Krasiczyn és Przemysl, amit nekünk magya­rok­nak Dél‐Lengyelország ad

2018. július 20.

Egy júni­us végi hosszú hét­vé­gén a tör­té­nel­münk nyo­má­ba ered­tünk egy zarán­dok­út kere­te­in belül. Az út Zrínyi Ilona szü­le­té­sé­nek 375. és halá­lo­zá­sá­nak 315. évfor­du­ló­ja alkal­má­ból szer­ve­ző­dött a Zrínyi és Rákóczi csa­lád tör­té­ne­té­nek men­tén, és egy kon­fe­ren­cia volt a csúcs­pont­ja Przemysl‐ben, Dél‐Lengyelországban.
A len­gyel leve­gő engem vala­hogy min­dig meg­érint, külön­le­ges szá­mom­ra. Sokkal érzé­ke­nyebb vagyok rá fizi­ka­i­lag is, érzem az első leve­gő­vé­tel­ben, hogy ott vagyok. Ezért dön­töt­tem úgy, no meg a lát­ni­va­lók soka­sá­ga és a tör­té­nel­mi magyar vonat­ko­zá­sok miatt, hogy külön feje­ze­tet szá­nok az itt töl­tött idő­nek.

Kárpátaljai kaland­ja­ink után Krasiczyn‐t vet­tük célba, az itt talál­ha­tó Krasiczyn Castle lett az ide­ig­le­nes ott­ho­nunk. A vár­kas­tély egy része ugyan­is ma szál­lo­dá­nak ad ott­hont, len­gyel nevén Zamek w Krasiczynie. Itt volt mind­há­rom éjsza­ka a szál­lá­sunk, és töké­le­tes han­gu­la­ta volt a napi tör­té­ne­lem lec­kék után. Fenséges, ezen vonat­ko­zás­ban simán mond­ha­tom, hogy kirá­lyi reg­ge­lik­ben volt részünk. Az épü­let­szárny, ahol mi lak­tunk, belül­ről tény­leg olyan volt a sötét­bar­na, elő­ke­lő fal­bo­rí­tá­sa­i­val, fa lép­cső­jé­vel és beren­de­zé­sé­vel, mint­ha szá­za­do­kat ugrot­tunk volna vissza az idő­ben. A szo­bák maguk már moder­neb­bek vol­tak, egy­sze­rű­ek és tisz­ták. A recep­ci­ón leg­in­kább az angol nyelv­vel lehe­tett bol­do­gul­ni, bár talál­koz­tunk egy nagyon ked­ves recep­ci­ós lánnyal, aki pró­bál­ko­zott a német nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­val. Nagyon nagy élmény volt érke­zé­sünk esté­jén, vagy inkább haj­na­lán, a madár­csi­cser­gés­re való elal­vás. Az ukrán‐szlovák hatá­ron összes­sé­gé­ben hat óra vára­ko­zás után haj­na­li három felé fog­lal­tuk el a szo­bá­in­kat, mikor már kez­dett vilá­go­sod­ni madár dal kísé­re­té­ben, és mivel tető­ab­la­kos szoba jutott nekünk, még inten­zí­veb­ben szol­gál­tat­ták az alta­tó­dalt. Ha nem let­tünk volna olyan kime­rül­tek, akkor ébresz­tő dalt írnék, de most így a helyes.

Krasiczyn képe­ken

Krasiczyn a San‐folyó jobb part­ján fek­szik, a Przemysl – Sanok főút­vo­na­lon, Przemysl‐től nagy­já­ból 20 perc távol­ság­ra.

