Lissza­bon – város­né­zés a legjavából

Min­dent látni aka­runk Lissza­bon­ból, szép fotó­kat aka­runk készí­te­ni! –  per­sze, hogy ezzel az elha­tá­ro­zás­sal város­né­zé­sünk több, mint két napos­ra sike­rült. Hogy mi fért bele és hogyan, olvas­sá­tok az élmény­be­szá­mo­ló 2. részét.

Este a Praca do Comércio‑n és a buda­pes­ti Váci utcá­hoz hason­ló­an for­gal­mas és üzle­tek­kel, étter­mek­kel teli Rua Augusta‑n végig­sé­tál­va fejez­tük be az ismer­ke­dé­sün­ket Lissza­bon­nal. Ezen az utcán keresz­tül elju­tunk a Ros­sio térig, mely az egyik leg­for­gal­ma­sabb cso­mó­pont a város­ban. A téren Hús­vét­hoz köze­led­vén kira­ko­dó­vá­sár volt és mond­ha­tom, iga­zán jó minő­sé­gű helyi áruk­kal. A tér észa­ki felén talál­ha­tó a nem­ze­ti szín­ház és a tér bal sar­ká­ról, a szín­ház­zal átel­len­ben a Ros­sio pálya­ud­var impo­záns bejá­ra­ta. Mint tud­hat­já­tok, a star­bucks cof­fee latte kara­mell szi­rup­pal a gyen­ge pon­tom (saj­nos), így este vagy nem este, de a pálya­ud­var bejá­ra­tá­nál talál­ha­tó Star­bucks egy asz­ta­lá­nál szü­le­tett meg a más­na­pi útvonalterv.

Más­na­pi város­né­zé­sün­ket a Castelo de Sao Jorge, a Sé de Lis­boa és az Alfa­ma negyed meg­is­me­ré­sé­vel foly­tat­tuk és a híres 28-as vil­la­most is ki akar­tuk pró­bál­ni. Na de ennek miként­jé­re még ne sza­lad­junk előre.

Met­ró­val könnyen elér­tük a Mar­tim Moniz teret, mely­nek déli olda­lá­ról indul a 28-as sárga vil­la­mos. Könnyen meg lehet talál­ni, csak keresd a kígyó­zó hosszú sor­ban álló háti­zsá­kos, fény­ké­pe­ző­gép­pel a nya­kuk­ban köz­le­ke­dő embe­re­ket. Hihe­tet­len az a sok turis­ta, akik képe­se­ket a tűző napon, 30 és afö­löt­ti fokok­ban 40 – 50 per­ce­ket is állni azért, hogy kipró­bál­has­sák és meg­íz­lel­hes­sék miért is válasz­tot­ta be a Nati­o­nal Geo­gra­phic a világ 10 leg­szebb vil­la­mos­vo­na­la közé. Beval­lom, mi ugyan az élményt nem akar­tuk sem­mi­képp kihagy­ni, de ilyen jött a GPS és a koráb­bi beje­gye­zé­sem­ben emlí­tett City Rail Map alkal­ma­zás és a ren­ge­teg tuk­tuk és kalap-papucs-fényképezőgép mel­lett átve­re­ked­tük magun­kat a mögöt­te lévő vil­la­mos­meg­ál­ló­ba, amely a 12-es vil­la­mos meg­ál­ló­ja és két perc múlva már a mere­dek, szűk utcá­kat szel­tük nem kevés izga­lom­mal a kanya­rok­ban és a szem­be­jö­vő autós for­ga­lom okán. Érde­mes tudni, hogy ez a vil­la­mos vonal is ugyan­úgy a vár­hoz, a kilá­tó­te­ra­szok­hoz, a Séhez köz­le­ke­dik, csak leér­ve az Alfa­ma negyed után nem köz­le­ke­dik tovább a város más részé­re és ami fő, hogy ugyan­azok a régi sárga sze­rel­vé­nyek köz­le­ked­nek itt is.

