Rio de Janei­ro olim­pi­ai láz­ban 2016. – élménybeszámoló

Min­den egy augusz­tu­si, hosszú­ra nyúlt pén­tek dél­után kez­dő­dött, 2016. augusz­tus 5‑én. Éle­tem leg­hi­he­tet­le­nebb, leg­na­gyobb élmé­nye és ten­ge­ren­tú­li kaland­ja, első uta­zá­sunk Dél-Amerikába ekkor kez­dő­dött. A 2016-os nyári olim­pi­ai játé­kok lázá­ban égve, lehe­tő­sé­günk nyílt sze­mé­lye­sen meg­ta­pasz­tal­ni annak mili­ő­jét egy héten át, így ma, az egy éves haza­ér­ke­zé­sünk évfor­du­ló­ján nosz­tal­gi­kus han­gu­lat­ban meg­szü­le­tett ez a bejegyzés. 

Nem ország vagy város ismer­te­tő cikk­nek szá­nom, egy­sze­rű­en egy szub­jek­tív, ener­gi­á­val és saját élmé­nyek­kel, fan­tasz­ti­kus emlé­kek­kel teli élmény­be­szá­mo­lót olvas­hat­tok Rio de Janeiro-ról az olim­pia ideje alatt. Ha kíván­csi­ak vagy­tok, milyen volt akkor az élet kinn és néze­get­né­tek pár szu­per fotót, akkor tart­sa­tok velem. 

Elő­íté­le­tek és félelmek

Sok min­dent lehe­tett hal­la­ni akko­ri­ban a TV-ben, olvas­ni nap mint nap az újsá­gok­ban, melyek való­ság­tar­tal­má­val azért keve­seb­bet fog­lal­koz­tunk, mivel lehe­tett ilyent és olyant is hal­la­ni, de szá­munk­ra nem volt elér­he­tő közel­ség­ben. A zika-vírustól való féle­lem, annak elle­né­re, hogy augusz­tus­ban ott tél van és a szú­nyo­gok­nak nyoma sincs, a köz­biz­ton­ság­ról szóló hírek, annak elle­né­re, hogy egy ilyen világ­ese­mény lévén tud­tuk, meg­erő­sí­tett lesz a rend­őri készen­lét, nem épp amel­lett szól­tak, hogy ez az uta­zás kihagy­ha­tat­lan. Nekünk Bra­zí­lia min­dig egy egzo­ti­kus távo­li ország volt, sok érde­kes­ség­gel és ide­gen men­ta­li­tás­sal, elté­rő kul­tu­rá­lis és ter­mé­sze­ti adott­sá­gok­kal. Tud­tuk, hogy Rió gyö­nyö­rű és képe­ken látva min­dig elál­mo­doz­tunk, hogy jó lenne ezt is látni egy­szer, de nem ter­vez­tük és nem sze­re­pelt a bakancs­lis­tánk elő­ke­lő helyén sem. Igen, azt hiszem bevall­ha­tom nyu­god­tan, fél­tünk is egy kicsit, hiszen Dél-Amerika szá­munk­ra tel­je­sen isme­ret­len világ volt. Azon a bizo­nyos pén­tek dél­után viszont jött egy lehe­tő­ség, misze­rint szer­da haj­nal­ban indul a gép, csak ki kell mon­da­nunk, hogy rend­ben, rajta leszünk. A hét­vé­ge per­sze ebben a szel­lem­ben telt, és moz­gott ben­nünk a nagy dilem­ma, hogy ilyen alka­lom való­szí­nű­leg sosem lesz töb­bet, és men­nünk kell. Egyik pil­la­nat­ban már cso­ma­gol­tunk, a másik pil­la­nat­ban leül­tünk, és csak bámul­tunk ki az abla­kon a távol­ba, hogy való­ban ez a jó dön­tés? Ennyit a nega­tív mar­ke­ting hatá­sá­ról, a szó­be­széd­ről és az évek alatt belénk rög­ző­dött elő­íté­le­tek erejéről. 

