2020. szeptember 14.
2020 tavaszán szinte egyik napról a másikra fenekestül felfordult a világ. A covid19 világjárvány sokunk terveit, utazásait tette tönkre, és néhány hétig valóban az otthonainkba zárva éltük a mindennapokat. Utazásra csak sóvárogva gondoltunk, megtippelni, hogy legalább nyáron mehetünk‑e valahova, nehéz feladat volt.
Mi az első sokk után ráébredtünk, hogy kell egy B‑terv; hogy lehet színes és izgalmas, utazásélménnyel teli ez az időszak is, csak kicsit másképp. A #kalandlista facebook oldalán éppen ezért nem tétlenkedtünk, egy szuper sorozatot indítottunk útjára! Hogy mi is volt ez pontosan, és honnan jött az ötlet? Most elmesélem, olvassátok el, és egy kis betekintést is kaphattok így a kulisszák mögé!

Virtuális utazás élő bejelentkezéssel – Honnan jött az ötlet?
Lehet, hogy sokan nem tudjátok, így most elmondom, hogy Gyula főállásban egy televíziós műsorokat gyártó cégnél dolgozik. Amióta csak utazunk a fotózás mellett rengeteg videós nyersanyag is készül, illetve folyamatosan képzi magát ebben a témában. Rá is érvényes a mondás, miszerint a munkája a hobbija, hobbija a munkája.
A karanténidőszak beköszöntével nem egy olyan munkájuk adódott, ahol az élő műsort online térben kellett megvalósítaniuk, közvetíteniük, és ezért sok álmatlan éjszakánk volt az elején. A kísérletezés, mi hogyan működik a legideálisabban, milyen eszközök és gépigények kellenek a jó minőségű és zavartalan közvetítéshez, itthon is folytatódott. Április második felére már szinte kész stúdió lett a nappalink, és mivel adott volt a legtöbb feltétel az otthoni élő közvetítéshez, így belevágtunk. Létrejött a #kalandlista élő virtuális utazás egy-egy úti cél helyi magyar idegenvezetőjével, túravezetőjével.
Be kell valljam, jómagam fejest ugrottam a mélyvízbe ezzel, mivel előtte sosem készítettem ilyen élő műsort, nem igazán volt ebben tapasztalatom, de annál nagyobb volt a lelkesedésem, a tenni akarás, a vágy, hogy nektek is egy rövid időre örömet okozzunk egy-egy csodás terület, régió bemutatásával, és hétről hétre kizökkenjünk egy kicsit a koronavírus okozta negatív légkörből.
Kik a vendégek?
Hihetetlen öröm volt számomra, hogy minden vendégünk őszinte lelkesedéssel fogadta a megkeresésemet ennek az estének az ötletével, amit ezúton is hálásan köszönök nekik.
Tavasszal minden úti célnak megvolt a maga apropója, melyiket miért választottam. Voltak, amelyek a bakancslistánk előkelő helyén álltak, de például Sevilla városnézést a születésnapom estéjére terveztem, mivel az utóbbi években ezt a jeles napot mindig Spanyolországban töltöttük, s így egy kicsit ez is megvalósult a járvány ellenére.
Az esemény témájának és hozzá a vendég kiválasztásának kérdésköre leginkább a tyúk és a tojás esetéhez hasonlít; melyik volt előbb? Tulajdonképpen az ötlet – úti cél és helyi vendég – a fejemben szinte egyszerre volt meg, nekem egyértelmű volt, hogy melyik témának ki a legszakavatottabb ismerője. Minden felkért túravezető, idegenvezető, esetleg helyi blogger munkásságát ismerem, és mivel szenvedélyesen szeretik mind a maguk városát, országát, mind a munkájukat, bátran merem is őket ajánlani, ha valaki éppen oda tervezi utazását. Keressétek bizalommal őket, biztos vagyok benne, hogy legjobb tudásuk szerint segíteni fognak.