Lissza­bon telis tele van ilyen-olyan elne­ve­zé­sű kilá­tó­pont­tal, ‑terasszal, tuda­to­san válasz­ta­ni sze­rin­tem szin­te lehe­tet­len, ha vala­ki tény­leg várost néz, akkor úgyis bele­bot­lik egybe és min­den­hon­nan gyö­nyö­rű pano­rá­ma tárul elénk. A vil­la­mos­ról leszáll­va mi első pano­rá­ma­ké­pe­in­ket a Mira­do­u­ro de Santa Luzia-nál és kör­nyé­kén készí­tet­tük. Itt kavar­gott a gon­do­lat a fejem­ben, hogy milyen jó is egyé­ni­leg, spon­tán utaz­ni, kötet­le­nül és mennyi egye­di élmény­ben lehet részünk.

Itt volt az a pont is, hogy a tuk­tu­ko­sok­ból már sok volt. Értem én, hogy ez egy külön­le­ges kalan­dos város­né­zé­si forma, de szá­zá­val vár­ják a turis­tá­kat és köz­le­ked­nek a macs­ka­kö­ves, mere­dek, néhol igen szűk utcá­kon is, illet­ve saj­nos van, ami­kor agresszí­ven kínál­ják is a szol­gál­ta­tá­su­kat. Min­de­nütt ott­van­nak, min­den neve­ze­tes­ség előtt és vil­la­mos­meg­ál­ló köze­lé­ben, ezért előre fog­lal­ni ilyen túrát sem­mi­képp se javas­lok, ha vala­kit érde­kel, az aktu­á­lis helyen a vára­ko­zó sofőr­rel egyez­tet­ni lehet az útvo­na­lat és tari­fát is.

Innen mi a néhol csú­szós macs­ka­kö­ves kis utcá­kon és mere­dek, szin­tén macs­ka­kö­ves lép­cső­kön fel­mász­tunk a vár­hoz. A belé­pő 8,5 EUR volt, de meg­ér­te; belát­ni innen szin­te az egész várost. Érde­kes volt ülni csak a vár­fal mögött egy fa árnyé­ká­ban és nézni a ház­te­tő­ket, köz­tük néhol fel­is­mer­ni a már látott vagy épp a még fel­ke­re­sen­dő lát­ni­va­ló­kat, beazo­no­sí­ta­ni a tér­ké­pen kita­lált útvo­na­lat. A vár maga a tor­nya­i­val egyéb­ként meg­mász­ha­tó, bár tér­iszo­nyo­sok gon­dol­ják meg még a vár­fal­ra lép­cső­zés előtt, hogy tel­je­sí­te­ni akarják‑e, tudják‑e. A tel­jes vár­fal a tor­nyok­kal végig­sé­tál­ha­tó, hihe­tet­len 360 fokos kilá­tás­sal így, de néhol nagyon szűk a jár­ha­tó hely, tulaj­don­kép­pen egy­sze­mé­lyes és a vékony kor­lát azért nem a leg­meg­bíz­ha­tóbb­nak tűnik még nekem sem, aki­nek nincs prob­lé­má­ja a magas­ság­gal. Talál­ha­tó itt egy han­gu­la­tos kis kávé­zó terasszal, ahol egy rög­tön­zött páva-show-nak is szem­ta­núi lehet­tünk. Már nem is tud­tuk pon­to­san mennyi, mert újabb és újabb páva tűnt fel, de olyan öt-hat pél­dány él itt sza­ba­don, jól tűrve a kat­to­gó fotó­ma­si­ná­kat és a gye­rekő­cök kíván­csi roha­mát. A roman­ti­kus ker­té­nek han­gu­la­ta is magá­val raga­dó, sokan a meleg elől itt húzód­nak meg egy kicsit egy padra dőlve akár könyv­vel a kezük­ben. Én jobb híján a bejá­rat­nál szer­zett bros­sú­rá­val és tér­ké­pünk­kel, de kipró­bál­tam az érzést. Marad­junk annyi­ban, jólesett.

