„Sze­rel­mem, Kefa­ló­nia“ – a könyv, amely uta­zás­ra inspirált

Volt már vele­tek, hogy egy könyv ins­pi­rál­ta követ­ke­ző uta­zá­so­tok cél­pont­ját? Hát velem meg­tör­tént. Koráb­ban már volt, hogy egy fotó szol­gált uta­zá­sunk alap­já­ul, most pedig egy könyv vett le a lábam­ról. Egy könyv, amely újra Görög­or­szág­ba invi­tált sok-sok év után; és most el is mesé­lem melyik és miért.

A blo­gon uta­zós köny­ve­ket is bemu­ta­tok, mert biz­tos vagyok benne, töb­ben járunk hason­ló cipő­ben, és nehe­zen talá­lunk olyan köny­ve­ket, tör­té­ne­te­ket, melyek olva­sá­sa köz­ben is „utaz­ha­tunk“. Kér­lek egy­ben ben­ne­te­ket, ha van egy ilyen típu­sú, jó könyv a tar­so­lyo­tok­ban, ne tart­sá­tok maga­tok­ban. A blog maga­zin rova­tá­ban, a #kaland­lis­ta köny­ves­pol­ca menü­pont­ban folya­ma­to­san meg­ta­lál­já­tok, ami­ket én olvastam.

Olyan köny­vet talál­ni, amely­nek tör­té­né­se­i­nek hát­te­re egy­ben egy uta­zás is az olva­só szá­má­ra, nem egy­sze­rű. Sok­szor tapasz­tal­tam, hogy a cím erre utal, de a könyv­től nem azt kapja az ember, amire szá­mí­ta­na. Ha talá­lunk mégis egy meg­fe­le­lőt, akkor az a leg­több eset­ben Olasz­or­szág­ba, annak vala­mely régi­ó­já­ba vezet. Ezt ész­re­vet­té­tek már? Olyan, mint­ha csak Olasz­or­szág­ról lehet­ne jót írni, csak eze­ket a régi­ó­kat érde­mes fel­fe­dez­nie a sze­rep­lők­nek. Min­dig külön öröm szá­mom­ra, ha a szem­pon­tok­nak meg­fe­le­lő, de más­hol, más ország­ban és nem egy olasz vidé­ken ját­szó­dik a tör­té­net. Így kap­tam fel a fejem és kez­dett csil­log­ni a sze­mem, ami­kor szem­be jött velem Emri Nóra köny­ve, és végre Görög­or­szág, pon­to­sab­ban egy görög szi­get felé vehet­tem az irányt. Elő­ször csak kép­ze­let­ben, aztán pedig…

Emri Nóra: Sze­rel­mem, Kefalónia

Meg­lát­tam, meg­vet­tem, elol­vas­tam és elutaz­tunk Kefa­ló­ni­á­ra.
Közel tíz éve nem jár­tam Görög­or­szág­ban, még a szi­ge­tei közül sem akadt olyan, ame­lyik a bakancs­lis­tánk ele­jé­re kíván­ko­zott volna. Egy szép nyári nap azon­ban jött ez a könyv, ez a hoz­zám közel­ál­ló tör­té­net, egy mesés leírás a Jón-szigetek leg­na­gyob­bi­ká­ról, és már olva­sás köz­ben szor­gal­ma­san jegy­ze­tel­tem, keres­gél­tem inter­ne­ten Kefa­ló­ni­á­ról a tud­ni­va­ló­kat. Meg­ra­ga­dott a borí­tón sze­rep­lő sárga ház a kék ajtó­val és a rózsa­szí­nes virá­gok­kal a bejá­rat körül, de emlé­ke­im is fel­szín­re tör­tek a görög ven­dég­sze­re­tet­ről, a laza­ság­ról és a nyu­ga­lom­ról, így nem volt kér­dés, hogy fel­fe­dez­zük magunk­nak sze­mé­lye­sen Kefa­ló­nia kin­cse­it. Oly­annyi­ra beszip­pan­tott ez a könyv, hogy indu­lá­sunk előt­ti napok­ban újra­ol­vas­tam, vala­mint a könyv­ben is emle­ge­tett Corel­li kapi­tány man­do­lin­ja c. fil­met is ekkor néz­tük meg elő­ször; nehogy fel­ké­szü­let­len turis­tá­nak érez­zük magunkat.

Hogy miért érez­tem magam­hoz közel­ál­ló­nak a tör­té­ne­tet? Mikor Baszk­föl­dön jár­tunk, pon­to­sab­ban Baki­o­ban sétál­tunk a ten­ger­par­ton, ráta­lál­tunk egy tüne­mé­nyes, kissé elha­nya­golt vil­lá­ra, amely kap­csán rög­tön elin­dult a fan­tá­zi­ám; milyen jó lenne itt élni, fel­újí­ta­ni és szál­lo­da­ként új éle­tet adni neki, szí­ve­sen len­nék a házi­gaz­da. Elol­vas­hat­já­tok, meg­néz­he­ti­tek itt, ha erről lema­rad­ta­tok volna.
Na szó­val a könyv ugyan­ezt az érzést kel­tet­te ben­nem, illet­ve a tör­té­net alap­ve­tő­en erről szól. Egy magyar lány, Hanna elvál­lal­ja egy nyár­ra barát­nő­je kefa­ló­ni­ai apart­man­já­nak veze­té­sét; ő fogad­ja a ven­dé­ge­ket, mos és taka­rít utá­nuk, illet­ve néha egy­ben pszi­cho­ló­gu­suk, csa­lád­te­ra­peu­tá­juk vagy barát­juk. Mind­emel­lett fel­fe­de­zi a szi­get szép­sé­ge­it, pót­nagy­ma­má­ra lel a helyi moso­da tulaj­do­nos­nő­jé­nek sze­mé­lyé­ben, és egy csa­lá­di titok nyo­má­ba ered. Per­sze egy kis roman­ti­kus szál sem hiá­nyoz­hat ezen a vad­re­gé­nyes, ter­mé­sze­ti kin­cses­bá­nya­ként leír­ha­tó szi­ge­ten.
A Narancs­vil­la és lakói bera­gyog­ták min­den olva­sás­sal töl­tött per­ce­met. Ha az írónő célja egy uta­zás­ra ins­pi­rá­ló könyv meg­írá­sa volt, akkor jelen­tem, töké­le­te­sen sike­rült. A meg­nye­rő borí­tó hely­szí­nét pedig izga­lom­mal töl­tött el meg­ta­lál­ni, és a fotót repro­du­kál­ni; remé­lem nem csal­tak az ösztöneim!

Köszö­nöm Emri Nórá­nak több­szö­rö­sen ezt a köny­vet! Köszö­nöm a tör­té­ne­tet, az olvas­mány­él­ményt, és köszö­nöm a nagy­sze­rű úti­cél tip­pet a szep­tem­be­ri nya­ra­lá­sunk­hoz és magu­kat a felejt­he­tet­len élmé­nye­ket, amik­ben részünk volt. 

Kefa­ló­nia uta­zá­sunk­ról két blog­be­jegy­zés is szü­le­tett, melye­ket az aláb­bi lin­kek­re kat­tint­va elolvashattok: 

Kefa­ló­nia úti­ka­la­uz
1. rész: Uta­zás, szál­lás és amit jó tudni
2. rész: Élmé­nyek, lát­ni­va­lók, érdekességek

Van egy hason­ló­an jó köny­ved? Oszd meg velünk hoz­zá­szó­lás­ban! Lehet, nekem is pont az lesz a következő.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon, és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.