Uta­zás, ter­ve­zés és spontaneitás

Aztán végül, hétfő kora reg­gel kial­vat­la­nul és izga­tot­tan ott áll­tunk az okmány­iro­dá­ban a sor­ban, majd reme­gő han­gon közöl­tem az ügy­in­té­ző­vel: “Sür­gős­sé­gi­vel útle­ve­let sze­ret­nénk csi­nál­tat­ni, mert Rióba uta­zunk hol­nap­után haj­nal­ban az olim­pi­á­ra.” Ez írha­tó a spon­ta­ne­i­tás mar­gó­já­ra és annak is jele, hogy nem ter­vez­tünk mos­tan­ság Euró­pán kívül­re utaz­ni, így miért ne legyen még izgal­ma­sabb a hely­zet, lejárt útle­ve­lek­kel talál­tuk szem­be magun­kat. (Hasz­nos infó: Azon­nal útle­vél igény­lés kizá­ró­lag Buda­pes­ten a Viseg­rá­di utcá­ban lévő Köz­pon­ti Okmány­iro­dá­ban sze­mé­lye­sen lehet­sé­ges. 5 évre szóló útle­vél díján, azaz a 7.500.- Ft felett pót­dí­jat kell fizet­ni, amely 39.000.- Ft – 2017-es ada­tok alap­ján. Ezt vál­lal­va 24 órán belül kész és sze­mé­lye­sen átve­he­tő az úti okmány.) Vál­lal­tuk. Hét­főn késő dél­után már dik­tál­tam a repü­lés­hez szük­sé­ges ada­ta­in­kat tele­fo­non, és nem volt többé kér­dés, kaland­ra fel, vár min­ket Rió és az olim­pia. Egy­szer élünk és min­den adódó lehe­tő­sé­get ki kell hasz­nál­nunk, hogy töb­bek legyünk, hogy lás­sunk és tapasz­tal­junk. Utó­lag elmond­ha­tom, éle­tünk egyik leg­jobb, leg­meg­ha­tá­ro­zóbb és leg­cso­dá­la­to­sabb dön­té­se volt, hogy vál­lal­tuk, ma már utál­nám magam, ha nem így tet­tünk volna, és nem mesél­het­nénk sem nek­tek, sem majd az uno­ká­ink­nak erről az álom utazásról. 
Az uta­zás így kép­zel­he­ti­tek mennyi­re volt szé­pen meg­ter­ve­zett, össze­sze­dett. Jófor­mán örül­tem, hogy van tisz­ta ruhánk, van fény­ké­pe­zőnk és hoz­zá­tar­to­zó opti­kák, ele­mek, akku­mu­lá­to­rok, meg­van az útle­ve­lünk, s gon­dol­tam, ami eset­leg itt­hon marad, azt ott meg­vesszük. Ezen nem gon­dol­kod­tam sokat, annál több időt töl­töt­tünk az inter­net előtt alkal­ma­zá­so­kat, tér­ké­pe­ket keres­ve és a lát­ni­va­ló­kat tanul­má­nyoz­va, no meg az olim­pi­ai prog­ra­mot arra a hétre. 
Tud­tam, de vala­hogy addig nem hit­tem el, hogy velem, velünk tör­té­nik mind­ez, amíg szer­da reg­gel fel nem száll­tunk az Aust­ri­an Air­li­nes fedél­ze­té­re és körül nem vett olim­pi­kon spor­to­ló­ink egy része, majd kiosz­tot­ták a stew­ar­des­sek a belé­pő papírt, amit a lan­do­lás után, az útle­vél ellen­őr­zé­se­kor kér­nek a ható­sá­gok. Ami­kor elhagy­ta a repü­lő a kifu­tót, érez­tem, hogy meg­nyug­szom és bár egy 13 órás repü­lő­út áll előt­tünk, élvez­ni fog­juk ennek a nyolc nap­nak min­den per­cét. (Köz­vet­len char­ter jára­ton utaz­tunk, így az átszál­lás miatt sem kel­lett ide­ges­ked­nünk, és ez is önma­gá­ban kuri­ó­zum volt, hiszen bár­mi­kor más­kor utaz­va, Buda­pest és Rio de Janei­ro között nincs köz­vet­len repü­lő­já­rat.)  