Alapvetően a gyö­nyö­rű kas­té­lyá­ról neve­ze­tes, amely egy hatal­mas park­kal körül­vett rene­szánsz vár­kas­tély benne tör­té­ne­ti kiál­lí­tás­sal. A krak­kói Wawel után az egyik leg­na­gyobb és leg­szebb Lengyelországban, így egy láto­ga­tást min­den­képp megér, ha ezen a vidé­ken jár­tok.
Építését Stanislaw Siecierski kezd­te a XVI. szá­zad­ban, majd a fia Marcin Krasicki fejez­te be jóné­hány évvel később. A vár ere­de­ti­leg egy erő­dí­tett épít­mény volt, amely a lengyel‐litván nem­zet­kö­zös­ség déli hatá­rát védte, azon­ban Kasiercki egy kife­je­zet­ten a művé­sze­te­ket pár­to­ló, az ország egyik leg­je­len­tő­sebb művé­sze­ti támo­ga­tó­ja volt, így olasz épí­tesz segít­sé­gé­vel inkább egy kas­téllyá ala­kí­tot­ta át, és a máso­dik kereszt­ne­ve után Krasiczyn‐nak keresz­tel­te el.
Négyzet alakú maga az épü­let, a négy olda­li fal a négy égtá­jat szim­bo­li­zál­ja, és a négy sarok­ban négy külön­bö­ző torony áll: az Isteni (Boska), a Papi (Papieska), a Királyi (Krolewska) és a Nemesi (Szlachecka). Ezek a nevek tük­rö­zik a világ örök rend­jét, négy foko­za­tú hata­lom­mal. A nyu­ga­ti fal köze­pén lévő torony a főka­pu, amely­hez egy fahíd vezet.
Az évszá­za­dok során a len­gyel ural­ko­dók és a tör­té­ne­lem pro­mi­nens sze­mé­lyei is meg­for­dul­tak ezen falak között. A Krasicki csa­lád kiha­lá­sa után több len­gyel neme­si csa­lád bir­to­ká­ban meg­for­dult a kas­tély, utol­só­ként Leon Sapieha és csa­lád­ja lakó­he­lye volt egé­szen 1944‐ig. Pontosabban egy kisebb meg­sza­kí­tás­sal 1939 – 41 között, a szov­jet meg­szál­lás ide­jét kivé­ve. A Sapieha csa­lád sok pénzt fek­te­tett a kas­tély­ba, és egy nagy tűz­vész után, amely­ben nagy­részt elpusz­tult a kápol­na kivé­te­lé­vel, újra kel­lett épí­te­ni­ük. A len­gye­lek szá­má­ra fon­tos tény és ese­mény is kap­cso­ló­dik a kas­tély­hoz, mivel itt szü­le­tett a len­gyel kato­li­kus egy­ház egyik fon­tos sze­mé­lyi­sé­ge, Adam Stefan Sapieha. 1941 végén a Szovjetunió német invá­zi­ó­ja után Andrzej Sapieha még vissza­tért a kas­tély­ba, ame­lyet kato­nai bázis­ként hasz­nál­tak a Vörös Hadsereg kato­nái. Tapasztalatairól emlék­ira­tai, illet­ve sze­mé­lyes emlék­tár­gyai a múze­um­ban meg­te­kint­he­tő­ek.
Idegenvezetővel jár­tuk végig a kas­télyt, a kiál­lí­tást, a pad­lás­tól a kápol­ná­ig, igye­kez­tünk minél több infor­má­ci­ót befo­gad­ni lel­kes, fia­tal veze­tőnk­től. Kívülről sza­bad prog­ram volt a park fel­fe­de­zé­se, a hatal­mas fák között és a kis tó körü­li séta. A leg­job­ban nekem nap­kel­te­kor tet­szett, de alap­ve­tő­en mese­szép min­den nap­szak­ban min­den oldal­ról.

Amennyiben ked­vet kap­ta­tok a meg­lá­to­ga­tá­sá­hoz, netán eltöl­te­né­tek itt egy éjsza­kát, továb­bi infor­má­ci­ó­kat talál­tok a kas­tély­ról és a kör­nyék­ről a hon­lap­ján. A szál­lás ezen túl pedig fog­lal­ha­tó a Booking.com-on.

Przemysl Krasiczyntől mind­össze 10 kilo­mé­ter távol­ság­ra helyez­ke­dik el, helyi menet­rend­sze­rin­ti busszal is elér­he­tő, így a mi kis csa­pa­tunk is ezt hasz­nál­ta első alka­lom­mal, és rög­tön egy kiadós sétá­val kezd­tük a város fel­fe­de­zé­sét.

Przemysl város­köz­pont­ja képe­ken

A város lej­tős főte­re volt a cél, ahol a város jel­ké­pé­ül szol­gá­ló medve a tér köze­pén álló hatal­mas szö­kő­kút­ban is meg­mu­tat­ko­zott. A tér alján egy fa árnyé­ká­ban meg­ta­lál­tuk Svejket, a dol­gos kato­nát, ahogy épp egy lősze­res ládán üldö­gél szem­ben a kutyá­já­val. Természetesen a közös fotók nem marad­hat­tak el. Aki olvas­ta, isme­ri Svejk tör­té­ne­tét, az való­szí­nű­leg tudja, hogy Svejk meg­for­dult itt a város­ban a tör­té­net sze­rint, így nem meg­le­pő, hogy szob­rot kapott Jaroslav Hasek cseh szár­ma­zá­sú karak­te­re. A tér oldal­só részén talál­ha­tó­ak a magyar huszá­rok lovas­szob­rai, amely­re – mint a gye­re­kek – még a fel­nőt­tek is fel­ka­pasz­kod­tak egy tör­té­nel­mi fotó ked­vé­ért.
A gya­lo­gos sétán­kat kicsit gyors lép­tek­ben foly­tat­tuk egy kiadós, viha­ros eső miatt, de nem mulasz­tot­tuk el meg­lá­to­gat­ni a város két kated­rá­li­sát, a római kato­li­kus kated­rá­list és görög­ka­to­li­kus érse­ki kated­rá­list. Lenyűgöző szép­sé­gű mind­ket­tő. Kívülről meg­szem­lél­tük az Óratornyot, amely ma a Harang‐ és Pipamúzeumnak ad ott­hont, és meg­tud­tuk róla, hogy egy­kor temp­lom­to­rony­nak készült, de az soha nem épült fel.