A láto­ga­tás után ismét macs­ka­kő és macs­ka­kő követ­te egy­mást, hol mere­de­ken, hol lép­cső for­má­já­ban lefe­lé a Sé felé. Innen ugyan­is egy rövid, de annál lát­vá­nyo­sabb, élmény­dú­sabb bolyon­gás­sal el lehet jutni a kated­rá­li­sig. Épp Hús­vét­ra készí­tet­ték fel és a pál­ma­ágak kerül­tek kihe­lye­zés­re mikor ott jár­tunk. A belé­pés ingye­nes, így kihagy­ha­tat­lan láto­gat­ni­va­ló. A bejá­rat­tól kicsit lej­jebb talál­ha­tó a vil­la­mos meg­ál­ló­ja (vagy itt is vára­koz­nak tuk­tu­kok), ami­vel tovább­utaz­ha­tunk, de rövid sétá­val könnyen elér­tük a Rua Augusta‑t, illet­ve a Rossio‑t. A sétát válasz­tot­tuk, mivel köz­ben is élvez­het­tük az Alfa­ma negyed han­gu­la­tát és kivá­lasz­tot­tuk a leg­szeb­ben kiva­salt koc­kás asz­tal­te­rí­tős helyi kis étter­met, hogy kipró­bál­junk vala­mi igazi por­tu­gál, vala­mi igazi lissza­bo­ni ételt.

Két fon­tos dolog: Egy, a por­tu­gá­lok­nál kér­dés nél­kül kihoz­zák az elő­ételt, ami lehet vaj, halk­rém, kis hús­go­lyó baguett-tel, kenyér­rel, de épp hogy egy kicsit csak, ami kő kemé­nyen fel­szá­mo­lás­ra kerül majd a szám­lán annyi főre, ahá­nyan érkez­te­tek. A másik dolog, még a vil­la­mos. Talál­ko­zunk a város­ban piros vil­la­mos­sal is, ami a szí­né­től elte­kint­ve ugyan­olyan mint a sárga, viszont ez kife­je­zett a turis­ták­nak van. A www​.yel​low​bus​to​urs​.com üze­mel­te­ti, mint a város­né­ző hop on hop off buszo­kat is vagy léte­zik hajó­ki­rán­du­lá­suk is.

Aztán hátra volt még az igazi meg­mé­ret­te­tés, a lissza­bo­ni tipi­kus le és fel bolyon­gás a macs­ka­kö­ve­ken, mert hogy ebben a város­ban egy­sze­rű­en nem talál­ha­tó más. Jó eset­ben néhol, de leg­in­kább csak a bel­vá­ro­son kívül az autó­sok­nak van asz­falt, más­hol egy tal­pa­latt­nyi sem. Itt nem elég a tipp, misze­rint kényel­mes cipőt viselj, itt szu­per cipő kell, főleg ami “isme­ri” a lábad. Itt is köszö­ne­tet mon­dok a sketchers-nek, hogy fel­ta­lál­ta a memory foam beté­tes go walk típu­sú cipő­ket, nél­kü­le nem tudom hogy éltem volna túl ezt a kalan­dot. (Saj­nos nem szpon­zo­rált hir­de­tés, de őszin­te gon­do­lat!) Lissza­bo­ni utol­só estén­ken még így se iga­zán érde­kelt a szál­lo­dá­hoz haza­fe­le sétál­va, hogy az asz­falt­út az autó­so­ké, most már az enyém is volt.

A 28-as vil­la­mos­sal kap­cso­lat­ban emlí­tet­tem, hogy ne ugor­junk annyi­ra előre. Viszont most eljött az ideje és meg­osz­tom vele­tek, nekünk hogy sike­rült “csak­a­zér­tis” ezt az érzést meg­él­ni és a bakancs­lis­tán áthúz­ni. A hosszú sort izgá­ga, türel­met­len, örök­moz­gó uta­zó­ként, nem nekünk talál­ták kis, így tovább­ra sem vár­tuk ki a sort. A koráb­ban emlí­tett 12-es vil­la­most választ­va újra meg­kö­ze­lí­tet­tük a Mira­do­u­ro de Santa Luzia előt­ti kilá­tó­pont­nál talál­ha­tó meg­ál­lót, majd pár per­ces vára­ko­zást köve­tő­en meg­je­lent A Vil­la­mos. A tömeg le, mi fel és kényel­me­sen, nagy vigyor­ral a baj­szunk alatt végig­vil­la­mo­soz­tuk a várost. A 28-as sárga villamossal.