Rio de Janei­ro: “Nézem, nézem, de nem is hiszem el, hogy tény­leg itt vagyok!”

Ez a ked­ves arany­kö­pés több­ször is elhagy­ta a szá­mat a kinn töl­tött napok alatt, egy­ér­tel­mű­en és hűen tük­rö­zi, amit végig érez­tem egy fel­fo­ko­zott, izga­lom­mal túl­fű­tött álla­pot­ban. Annyi­ra hihe­tet­len volt min­den és annyi­ra fel­fog­ha­tat­lan, hogy nem érez­tem a fáradt­sá­got, nem akar­tam alud­ni sem, csak menni-menni és látni minél töb­bet a város­ból, s jól emlé­ke­im­be vésni az élményeket. 

Aki arra kíván­csi merre jár­tunk, milyen lát­ni­va­ló­kat keres­tünk fel, annak aján­lom az aláb­bi fény­ké­pes össze­ál­lí­tást, mely­nek képe­i­nek kivá­lasz­tá­sá­nál igye­kez­tem ala­pos és tel­jes­kö­rű lenni, szó­val “város­né­zés képek­ben”. Aki arra is kíván­csi, hogy milyen tapasz­ta­la­to­kat sze­rez­tünk, milyen érzé­sek vol­tak ben­nünk, azok gör­ges­se­nek lej­jebb, és meg­osz­tom vele­tek, ami­lyen­nek mi lát­tuk a várost, az embe­re­ket szubjektíven. 

Ahogy lát­hat­já­tok, bejár­tuk tény­leg, amit csak lehe­tett, vol­tunk a Corcovado‑n a Krisztus-szobornál, a Cukorsüveg-hegyen és nap­le­men­tét néz­tünk, össze­ha­son­lí­tot­tuk a Copa­ca­ba­na és az Impa­ne­ma stran­do­kat, ellá­to­gat­tunk a Santa Tere­sa város­rész­be, és igen, tömeg­köz­le­ked­tünk bejár­va így a város szám­ta­lan részét, sétál­gat­tunk az utcá­kon, volt hogy konk­ré­tan és per­sze volt, hogy elté­ved­ve, de sehol sem­mi­lyen atro­ci­tás, kel­le­met­len­ség nem ért min­ket. Sőt, fel­tű­nő­en sok volt a város min­den részén a rend­őr, az olim­pi­ai egyen­ru­há­ba öltö­zött infor­má­ci­ót nyúj­tó önkén­tes, egy­sze­rű­en nem lehe­tett olyan hely­re csak úgy elke­ve­red­ni, ahol nem érez­tük volna magun­kat kom­for­to­san vagy tar­ta­nunk kel­lett volna valamitől. 
Nem volt gond az angol nyelv­hasz­ná­lat­tal sem, egy­sze­rű­en szin­te min­den­ki beszélt vagy meg­ér­tet­te, mit sze­ret­nénk és két szó­val, illet­ve ráuta­ló maga­tar­tás­sal meg­ér­tet­te magát. Min­de­nütt a buszon, az étte­rem­ben, a kávé­zó­ban, a sarki bolt­ban vagy az útszé­li árus is, nagyon ked­ves volt, elő­zé­keny, nem vol­tak unot­tak és befe­lé for­du­ló­ak, sok­kal inkább nyi­tot­tak és jól visel­ték a váro­su­kat elle­pő, a világ min­den tájá­ról érke­ző néha nem épp józan szur­ko­lói csa­pa­to­kat. Az amúgy szí­nes város még szí­ne­sebb és nem­zet­kö­zibb lett azok­ra a hetek­re. A helyi­ek is min­de­nütt az olim­pi­ai ese­mé­nye­it figyel­ték, és a nem­ze­ti pólók­ban, kifest­ve és hatal­mas zász­lók­kal köz­le­ke­dő kül­föl­di­e­ket ked­ves mosollyal köszön­töt­ték, vissza­in­te­get­tek több alkalommal. 
Árak tekin­te­té­ben min­den­ki azt hihet­né, hogy főleg ilyen kiemelt idő­szak­ban, nagyon drága lett a város. Tév­hit. Nagyon is elfo­gad­ha­tó árak­kal talál­tuk szem­be magun­kat mind a kis bol­tok­ban, mind az étter­mek­ben. Igaz, mi évek óta nem szá­mol­ga­tunk kül­föl­dön sehol, már­mint értsd úgy, hogy át nem vált­juk magunk­ban és áll­do­gá­lunk hosszú per­ce­kig, hogy mennyi az annyi. Tud­juk, hogy mek­ko­ra kere­tünk van és abba bele­fé­rünk, van még pénz nálunk vagy nincs. Ennek elle­né­re most azt kell mond­jam, hazai ára­kon vásá­rol­tunk szin­te min­dent. Ami nagyon meg­le­pő és érde­kes is volt, hogy a metró lejá­rat mel­let­ti sát­ras árus­nál is kár­tyá­val tud­tunk fizet­ni. Ez min­den­hol elter­jedt náluk, nem egye­di dolog volt. Ter­mé­sze­te­sen, ahogy nálunk is kima­gas­ló­an drá­gáb­bak a dol­gok egy fesz­ti­vá­lon vagy egy nagyobb ren­dez­vé­nyen, itt is az olim­pi­ai pon­to­kon meg­kér­ték egy pohár sör vagy üdítő árát, és az olim­pi­ai logó­val ellá­tott aján­dé­kok árát sem volt aján­la­tos átszámolni. 

