2017. augusztus 21.
Megismertük már Velence híres épületeit, nevezetességeit, hajóztunk a csatornákon és kíváncsiak lennénk a hozzátartozó lagúnák világára is, vagy már többször jártunk a városban és ezúttal kirándulást is tennénk a környéken, nézzük meg a híres Murano üvegeit, fényképezkedjünk Burano színes házai közt vagy utazzunk egyet az időben Trocello-ban. Kirándulások Velence körül.
Murano, az üveg szigete
Még Velencénél is ősibb város, mely 2 kilométerre helyezkedik el tőle. A lagúnaváros az üveggyártásáról híres, mely a 13. században indult fejlődésnek, mikor Velencéből ide telepítették az üveggyártó műhelyeket. Fénykorát a 15 – 16. században élte, ekkor épült számos villa, velencei nemesek finanszírozták több templom és kolostor építését a szigeten, valamint kaszinója is alakult. Sőt, itt jött létre az akkori Itália első botanikus kertje is. Az üveggyártás egy rendkívül tűzveszélyes mesterség, ezért Velence elővigyázatosságból, hogy megóvja az értékes palotáinak, épületeinek épségét, 1291-ben egységesen áttelepítette a műhelyeket Murano-ra. A 16. században Európa legjelentősebb üvegtermelőjeként tartották számon. A legnagyobb turisztikai érdekessége a Museo Vetraro, az Üvegmúzeum, ahol egy közel 4.000 példánnyal rendelkező gyűjtemény tekinthető meg, emellett több üvegmanufaktúra is csábítja a látogatókat, hogy megismertesse az üveggyártás egykor szigorúan őrzött titkával az érdeklődőket. A sziget legjelentősebb műemléke, mely szintén megér egy pillantást, a Santa Maria e Donato bazilika.
Burano, a csipke otthona
Velencéhez hasonló elrendezésű kis sziget, amely 7 kilométerre fekszik a várostól, és vaporettoval könnyen megközelíthető. Turisztikailag két érdekessége van, az élénk színes házai és a csipke készítése. Nincs híres, több évszázados nevezetessége, itt az emberek múltja, a hagyományaik a fontosak. A sziget lakói elsősorban a természet adta lehetőségeket használták ki, s így lett egy virágzó halászfalu, ahol a férfi lakosság fő foglalkozásává a halászat vált. Amíg a ház urai a tengert rótták, a hölgyek otthoni napi tevékenységét a csipkekészítés tette ki. A hírnevet, főleg a 16. századtól, az asszonyok különleges csipkevarrási technikájának, a recitellának köszönheti. A buranoi csipke hamarosan Európa legkelendőbb exportcikke lett. Az olasz királyné egy csipkekészítő iskolát is nyitott a fiatal lányok részére. A mesterség hagyományait a Scuola del Merletto őrzi, amely az 1960-as évekig teljes tanítási idővel működött. Ma már inkább csak múzeumként tekinthető meg, néha azonban alkalmi tanfolyamnak helyszínt biztosít. A szigetet a legtöbb látogató nem is annyira a csipke készítés fortélyai miatt keresi fel, hanem a hangulatos, élénk színűre festett házai közt tesz egy kellemes sétát. A színes házfalak állítólag azért ilyenek, mivel a ködös, rossz időben a halászokat segítették hazatalálni.
Trocello, ahol Attila trónja látható
Ez a kicsi sziget, Burano mellett kifejezetten jó példa a régmúlt szép idők elmúlásának. A szigetre érkezve Szűz Mária szobra fogadja a látogatókat, majd rövid séta után érhető el az egyetlen megmaradt látnivalója a középkorból. Legelső lakosai Altinum menekültjei voltak, akik Attila hunjai elől itt találtak menedéket. Később a lakosság növekedésével virágzóbb város lett, mint Murano vagy Burano, bár ezt nehéz elképzelni ma már. Gazdaságilag Velencét is túlszárnyalta és igazi kereskedelmi központ volt. A 12. században a környező folyók elkezdték feltölteni és elmocsarasítani, a hajózás lehetetlenné vált, elszaporodtak a szúnyogok, s felütötte fejét a malária, ami Torcello hanyatlását jelentette. A változásoknak eredményeként szép lassan teljesen elnéptelenedett a sziget. A valaha volt nagyságáról ma már csak az egyetlen megmaradt épületegyüttes tanuskodik. A helytörténeti múzeumnak otthont adó paloták őrzik Attila trónját, mely azonban nagy valószínűséggel nem a hun vezér, hanem a podesta vagy a püspök trónusa volt. A hanyatló sziget atmoszférája Ernst Hemingwayt is magával ragadta, s itt Trocello‑n írta meg néhány fejezetét “A folyón át a fák közé” című regényének 1948-ban.
Közlekedés a szigetekre:
Az LN (Laguna Nord) vonalon Velence – Murano – Burano – Treporti útvonalon közlekedő hajókkal könnyen elérhető mindhárom sziget. Trocello-ra Burano‑n át kell szállni a néhány percet igénybe vevő ingajáratra.
Több utazási iroda is szervez ezen felül fél napos, egész napos kirándulásokat a szigetekre. Amennyiben ezeket részesítenénk előnyben, vagy esetleg időhiány miatt ezt választanánk, a kikötőben nyugodtan érdeklődhetünk vagy, ha előre terveznétek, ajánlom keressétek fel a www.getyourguide.com weboldalt.
Tartsatok velem továbbra is itt a blogon és kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért. Ha tetszik, egy megosztással segíthettek is, hogy még többekhez eljussanak.
Google Translate
Kövess minket:
Hírlevél
Legnépszerűbb bejegyzések
- Minden, amit az ír koboldról tudni kell
- Egy nap Triesztben
- Városnézés Rómában - 2 nap, 2 útvonal
- Hogy mit kerestünk egy nap Udine-ben ősszel?
- Németország, két tenger partvidéke
- A Három Város, azaz Senglea, Cospicua és a legfontosabb Vittoriosa
- Dingli-sziklák és még egy kicsit több is
- Szardínia: Az élet Cagliari-ban - fotógalériával
- 5 kirándulás tipp Madridból
- Városnézés Koppenhágában