Egy séta Rác­ke­ve lát­ni­va­lói közt

2020. október 05.

Buda­pest­től közel egy órá­nyi­ra fek­szik a Duna-parton ez a tün­dé­ri kis­vá­ros, amely tény­leg meg­le­pett. Hogy miért és mit aján­lok a város­ban fel­ke­res­ni, elol­vas­hat­já­tok ebben a blogbejegyzésben.

Rác­ke­ve a Csepel-sziget déli felén, a Ráckevei-Duna part­ján talál­ha­tó. Tör­té­nel­mé­ből kiemel­ke­dő idő­szak a XV. szá­zad köze­pe, mikor is a törö­kök elől ide mene­kült szerb lakos­ság meg­te­le­pe­dett. A szer­be­ket hív­ták ekkor­tájt rácok­nak, illet­ve ők maguk kezd­ték Keve néven emle­get­ni a hely­sé­get, így hozva létre a Rác­ke­ve városnevet. 

Hiába élek las­san tíz éve Buda­pes­ten, mind­ed­dig Rác­ke­ve kima­radt a sor­ból, mikor hét­vé­gi kirán­du­lá­sa­in­kat ter­vez­tük. A Duna-parti kis­vá­ros egy szom­ba­ti kirán­du­lást akár így ősszel min­den­képp megér, nyá­ron pedig a Duna közel­sé­ge, a strand csa­lo­gat­ja a csa­lá­do­so­kat is. Őszin­tén beval­lom, ezút­tal alap­ve­tő­en egy munka miatt érkez­tünk ide és hét­köz­na­po­kon tar­tóz­kod­tunk itt, de bíz­tam benne, hogy lesz lehe­tő­sé­gem leg­alább pár órára elsza­ba­dul­ni, és fel­fe­dez­ni a lát­ni­va­ló­kat, anda­log­ni egy kicsit a még nap­sü­té­ses sétá­nyon, illet­ve kóbo­rol­ni utcá­in. Han­gu­la­tá­val és néhány szá­mom­ra eddig rej­tett tör­té­nel­mi, kul­tu­rá­lis neve­ze­tes­sé­gé­vel elva­rá­zsolt, levett a lábam­ról. Csak azt nem értem tény­leg, hogy eddig miért nem láto­gat­tunk el ide? 

Rác­ke­ve látnivalói 

Ismer­ke­dé­sün­ket Rác­ke­vé­vel egy gyö­nyö­rű nap­le­men­té­vel kezd­tük, majd ezt a lát­ké­pet verő­fé­nyes nap­sü­tés­ben is élvez­tük. Lesé­tál­tam a part­ra, ahol csend honolt, béke és nyu­ga­lom áradt, melyet a helyi­ek is úgy lát­tam, kihasz­nál­nak. Hogy milyen volt az azna­pi fogás, nem tud­tam meg, de ha már csak ez az érzés a roha­nó vilá­gunk mel­lett nem veszett el, akkor már meg­ér­te kiül­ni ide a Duna-partra. 

A bel­vá­rost a Duna-ág leg­dé­leb­bi köz­úti híd­ján át, az Árpád-hídon keresz­tül köze­lí­tet­tem meg gya­lo­go­san. A vas­szer­ke­ze­tű hidat 1896-ban emel­ték egy szét­szed­he­tő fa előd­je helyé­re. A II. világ­há­bo­rú vége felé a vissza­vo­nu­ló magyar csa­pa­tok fel­rob­ban­tot­ták a hidat maguk mögött, és az 1948 – 49-es újjá­épí­té­sé­ig a szov­je­tek által híd­fők mellé ácsolt kes­keny pon­ton­híd biz­to­sí­tot­ta az össze­köt­te­tést. Érde­kes­ség, hogy ezen újjá­épí­tés­kor fel­hasz­nál­ták a sze­ge­di lebom­bá­zott Tisza-híd roncsait. 

A hídon sétál­va egyre köze­lebb érünk Rác­ke­ve meg­ha­tá­ro­zó lát­ké­pé­nek ele­me­i­hez, mint a “csó­na­kos piac”, a Rác­ke­vei Hajó­ma­lom és a Református-templom. Kíván­csi­sá­gom erre vitt engem is tovább, le a Duna-partra. 