Rió össz­ké­pé­hez szer­ve­sen hoz­zá­tar­toz­nak az úgy­ne­ve­zett favel­lák, így nem mehe­tek el én sem emel­lett a téma mel­lett szó nél­kül. Akár akar­juk, akár nem talál­ko­zunk ezek­kel a sze­gény negye­dek­kel, látni min­den kilá­tó­pont­ról a hegy­ol­dal­ra fel­kú­szó össze­tá­kolt bode­gá­kat, sőt a rep­tér­ről a város­ba veze­tő út men­tén már szem­be­sül az ember velük. Habá­ár talán azok a job­bik faj­tá­ból valók, leg­alább­is ráné­zés­re “szeb­bek”. Részt vehe­tünk szer­ve­zett favella-túrán ide­gen­ve­ze­tő­vel, de erről nin­cse­nek pon­to­sabb infor­má­ci­ó­im, beval­lom szo­ci­á­li­san érzé­keny típus lévén, nem is jutott eszünk­be, hogy ellá­to­gas­sunk és azt néz­zük, hogy milyen körül­mé­nyek közt élnek egye­sek, saj­nos elég sokan. Az egyik tele­pí­tett ide­gen­ve­ze­tőnk­től azt hal­lot­tuk, hogy sokan az ott élők közül töb­bet keres­nek, mint mi, csak egy­sze­rű­en ebbe szü­let­tek bele, ebben a kör­ben szo­ci­a­li­zá­lód­tak, így marad­tak, marad­nak. Dönt­se el min­den­ki, mit gon­dol erről, való­ban így van vagy sem, nem sze­ret­ném sem cáfol­ni, sem meg­erő­sí­te­ni, de az tény, hogy több helyütt a város szé­le­in létez­nek ilyen negye­dek, ahova egye­dül nem aján­la­tos ellátogatni. 