Hogyan is néz ki egy ilyen élő virtuális utazás?
Sokszor próbáltam már, de nem egyszerű röviden, frappánsan megfogalmazni milyen típusba sorolható ez a projekt, azonban hogy mégis neve legyen a gyereknek, elneveztük virtuális utazásnak élő bejelentkezéssel. Azt hiszem ez alapvetően lefedi, de aki még nem látott egy részt sem, vagy kíváncsi a kulisszatitkokra, azoknak kifejtem bővebben.
Amit ti láttok technikailag az, hogy ez egy élő adás a facebook oldalunkon. Egy élő beszélgetés, amelyet én vezetek fel, majd bemutatom vendégemet, aki az úti célunkról jelentkezik élőben egy videóhíváson keresztül. Beszélgetésünk közben az előre átküldött fotóalbumából egy prezentáció kerül vetítésre, amely mentén végigutazhatunk a választott desztináción történetei segítségével. Hasonló, mintha helyben részt vennénk egy vezetett túrán. Megtudhatunk pár exkluzív információt, gyakorlatias tippet és akár titkosabb látnivalókat is felfedezhetünk együtt. A virtuális utazás plusz érdekessége, hogy mivel élőben jelentkezünk, lehetőség van a komment részben hozzászólás mellett kérdést is feltenni, amire igyekszünk folyamatosan figyelni, feltenni vendégünknek, és az adás alatt megválaszolni. Ezzel biztosítunk egy picit személyesebb kapcsolatot és kölcsönös kommunikációt, mint azt személyesen is tennénk.
Hogyan tudtok részt venni?
Egy-egy részhez kb. öt nappal az időpontja előtt készül egy facebook esemény, amellyel meghirdetésre kerül az úti cél és a vendég személye. Itt bárki tudja előzetesen jelezni az érdeklődését, a részvételi szándékát, és az esemény közeledtével emlékezetőt is kap a saját facebook oldalán, nehogy lemaradjon róla. Érdemes ennek a facebook eseménynek a meghirdetését figyelni, jelentkezni, hiszen mindössze egy kattintás. Nyilvános minden alkalommal a poszt, így nyitva áll a lehetőség a megosztásra, illetve a meghívásra, ha van olyan ismerősötök, akit esetleg érdekelhet az adott téma.
A csatlakozás egy-egy utazáshoz külön-külön lehetséges és teljesen ingyenes.
A #kalandlista facebook oldal követői többször is találkozhatnak tematikus poszttal, amiben felhívjuk a figyelmet az eseményre, mindemellett pedig igyekszem személyes történetet is megosztani a választott úti céllal kapcsolatban.
Az esemény napján a kezdési időpontban elindul az “élő adás” az oldalon, csak rá kell kattintanotok a csatlakozáshoz.

Augusztus közepén, mikor elhangzott a figyelmeztetés, hogy ne tervezzen senki külföldi utazást az őszre, már ott motoszkált bennem, hogy kell egy 2. évad ennek a sorozatnak. Bizonytalan voltam, ezt is bevallom, hiszen a tavaszihoz hasonló “teljes lezárásra” azért nem gondoltam. A visszajelzéseitek viszont csak megerősítették az ötletemet, így nem sokat hezitáltam, hanem elővettem a naptáramat és nekiálltam a szervezésnek. Bízom benne, hogy az őszi virtuális utazások úti céljai is tetszeni fognak, és ismét együtt utazunk!
Tartsatok velünk legközelebb – az első őszi utazásunkon – Zakynthos-ra, erre a festői kis görög szigetre! Várunk mindenkit sok szeretettel szeptember 15-én, kedden este 19 órától a #kalandlista facebook oldalán!

Tartsatok velem továbbra is itt a blogon, kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért, illetve megtaláltok az instagramon is! Ha tetszik a bejegyzés vagy egy posztunk, akkor egy megosztással segítsetek, hogy még többekhez eljussanak! Köszönjük!
Google Translate
Kövess minket:
Hírlevél
Legnépszerűbb bejegyzések
- Minden, amit az ír koboldról tudni kell
- Egy nap Triesztben
- Városnézés Rómában - 2 nap, 2 útvonal
- Hogy mit kerestünk egy nap Udine-ben ősszel?
- Németország, két tenger partvidéke
- A Három Város, azaz Senglea, Cospicua és a legfontosabb Vittoriosa
- Dingli-sziklák és még egy kicsit több is
- Szardínia: Az élet Cagliari-ban - fotógalériával
- 5 kirándulás tipp Madridból
- Városnézés Koppenhágában