Ked­venc sétám Prá­gá­ban, át a Károly-hídon

Jár­ta­tok már Prá­gá­ban? Ha még nem, sür­gő­sen pótol­já­tok, egy nagyon gaz­dag város mind lát­ni­va­lók­ban, mind olyan helye­ket ille­tő­en, ahol csak meg­áll az ember és figye­li a mel­let­te elsu­ha­nó időt. Min­den évszak­ban meg­van a maga szép­sé­ge, de talán tavasszal és ősszel a leg­ide­á­li­sabb a láto­ga­tást. Ha pedig már vol­ta­tok Prá­gá­ban, ugye akkor egyet­ér­te­tek velem?

Mi egy kora tava­szi nap fedez­tük fel magunk­nak, ami­kor tisz­ta, de csí­pős volt a haj­nal, nap­köz­ben a szik­rá­zó nap­sü­tés már nap­szem­üve­gért kiál­tott, és az esti órák­ban még min­den­kit egy esti város­né­zés­re csá­bí­tott vacso­ra után.

Város­né­zé­sünk­ről egy fotó­al­bum­mal együtt ebben a blog­be­jegy­zés­ben olvashattok. 

Éve­ken keresz­tül vágy­tam Prá­gá­ba, vala­hogy egy misz­ti­kus város volt szá­mom­ra. Soha nem volt gond a vonat­tal vagy busszal való uta­zás, ha nem volt autó, ahogy az egye­dül uta­zás ellen sem lett volna kifo­gá­som, de vala­hogy min­dig csak terv maradt. Egy bim­bó­zó kap­cso­lat kez­de­tén, így leír­ha­tat­lan öröm volt, mikor egy vonat­jeggyel állí­tott be egy este ked­ve­sem. Per­sze, hogy külön­le­ges emlék lett így az egész város­né­zés Prá­gá­ban, de mégis könnyen válasz­tom ki ked­venc helye­met a város­ban, mivel a leg­hi­he­tet­le­nebb érzés­ka­val­kád fogott el akkor és ott. Több nap­szak­ban is átsé­tál­tunk Euró­pa leg­ré­geb­bi híd­ján, a Károly-hídon, sok­fé­le érzés tört elő ben­nem, töb­bek közt, hogy merj álmod­ni, hogy légy türel­mes, és hogy együtt mi még nagy dol­gok­ra leszünk képe­sek. Ehhez sze­ren­cse is kell? Hát, nem koc­káz­tat­tunk, és – bár nem vagyunk kimon­dot­tan babo­ná­sak – meg­si­mo­gat­tuk a Károly-híd kor­lát­ján álló Keresz­te­lő Szent János szobrát.

Prága szim­bó­lu­má­nak, a Mold­va felet­ti 516 méter hosszú híd­nak több legen­dá­ja és érde­kes­sé­ge is van. Ami­ért pél­dá­ul meg­si­mo­gat­tuk Keresz­te­lő Szent János szob­rát, az annak a legen­dá­nak tud­ha­tó be, misze­rint a szo­bor azon a helyen áll, ahon­nan Nepo­mu­ki Jánost a vízbe taszí­tot­ták, és egy öt csil­lag­gal ellá­tott keresz­tet helyez­tek el itt, ame­lyet ha vala­ki úgy érint meg, hogy min­den ujja egy-egy csil­la­got érint, akkor tel­je­sül egy kívánsága.

A Károly-híd név­adó­ja egyéb­ként IV. Károly német-római csá­szár, aki egy­ben az épít­te­tő­je. A hidat két olda­lán góti­kus tor­nyok zár­ják le, míg a hídon végig 30 szo­bor lát­ha­tó. Az 1357 – 1402 között épült majd­nem 10 méter szé­les hidat Peter Par­ler német épí­tész ter­vei alap­ján épí­tet­ték meg. A legen­dák sze­rint nem is akár­mi­lyen tit­kos recept­tel tet­ték erő­seb­bé, masszí­vab­bá, ugyan­is a habarcs­hoz tojást kever­tek. Egy újabb legen­da, de ezzel a sor­nak még nincs vége.

Szá­mom­ra a leg­szív­me­len­ge­tőbb, mert sze­mé­lyes tapasz­ta­la­tom is van a hóna­pok, napok jelen­té­sé­nek befo­lyá­so­ló képes­sé­gét ille­tő­en. A legen­da sze­rint, mivel IV. Károly köz­is­mer­ten babo­nás volt, aszt­ro­ló­gu­so­kat hívott segít­sé­gül, hogy mikor lenne a leg­ide­á­li­sabb a híd épí­té­sét elkez­de­ni. A jós­lat egy szám­sor volt, 135797531. Ennek meg­fe­le­lő­en a híd alap­kö­vét 1357. év 9. hónap 7. naján 5 óra 31 perc­kor tet­ték le. Mivel a híd ma is áll, habár 1965 – 78 között tel­jes egé­szé­ben rekonst­ruk­ci­ón esett át, azt kell mond­jam, hogy bevált a babona.

Na jó, elme­sé­lem az enyé­met is. Állam­vizs­gá­ra készül­tem, mely­nek idő­pont­já­ul júli­us 7‑ét tűz­ték ki, azaz 7. hó 7. volt a nagy nap. Kivé­tel nél­kül min­den­ki bután nézett rám, ahogy magol­tam a sok-sok tételt, hiszen biz­to­sak vol­tak benne, én a 7. tételt fogom kihúz­ni. Annyi­ra ellen­kez­tem min­den babo­na ellen, hogy ezt az egyet min­dig átug­rot­tam, mond­ván nincs az a sze­ren­csém, hogy ilyen könnyű legyen. Sze­rin­te­tek mit húz­tam ki? Sze­rin­te­tek han­go­san nevet­tem, ami­kor meg­lát­tam? Sze­rin­te­tek hogy sike­rült? Na nem, ezt eláru­lom, dicsé­ret­tel abszolváltam.

A Károly-híd ma már csak a gya­lo­gos­for­ga­lom szá­má­ra nyi­tott, ezen kel­he­tünk át az Óvá­ros­ból a várba veze­tő Kis­ol­dal­ra. Ahogy most is, ha elné­zünk a turis­ták sere­ge felett, egy­kor is a váro­si élet köz­pont­ja volt. Keres­ke­dők talál­ko­zó helye, vám­sze­dő hely, de ítél­ke­zé­sek és kivég­zé­sek hely­szí­ne is volt, illet­ve néhány­szor lova­gi tor­ná­nak is helyet adott.

A Világ­örök­ség részét képe­ző hídon nem lehet csak úgy simán átsé­tál­ni, egy­sze­rű­en beszip­pant a tör­té­ne­te, a legen­dái, a cso­dás kilá­tás min­den irány­ban, az utca­ze­né­szek és kari­ka­tu­ris­ták pedig csak eme­lik a han­gu­la­tot. És igen, van egy fotó, ami kul­ti­kus, egy igazi könyv­bo­rí­tó­ra kíván­ko­zó kép, amely­ben elvesz­tem, amellyel bele­sze­ret­tem Prága Károly-hídjába örök­re és vég­ér­vé­nye­sen, mert időtálló.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.