A Baixa-Chiado negyed volt még, ami ezután követ­ke­zett, hiszen ezt sem akar­tuk kihagy­ni, hisz lent­ről és fent­ről is már meg­szem­lél­tük, most jöhe­tett test­kö­zel­ből. Elsé­tál­tunk a gyö­nyö­rű csem­pék­kel, por­tu­gál nevén azu­lejok­kal díszí­tett épü­le­tek mel­lett és fel­ke­res­tük az egy­ko­ri kolos­tort, mely ma az archeo­ló­gi­ai múze­um­nak ad ott­hon. E tör­té­nel­mi emlék mögött talál­ha­tó a Santa Justa lift és a hoz­zá­kap­cso­ló­dó hídon lévő étte­rem. Két lift üze­mel és magát az épü­le­tet körbe lehet járni és kre­a­tív fotó­kat is készí­te­ni. A leju­tá­sért külön kell jegyet vásá­rol­ni, kivé­ve ha a yel­low­bus jegyet meg­vál­tot­tuk, az tar­tal­maz­za a hasz­ná­la­tát. Mi inkább vissza­sé­tál­tunk és tovább­né­ze­lőd­tünk a negyed­ben, pró­bál­tunk kiiga­zod­ni a saját köz­le­ke­dé­si sza­bá­lya­i­kon, mivel ez egy kicsit káo­szos­nak tűnik. Fel­tű­nő­en sok, mint­ha min­den ötö­dik üzlet egy cuk­rász­da, pék­ség lenne és sorra hivo­gat­nak a kira­ka­tok­ban illa­to­zó szebb­nél szebb süte­mé­nyek. Biz­tos, hogy itt a fogyó­kú­rát nem isme­rik az emberek.

A Baixa-tól búcsúz­ván a sik­lót válasz­tot­tuk, mint alább eresz­ke­dé­si lehe­tő­ség, mely 3,70 EUR volt, de a nagy hőség­ben és egy újabb élmény meg­ér­te. Ascen­sor da Bica, ha keres­né­tek és a Cais do Sodré állo­más köze­lé­be érke­zik, szin­te pont a Ribe­i­ra Time Out Mar­ket épü­le­té­hez. Való­szí­nű­leg for­dít­va hasz­nál­va, azaz a fel­fe­le útra még nagyobb hasz­nát is vehe­ti a vendég.

Nem értem a Lissza­bon egy­na­pos város­né­ző túrát szer­ve­ző­ket, ter­ve­ző­ket: Mit lát­hat­nak ennyi idő alatt és mit tapasz­tal­hat­nak meg a város éle­té­ből, a helyi­ek min­den­nap­ja­i­ból? Vagy leg­alább­is később mire emlé­kez­nek? Meg­van a tíz köte­le­ző fény­kép az album­ba és ennyi vagy ennyi sem? Én min­den­eset­re aján­lom, hogy ne köves­se el senki ezt a “hibát”, per­sze amennyi­ben tehe­ti, mivel cso­dá­la­tos ez a város, meg­annyi lát­ni­va­ló­val és a macs­ka­kö­ves utcák, mere­dek domb­ol­da­lak miatt több időt is vesz igény­be, mint a tér­kép alap­ján gon­dol­ná az ember.

Uta­zá­sun­kat innen, a Cais do Sodré állo­más­ról fog­juk foly­tat­ni. Itt mi is fel­tan­kol­tuk magun­kat a Time Out-ban és neki­in­dul­tunk Estoril felé. Tart­sa­tok velem a követ­ke­ző rész­ben is!