Az olim­pi­ai han­gu­lat, a sze­mé­lyes varázsa

Na erről mit is mond­jak, hogy fejez­zem ki nek­tek azt az emel­ke­dett, adre­na­lin­nal fűsze­re­zett érzést, amit érzek, ha erre a tény­re gon­do­lok? O.L.I.M.P.I.A! Önma­gá­ban, bár­hol ren­de­zik is meg, hatal­mas ese­mény és így az élmény is magá­val raga­dó tud lenni, akár sze­re­ti vala­ki a spor­tot, akár nem. Ennek van egy olyan egye­di vará­zsa, amit csak az tud iga­zán meg­ér­te­ni, aki járt már hason­ló ese­mé­nyen. Leszö­ge­zem, sze­re­tem a kosár­lab­dát, szám­ta­lan meccsen jár­tam, sze­re­tem a spa­nyol focit és egy szép szü­le­tés­na­pi aján­dé­kom volt a Real Mad­rid sta­di­on­já­ban tett láto­ga­tás, de kimon­dot­tan rajon­gó nem vagyok, sem­mi­lyen sport­ág­ban. Nem tudom elég­gé kihang­sú­lyoz­ni, hogy most az olim­pi­á­ról beszé­lünk, ráadá­sul egy olyan ország­ban, olyan kon­ti­nen­sen, ahol a tör­té­ne­lem­ben elő­ször ren­dez­ték meg, így már csak kíván­csi is az ember és per­sze hogy magyar­ként ott volt a helyünk a magyar zász­lók alatt, a magyar rig­mu­so­kat skan­dál­va, piros-fehér-zöldre fes­tett arc­cal, no meg a hiva­ta­los “HUN­be­li­ev­ab­le” pólóban. 
Az olim­pi­ai pon­tok, szu­per jól néz­tek ki. A Mala­sa­na sta­di­ont, ahol a nyitó és záró ünnep­ség is volt, saj­nos belül­ről nem, de kívül­ről, felül­ről meg­szem­lél­tük. A Lagoa Sta­di­um, ahol a kajak-kenu futa­mok men­tek már a Cor­co­va­do tete­jé­ről kisze­mel­tük, belőt­tük, hogy milyen helyek­hez van közel, mit kell figyel­nünk majd a köz­le­ke­dés­nél. Itt egyéb­ként nagyon jó érzés volt, hogy beér­ve az ellen­őr­ző kapunk ott ter­mett mel­let­tünk egy magyar önkén­tes srác és nem­csak útba iga­zí­tott min­ket, hanem egy jót is beszél­get­tünk, hogy milyen itt lenni, hogy került ebbe a körbe. Két kajak elő­dön­tő között pedig meg­lát­tuk Vini­ci­ust, a játé­kok kaba­la­fi­gu­rá­ját élet­nagy­ság­ban, és mint egy gye­rek rohan­tam utána, hogy elké­szül­hes­sen egy kis sor­ban állás után a közös fotó emlé­kül. A másik hely­szín a Barra da Tiju­ca, Olym­pic Park Rio 2016 volt, amely az úszás­nak, a vívás­nak is ott­hont adott pél­dá­ul, de ami min­ket érin­tett, itt izgul­tuk és szur­kol­tuk végig a Magyar­or­szág – Japán férfi vizi­lab­da meccset. Nem volt telt­ház, amit már csak azért sem bán­tunk, mivel így job­ban hal­lat­szott a han­gunk. Ebben a park­ban kapott helyet több szín­pad is, a Bra­zil Ház, büfék és egy hatal­mas Hiva­ta­los Olim­pi­ai Bolt, ahol a Vini­ci­us for­má­jú pici kulcs­tar­tó­tól kezd­ve, pólók és puló­ve­rek, kula­csok és min­den­fé­le emlék­tárgy kap­ha­tó volt, per­sze ere­de­ti és így az ára is ennek meg­fe­le­lő. Összes­sé­gé­ben nagyon jól szer­ve­zett és gyors volt min­den­hol a belé­pés, egy-egy pon­ton belül kor­lát­la­nuk tar­tóz­kod­hat­tál az aznap­ra érvé­nyes jegyed­del. Nagyon han­gu­la­tos volt a világ nem­ze­ti szí­ne­i­be öltö­zött embe­rek kaval­kád­ja, isme­ret­le­nül és össze­tar­to­zott ott min­den­ki. Az olim­pi­ai buszok és a meg­ál­ló had mond­jam azt, nyu­ga­ti szín­vo­na­lú­ak vol­tak és töké­le­te­sen kivi­te­le­zett volt min­den, és jól meg­szer­ve­zett. Nyo­mát sem lát­tuk az Olim­pia előt­ti hetek nyo­masz­tó híreinek. 
Jár­tunk ter­mé­sze­te­sen a Magyar Ház­ban is, ez is tör­té­nel­mi volt. Való­ban kitet­tünk magun­kért, iga­zán kre­a­tív és talá­ló volt min­den, magas szín­vo­na­lú a többi ház­hoz viszo­nyít­va is. 

