Kellemes és kel­le­met­len élmé­nyek a helyi­ek­kel

2017. június 22.

Egy uta­zás­ról igyek­szünk min­dig csak a szé­pet és jót meg­je­gyez­ni, eze­ket mesél­jük még soká­ig itt­hon, azon­ban akad­nak kel­le­met­len szi­tu­á­ci­ók is, melyek azért csak ott marad­nak ben­nünk. Most mesé­lek ilyen­ről és ellen­pél­da­ként olyan­ról is, és min­den útról ezért is vagy ennek elle­né­re is cso­dás emlé­ke­im van­nak. A kényel­met­len­sé­ge­ken felül kell kere­ked­ni, hiszen kaland az élet!

Nagy álta­lá­nos­ság­ban azért elmond­ha­tom, azok­ban az orszá­gok­ban, váro­sok­ban, ahol sok a turis­ta, meg­szo­kott a tömeg, kevés­bé szem­be­sül­tem kirí­vó hely­ze­tek­kel. Például Londonban, Amszterdamban vagy épp Barcelonában “átla­gos ember­nek” érez­tem magam, se nem helyi­ként se nem turis­ta­ként, egy­sze­rű­en csak men­tünk, lát­tunk, éltünk.

Viszont Szlovákia fruszt­rált. Tudom ez egy kényes téma és jöhe­tünk most itt tör­té­ne­lem­mel, poli­ti­ká­val, de sze­rin­tem egy­sze­rű embe­ri ténye­ző­ről van szó. Legalábbis egy olyan helyen, olyan sze­mély részé­ről tanú­sí­tott ellen­szenv, aki a turiz­mus­ból él, más­képp nehe­zen magya­ráz­ha­tó. Ótátrafüreden ért egy kisebb sokk, mivel még csak hason­ló­val sem talál­koz­tam koráb­ban. Egy aján­dék­tár­gya­kat, szu­ve­ní­re­ket áru­sí­tó bodé­nál tana­kod­tunk, megvegyük‐e a kiné­zett dol­got már jó pár perce, mire meg­szó­lal­tam, hogy vegyük. Abban a pil­la­nat­ban oda­vi­har­zott az áll­vány­hoz az eladó és leakasz­tot­ta az egész pol­cot, majd hát­ra­vit­te jó messze. Először csak áll­tam, áll­tam, s kel­lett néhány másod­perc mire leesett, hogy nem zár a bolt, hanem tuda­to­san kinyil­vá­ní­tot­ta, nem kívá­na­tos sze­mé­lyek vagyunk. Ennek elle­né­re hatal­mas élmény volt túráz­ni a Lomnici‐csúcsra és bejár­ni a Tátra lábát.

A spa­nyo­lo­kat kife­je­zet­ten imá­dom, Madridba pél­dá­ul már úgy érzem, haza­me­gyek. Tetszik a men­ta­li­tá­suk, Madrid az a város, ahol élni tud­nék, könnyen fel­ven­ni a rit­must, egye­dül is könnyen eliga­zod­nék a köz­le­ke­dés­ben és min­dig talál­nék vala­mi ten­ni­va­lót, lát­ni­va­lót, kalan­dot. Ezt az érzést csak erő­sí­tet­te ben­nem nem­ré­gi­ben a szál­lo­dánk recep­ci­ó­sa. Ugyanazt a szál­lo­dát válasz­tot­tuk, ahol két éve is meg­száll­tunk a Bilbao met­ró­ál­lo­más mel­lett, a Malasana negyed­ben. A beje­lent­ke­zés­kor – amel­lett, hogy kiemel­ke­dő­en szí­vé­lyes volt a fogad­ta­tás – meg­kér­dez­te a lány­zó, kérünk‐e tér­ké­pet. Mi össze­néz­tünk és annyi időnk nem volt, hogy nemet mond­juk, ő már foly­tat­ta, hogy tulaj­don­kép­pen minek is, mivel mi már úgyis min­dent isme­rünk és tud­juk mi merre van. A mosolyt soha nem felej­tem el az arcán, mikor mi vél­he­tő­en elég bután néz­tünk vissza rá, – per­sze, hiszen erre a meg­jegy­zés­re aztán vég­képp nem szá­mí­tot­tunk. Kiderült, hogy isme­rős volt neki a nevem a fog­la­lá­son  és vissza­ke­res­te a koráb­bi leve­le­zé­sün­ket.