Másnap az Egyetemen meg­ren­de­zett kon­fe­ren­cia után ellá­to­gat­tunk a magyar tör­té­ne­lem szem­pont­já­ból olyan fon­tos hely­szí­nek­re, mint a legen­dás Przemysl‐erődrendszer leg­épeb­ben meg­ma­radt erőd­je és a kato­nai teme­tő, ahol az I. világ­há­bo­rú­ban itt éle­tü­ket vesz­tett oszt­rák és magyar kato­nák nyug­sza­nak. Természetesen egy nem­ze­ti sza­lag­gal átkö­tött koszo­rú­val érkez­tünk a szé­pen rend­ben tar­tott emlék­táb­lá­val és kereszt­tel ellá­tott kato­nai sír­kert­hez.

Nem marad­ha­tott ki a Przemysl‐erőd egy magyar tör­té­nel­mi uta­zás­ból, hiszen magyar kato­nák ezrei hal­tak itt meg az 1914 – 15‐ös har­cok­ban.
1772‐ben Antwerpen és Verdun után Európa leg­na­gyobb erőd­rend­sze­rét kezd­ték el kiépí­te­ni Przemysl körül, ahogy meg­rom­lik a viszony Oroszország és az Osztrák‐Magyar Monarchia között. A erőd­rend­szer egy hatal­mas ket­tős kon­cent­ri­kus kör­ben elhe­lyez­ke­dő erőd­lán­co­lat volt a város körül, mely erő­dök mére­te külön­bö­ző­ek, vol­tak melyek kiszol­gá­ló egy­ség­ként szol­gál­tak. Przemysl föld­raj­zi fek­vé­sé­nek okán folya­ma­to­san a har­cok szín­te­re volt, hiszen a leg­könnyeb­ben meg­kö­ze­lít­he­tő, átszel­he­tő hágó­ban fek­szik a Kárpátokban. Innen már nyílt az út Budapest és Bécs felé is, így fon­tos védel­mi funk­ci­ót kel­lett ellát­nia. A Przemysl‐erődért foly­ta­tott har­cok a XX. szá­zad leg­na­gyobb euró­pai csa­tái közé tar­to­zik a tör­té­né­szek sze­mé­ben.
I. sz. Salis Soglio‐erőd az erőd­rend­szer leg­épeb­ben meg­ma­radt, leg­lát­vá­nyo­sabb eleme, ide zarán­do­kol­tunk el mi is, és jár­tuk be a terü­le­tet. A fotó­kon is lát­szik, hogy nem volt egy­sze­rű az itt állo­má­so­zó kato­nák élete. Az egyik fotón, ha job­ban meg­né­zi­tek a fák ágai között fel­fe­dez­he­ti­tek a len­gyel és mel­let­te az ukrán határ­kö­ve­ket, melyek túl­ol­da­lá­ra is átnyúlt az erőd kiszol­gá­ló épü­le­te­i­nek egy része akko­ri­ban. Bevallom, nekem kicsit bor­só­dzott a hátam, ahogy sétál­tam egye­dül a romok között félig‐meddig borús idő­ben a csen­des erdő­ben. 

A Lengyel Köztársaság Konzulátusának hon­lap­ján talál­tam egy tel­jes­kö­rű bejegy­zést Przemysl‐ről, rész­le­te­ket az erőd­ben dúlt har­cok­ról és az emlé­ke­ként Budapesten fel­ál­lí­tott Przemysl‐emlékműről, de a leg­hí­re­sebb magya­rok­ról is szól, akik részt vet­tek a har­cok­ban. Érdemes elol­vas­ni tör­té­nel­mi hát­tér­ként min­den­ki­nek.

Aki kíván­csi az egész zarán­dok­út­ról készült blog­be­jegy­zés­re, eset­leg lema­radt koráb­ban róla, az ide kat­tint­son, és elol­vas­hat­ja, vala­mint meg­te­kint­he­ti a tel­jes kép­ga­lé­ri­át.

Egy utol­só gon­do­lat­ként, hogy Przemysl hogyan került egy Zrínyi‐Rákóczi év kap­csán szer­ve­zett zarán­dok­út és kon­fe­ren­cia állo­má­sai közé, azt azért meg­em­lí­te­ném. Przemysl többíz­ben volt a tör­té­ne­lem során magyar ura­lom alatt, egye­bek közt II. Rákóczi György csa­pa­tai is elfog­lal­ták egy időre.

Tartsatok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljus­sa­nak.

Hozzászólás

  • Google Translate

  • Kövess min­ket:

  • Hírlevél

  • Booking.com Booking.com
  • Hirdetőoszlop

  • Legnépszerűbb bejegy­zé­sek