Igaz, hogy való­szí­nű­leg erőn felül vál­lal­ták, hiszen lát­juk ezt most már az elenyé­szet­té váló meden­cék és pályák kap­csán is, de hatal­mas tisz­te­let és köszö­net érte a bra­zi­lok­nak, s amíg élek, emle­get­ni fogom Riót és őriz­ni a meg­is­mé­tel­he­tet­len élményeket!

Utó­hang

Amit nagyon meg­sze­ret­tem még Rió­ban az a kilós étte­rem gaz­dag válasz­té­ka. Tele van a város ilyen jel­le­gű önki­szol­gá­ló étter­mek­kel, ahol ami szem száj­nak inge­re kap­ha­tó. Hosszú, több soros pul­tok között jársz a tányé­rod­dal, és ami meg­tet­szik, abból szedsz amennyit akarsz, s a végén a mér­le­ge­lő pult­nál a súly alap­ján adnak egy cet­lit az árá­val. Leül­hetsz asz­tal­hoz, pin­cér szol­gál­ja fel hozzá az italt, és han­gu­la­to­san elkölt­he­ted itt az ebé­ded, vacso­rád, távo­zás előtt pedig az ajtó­nál fizetsz. Van olyan hely is, ahol előre kifi­ze­ted az össze­get, és folya­ma­to­san hoz­zák hatal­mas sütő vas­ru­da­kon a különb­nél különb fajta húso­kat, kol­bá­szo­kat, a köre­tet pedig pult­ból hozod magad­nak szin­tén annyit, amennyit csak akarsz. Mi körül­be­lül a nyol­ca­dik fajta hús­nál adtuk fel, de még min­dig lett volna kíná­lat, illet­ve ame­lyik ízlett, ha ki tudod talál­ni, hogy melyik volt az, vissza­hoz­zák neked. 
Szin­tén gaszt­ro­nó­mi­á­hoz kötő­dő finom­ság, s hihe­tet­le­nül hiány­zik, a napi szin­ten több­ször fogyasz­tott igazi kókusz­víz. A még zöld kókusz­di­ót bárd­dal meg­lé­ke­lik, kapsz bele egy szí­vó­szá­lat és iste­ni hűsí­tő ital. Ha sze­ren­cséd van, akkor a kókusz már kezd a bel­se­jén kiül­ni, és ha fel­da­ra­bol­ta­tod, ki tudod szür­csöl­ni, kana­laz­ni magát a fehér kókuszt. Aki járt már olyan helyen és pró­bál­ta, tudja miről beszé­lek, aki még nem, az fel­tét­len pró­bál­ja ki, ha lehe­tő­sé­ge adódik. 
Nem utol­só sor­ban per­sze vásá­rol­gat­ni is lehet, érde­mes, kell. A tex­til áruk levet­tek a lábam­ról tel­je­sen. Nagyon jó minő­sé­gű sála­kat, taka­rót tud­tam venni a hazai ár töre­dé­ké­ért. Válasz­ték is nagy és az árak is barát­sá­go­sak. Saj­ná­lom, hogy Rió ilyen messze van Buda­pest­ről, és nem lehet csak úgy, egy bevá­sár­lós hét­vé­gét tenni időközönként. 

Összes­sé­gé­ben? Vissza­tér­nék, bármikor! 

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.