Én tit­kos nagy álmom: Ház Bakioban

Egy­szer vala­hol olvas­tam egy mon­dást, mely­nek lénye­ge az volt, hogy merj álmod­ni, de csak olyat, amely­től nem félsz, ha való­ra válik. Én ezt inkább kihí­vás­nak talál­nám, mint­sem ijesz­tő­nek. Állok elébe.

Vol­ta­tok már úgy kalan­do­zá­sa­i­tok során, hogy meg­pil­lan­tot­ta­tok egy elha­gya­tott helyet, egy lakat­lan, pusz­tu­ló­ban levő épü­le­tet, és egy­sze­rű­en maga­tok előtt lát­tá­tok benne a lehe­tő­sé­get? Hát én igen. Tavaly min­dent elsöp­rő­en meg­érin­tett ez az érzés, és azóta se nagyon akar kitör­lőd­ni, az idő sod­rá­val inkább már álom lett a pusz­ta lehe­tő­ség képe.

Van egy ház Baszk­föl­dön, Bakio tele­pü­lé­sen, nem messze Bil­ba­o­tól, amely napok alatt egyre köze­lebb került a szí­vem­hez, egyre töb­bet moz­gat­ta a kép­ze­lő­erő­met és egy olyan álom tele­pe­dett meg ben­nem, amely mel­lett nem mehe­tek el szó nél­kül, meg­mu­ta­tom nek­tek és meg­osz­tom veletek.

A ház, amely elva­rá­zsolt. Saj­nos a tör­té­ne­te, múlt­ja nem ismert szá­mom­ra, de mivel még idén ter­vez­zük a vissza­té­rést Baszk­föld­re, bízom benne, sike­rül utá­na­jár­ni és meg­tud­ni. Min­den­eset­re sze­ret­ném, ha lenne foly­ta­tá­sa ennek a bejegy­zés­nek, így lenne tel­jes az egész.
Ahogy a mútja, úgy a jele­ne és jövő­je is kér­dé­ses. Képe­in­ken lát­hat­já­tok, az élet helyett csak a szél járja át, udva­ra a zöld min­den szí­né­ben ját­szó hatal­mas fű és bokor­er­dő­vel borí­tott. A kőke­rí­té­sen belül­re nem jutot­tunk, így csak távol­ról pró­bál­tunk beles­ni és elkép­zel­ni, milyen lehet belül ez a köz­vet­len ten­ger­par­ti, egy­kor biz­ton szebb napo­kat meg­élt épü­let. Kíván­csi len­nék, ha falai beszél­ni tud­ná­nak, mit mesélnének.

Bakio egy iga­zán meg­nye­rő kis tele­pü­lés. Mikor a tava­lyi szü­le­tés­na­pom alkal­má­ból való­ra vált egy álom, és túráz­tunk egyet, majd meg­mász­tuk a köze­li Gaz­te­l­ugat­xe mere­dek lép­cső­it, Bakio volt a kiin­du­ló­pon­tunk, sőt mi több, néhány napra ott­ho­nunk. Akkor meg is mutat­tam már nek­tek képe­ken és egy szál­lás­aján­lót is mel­lé­kel­tem, melyet itt meg­ta­lál­tok.

És hogy miről álmo­dik a lány?
Ha meg­te­het­ném meg­ven­ném, de tulaj­don­kép­pen beér­ném egy vál­lal­ko­zó kedvű befek­te­tő­vel, aki hason­ló­an látja benne a fan­tá­zi­át, mint én. Egy kis ter­ve­zést, majd fel­újí­tást köve­tő­en, – per­sze min­dent, amit csak lehet az ere­de­ti álla­po­tá­ban – család‑, egy­ben kutya­ba­rát szál­lás­hely­ként adnék neki új lélek­kel teli éle­tet. Turiz­mus­ban töl­tött nem kevés évem alatt lát­tam, tapasz­tal­tam jót és rosszat, így kihí­vás lenne mind­ezt saját­ként a lehe­tő leg­job­ban kiala­kí­ta­ni, és átad­ni az egye­di­sé­gét, a han­gu­la­tát min­den fog­la­lá­sá­val meg­tisz­te­lő ven­dég­nek. Vala­mi­re jó lenne a szál­lo­dás dip­lo­mám is végre. Kirán­du­lá­so­kat aján­la­nék és a hely­bé­li­ek­kel való kap­cso­lat ápo­lá­sa­ként közös hagyo­mány­őr­ző prog­ra­mo­kat is szer­vez­nék. Lényeg az egye­di és felejt­he­tet­len tar­tóz­ko­dá­son lenne. Bakio nem ren­del­ke­zik nagy szál­lo­dák­kal luxus körül­mé­nyek közt, néhány kisebb pan­zió vagy ven­dég­ház közül választ­hat­nak az ide­uta­zók, illet­ve a magán­apart­ma­nok kínálatából.

Ház Baki­o­ban. Bízom benne, hogy az álom­uta­zás folytatódik…

Kap­cso­ló­dó videó

San Juan de Gaz­te­l­ugat­xe – Baszk­föld igazi csodája