Kellemetlen szi­tu­á­ci­ó­ba keve­red­tünk azon­ban Lisszabonban, ahol napon­ta nem kevés turis­ta for­dul meg az év bár­mely idő­sza­ká­ban. Arról lissza­bo­ni bejegy­zé­sem­ben írtam, hogy ren­ge­tek tuk‐tuk van a város­ban és kínál­ják város­né­ző szol­gál­ta­tá­su­kat min­den neve­ze­tes­ség kör­nyé­kén. Sokan van­nak, így gon­do­lom meg is har­col­nak a tal­pon mara­dá­sért, min­den ven­dég szá­mít. Történt velünk, ahogy a Martim Moniz‐on beáll­tunk a 28‐as vil­la­mos meg­ál­ló­já­ban kígyó­zó sor végé­re, meg­ta­lált ben­nün­ket egy huszon­egy­né­hány év körü­li fiú, aki ékes angol­ság­gal fel­aján­lot­ta tuk‐tukját és vele az ide­gen­ve­ze­tést a vil­la­mos helyett. Megköszöntük és elmond­tuk, hogy mi más élményt sze­ret­nénk, mely­re ő tel­je­sen kiakadt. Hangosan, gesz­ti­ku­lál­va elkül­dött min­ket a fené­be, hogy ez aztán az élmény, tömött vil­la­mo­son 40 fok­ban… csak gra­tu­lál­ni tud hozzá és hogy a helyi lakos­ság­tól elvesszük ezt is, illet­ve hason­ló kifa­ka­dá­sok zúdul­tak ránk. Szinte már meg­ijed­tünk és této­ván ara­szol­tunk előbb­re a sor­ban. Úgy gon­do­lom, ez a stí­lus nem álta­lá­nos, de óva­tos­ság­ra int, hogy ha moso­lyog­nak is ránk, mit gon­dol­nak és mennyi­vel maga­sabb eset­leg az ár, mint egy hon­fi­társ­nak. A jóked­vün­ket nem szeg­te, de a vil­la­most végül kipró­bál­tuk és a tuk‐tuk‐ot nem.

Eindhoven bebi­zo­nyí­tot­ta a szo­ba­lá­nyok­ról szóló szte­reo­tí­pi­ák ellen­ke­ző­jét. Egy kis szál­lo­dát kép­zel­je­tek el köz­vet­le­nül a főté­ren, a bel­vá­ros­ban mind­össze két csil­lag­gal és tény­leg nagy egy­sze­rű­ség­gel. Mivel a láto­ga­tá­sunk Amszterdammal egy­be­kö­tött volt, hosszabb idejű és pont a leára­zá­sok ide­jén – ugye ked­ves höl­gyek, tud­já­tok mit jelent ez, – így nem fér­tünk bele a bőrön­dünk­be. Mint a fil­mek­ben látni, tény­leg ráül­tem nagy neve­té­sek köze­pet­te, hogy be tud­juk húzni a cip­zárt és miu­tán végre sike­rült, meg­lát­tam a rövid nad­rá­gom az ágy mel­lett. Őszinte leszek, sem­mit sem dön­töt­tem még el ilyen gyor­san, mint akkor azt, hogy nem érde­kel, ez most itt marad. Itt pedig jön a csat­ta­nó, mikor is a recep­ci­ón már elkö­szön­tünk, rohant a szo­ba­lány hol­lan­dul kia­bál­va, kezé­ben a nad­rá­gom­mal. Nem tud­tam, hogy sír­jak vagy neves­sek, de per­sze önural­mat gya­ko­rol­tam és szí­vé­lye­sen meg­kö­szön­tem az oda­fi­gye­lést. Jó, eláru­lom, ha most már kíván­csi­vá tet­te­lek ben­ne­te­ket, haza­ért a nad­rág egy duty free‐s sza­tyor­ban.

 

A két – két pozi­tív és nega­tív élmény áll­jon itt, mint a mér­leg két ser­pe­nyő­je és ezzel meg­te­remt­ve ebben a témá­ban az egyen­súlyt. Hiszem azt, hogy bár­hol elfor­dul­hat bár­ki­vel hason­ló élmény, kaland, illet­ve hogy ezek a szi­tu­á­ci­ók leg­in­kább ember­füg­gők, aki­nek lehet aznap rossz napja vagy annyi­ra elhi­va­tott, sze­re­ti a mun­ká­ját, hogy ez meg­lát­szik a kiszol­gá­lá­son vagy az egész kom­mu­ni­ká­ci­ó­ján, kisu­gár­zá­sán.

Ezekkel a tör­té­ne­tek­kel kerek egy uta­zás, melye­ket remé­lem ti sem kezel­tek elő­íté­let­ként és meg­ta­lál­já­tok maga­tok­ban a mér­leg egyen­sú­lyát.

Tartsatok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljus­sa­nak.

Hozzászólás

  • Google Translate

  • Kövess min­ket:

  • Hírlevél

  • Booking.com Booking.com
  • Legnépszerűbb bejegy­zé­sek