ta” sze­ren­csé­re uta­zá­so­kat is tar­tal­maz. Amint az előb­bi­ek­ben már emlí­tet­tem, a jár­vány miat­ti veszély­hely­zet kihir­de­té­se előtt, már­ci­us első nap­ja­i­ban elju­tot­tunk egy fan­tasz­ti­kus, tava­szi város­né­zés­re Valen­ci­á­ba. Akkor szin­te még nyoma sem volt a vírus­nak, nem nyom­ta rá a bélye­gét sem­mi­lyen kor­lá­to­zás az uta­zás élmé­nyé­re. Hihe­tet­le­nül bol­dog vol­tam tavasszal, hogy ez meg­ada­tott, és a mai napig meleg­ség­gel tölti el a szí­ve­met, ha ezek­re a napok­ra gondolok. 

Júni­us­ban meg­be­szél­tük Gyu­lá­val, hogy mivel a tar­ta­lé­ka­in­kat kezd­tük el fel­él­ni, az én kere­se­tem gya­kor­la­ti­lag egyen­lő lett a nul­lá­val, így a hely­zet bizony­ta­lan­sá­ga miatt a taka­ré­kos­ko­dás­ra állít­juk be magun­kat. Az év végi mál­tai uta­zás­ban bíz­tam még, bár nem hit­tem. Min­den téren a jövőn­ket kezd­tük el ter­vez­ni, épí­te­ni, az én sza­bad­úszó­vá válá­som fel­té­te­le­it meg­te­rem­te­ni. Leg­me­ré­szebb álma­ink­ban sem gon­dol­tuk volna, hogy világ­jár­vány ide­jén való­sul majd meg egy hatal­mas bakancs­lis­tás vágyunk. Egy közel két hetes uta­zás az Azori-szigetekre, pon­to­sab­ban Sao Miguel szi­ge­té­re. Óri­á­si köszö­ne­tünk és hálánk ezért Ritá­nak, az Azori Éden túra­ve­ze­tő­jé­nek. Az ő fel­ké­ré­sé­re készült el közös vide­ós pro­jek­tünk, inter­jú­so­ro­za­tunk, amely­ben az azori éle­tet, embe­re­ket, kul­tú­rá­ju­kat és hagyo­má­nya­i­kat, vala­mint a lát­ni­va­ló­kat hoz­zuk köze­lebb az érdek­lő­dők­höz. Nagyon inten­zív, feszes tem­pó­jú, néha kicsit fárasz­tó napok vol­tak, de fan­tasz­ti­kus helye­ken járva mesés tör­té­ne­te­ket hall­va ked­ves azo­ri­a­kat ismer­het­tünk meg sze­mé­lye­sen. Örü­lök, hogy augusz­tus­ban vál­lal­tuk ezt az uta­zást, jár­vány ide vagy oda, cso­dá­la­tos és felejt­he­tet­len élmény marad örökre.

A 2020-as év pro­jekt­je címet visel­he­ti a har­ma­dik olyan dolog, ame­lyet így az évzá­ró, évér­té­ke­lő írá­som­ban sze­ret­nék kiemel­ni. Hogy is fogal­maz­tam meg ezt a pro­jek­tet koráb­ban? Vir­tu­á­lis uta­zás élő­ben stream­el­ve egy helyi ide­gen­ve­ze­tő, túra­ve­ze­tő segít­sé­gé­vel. Egy beszél­ge­tés volt ez, ame­lyet képek és tör­té­ne­tek kísér­tek élő­ben köz­ve­tít­ve a #kaland­lis­ta face­book olda­lán. /Bőveb­ben itt írtam erről./ Hálás köszö­ne­tem min­den ven­dé­gem­nek, akik nyi­tot­tak vol­tak erre a nem min­den­na­pi együtt­mű­kö­dés­re, hiszen első­ként rea­gál­tunk tavasszal a meg­vál­to­zott uta­zá­si körül­mé­nyek­re, és saját pro­jekt­ként saját szer­ve­zés­ben és tech­ni­kai fel­sze­re­lés­sel való­sí­tot­tuk meg ezt a “műsort” hét­ről hétre, sőt néhány rész ere­jé­ig ősszel is vissza­tér­tünk. Sze­ret­ném meg­ra­gad­ni az alkal­mat, hogy nek­tek is köszö­ne­tet mond­jak, hiszen nek­tek, érte­tek készült, és min­den egyes lájk­nak, kom­ment­nek, vissza­jel­zés­nek nagyon örül­tünk. Kife­je­zet­ten igaz a mon­dás, mada­rat lehe­tett volna velem fogat­ni egy-egy sike­re­sen lezaj­lott részt köve­tő­en. Én imád­tam az egé­szet! Szer­vez­ni és készí­te­ni is. Ren­ge­te­get tanul­tam köz­ben és belő­le. Kap­tam barát­sá­go­kat. Igazi élmé­nye­ket, mosolyt és bizal­mat a kissé borús idő­szak­ban is. Kimon­dom. Büsz­ke vagyok erre a soro­zat­ra, ezek­re a műsorokra!

For­rás: pixabay

Összes­sé­gé­ben, vissza­te­kint­ve, még­sem volt olyan rossz év 2020, mint azt évköz­ben gon­dol­tam! Jó szív­vel mon­dom, hogy a leg­ke­ve­sebb, amit kíván­ha­tok magunk­nak a jövő évre, hogy rosszabb ne legyen. Menni kell előre, hisz az út arra vezet, és nem hátra. Elága­zá­sok jön­nek, emel­ke­dők lesz­nek, melye­ken mász­ni kell, ahogy biz­to­san lejt­me­net is, ahol fékez­ve küz­de­ni, de előre hala­dunk és min­dig van tovább. Min­dig van meg­ol­dás, és fény az alag­út végén. 

Kívá­nok egy bár lehet néha viha­rok­kal teli, de élmé­nyek­kel gaz­da­gon átita­tott, egész­ség­ben és bol­dog­ság­ban meg­élt, cso­dás, sze­re­tet­tel­jes, min­den­tel­söp­rő 2021-es évet! Magunk­nak még annyit, hogy meg­tart­suk a közös­sé­get, amely a #kaland­lis­ta olda­lon épült és folya­ma­to­san gya­rap­szik; hogy tud­junk nek­tek néhány mosoly­gós per­cet, örö­met és jóked­vet adni uta­zá­sok­ban ínsé­ge­sebb idők­ben is; és hogy érté­kes­nek talál­já­tok az időt, ame­lyet velünk töl­tö­tök a jövő évben! 

Bol­dog új évet kívá­nunk, gyere 2021, várunk!

Timi & Gyula

Leave a Reply