Szer­da lévén sze­ren­csém volt az idő­zí­tés­sel, és még egy picit elve­gyül­het­tem a híres “csó­na­kos piac­ként” ismert helyi ter­me­lői piac for­ga­ta­gá­ban. Épp a nyá­ron olvas­tam, hogy nagyobb fej­lesz­té­sek tör­tén­tek itt a turiz­mus élén­kí­té­se végett, inf­ra­s­tuk­tu­rá­li­san is kiépí­tet­ték a kul­tu­rá­lis ren­dez­vé­nyek­nek is több ízben hely­színt adó terü­le­tet. A pia­cot szer­dán­ként és szom­ba­ton­ként ren­de­zik meg, nevét pedig onnan kapta, hogy koráb­ban sokan a kör­nye­ző tele­pü­lé­sek­ről, szi­ge­tek­ről csó­nak­kal érkez­tek ide. 

Mivel a csó­na­kos piac köz­vet­le­nül a Duna-parton talál­ha­tó, így magán a sétá­nyon elen­ged­he­tet­len, hogy végig­sé­tál­jon az ember. Meg­tesszük sze­rin­tem ezt piac nél­kül is, hiszen a kel­le­mes han­gu­lat­ról már maga a folyó gondoskodik. 

Itt néz­het­jük meg hazánk utol­só hajó­mal­má­nak rekons­tuk­ci­ó­ját, amely ma múze­um­ként műkö­dik. A Rác­ke­vei Hajó­ma­lom amel­lett, hogy a mol­nár­ság tör­té­ne­tét, hagyo­má­nya­it hűen őrzi, lehe­tő­ség van az őrlés folya­ma­tát is meg­szem­lél­ni, hiszen műkö­dő hajó­ma­lom­ról beszé­lünk. A Duna mel­lett élő rác­ke­ve­ik­nek az egyik leg­fon­to­sabb meg­él­he­té­si for­rá­sa volt a mol­nár mes­ter­ség. Az utol­só hajó­ma­lom egész 1967 – 68 telé­ig maradt fenn itt Rác­ke­vén, mikor azon­ban a jég meg­rop­pan­tot­ta és a pusz­tu­lá­sát okoz­ta. Közös­sé­gi kez­de­mé­nye­zés ered­mé­nye­ként jött létre a ma lát­ha­tó és láto­gat­ha­tó hajó­ma­lom 2007 és 2010 között. A tör­té­ne­té­ről és a láto­ga­tás­ról bőveb­ben itt olvas­hat­tok: hajo​malom​.rack​eve​.hu 

A sétá­nyon nem messze innen fölénk maga­so­dik a túl­ol­dal­ról Rác­ke­ve lát­ké­pét uraló Református-templom. Érde­mes a hatal­mas neo­gót épü­le­tet min­den olda­lá­ról meg­szem­lél­ni, és ha vala­ki­nek olyan érzé­se támad­na, hogy ezt már lát­tam vala­hol, de nem itt, az ne aggód­jon, jó lehet a meg­ér­zé­se. A rác­ke­vei Református-templomot ugyan­is a tisza­kécs­kei min­tá­já­ra épí­tet­ték, mond­hat­juk, hogy annak szin­te tel­jes máso­la­ta áll itt előttünk. 

A Református-templomtól bal kéz felé, a Szent Ist­ván tér felé foly­tat­tam sétá­mat a város­ban. A teret ural­ja a Római Katolikus-templom, előt­te a János Vitéz Dísz­kút, illet­ve a főút túl­ol­da­lán egy kis park­ban amel­lett, hogy meg­pi­hen­he­tünk, meg­cso­dál­hat­juk Mátyás király szob­rát is vagy az erdé­lyi test­vér­vá­ros­ra, Gyer­győ­cso­ma­fal­vá­ra emlé­kez­te­tő szé­kely­ka­put. Muta­tok ezek­ről néhány fény­ké­pet most nek­tek is. 

A város lát­ni­va­ló­i­nak meg­is­me­ré­sét érde­kes­ség szem­pont­já­ból a János Vitéz Dísz­kút­tal foly­tat­nám, mivel bár­mennyi­re igye­kez­tem tanul­má­nya­im­ból ezt a részt fel­ele­ve­ní­te­ni, ott hely­ben nem sike­rült. Kér­dés­ként az vető­dött fel ben­nem, miért éppen János Vitéz Dísz­kút? Ti tud­já­tok a választ? A mel­let­te talál­ha­tó isko­la falán egy emlék­táb­lán elol­vas­ha­tó több nyel­ven is, de én most eláru­lom nek­tek a lénye­gét. Egy helyi legen­da sze­rint Pető­fi János vitéz alak­ját egy rác­ke­vei ifjú­ról, Hor­váth Nepo­mu­ki János huszár­tiszt­ről min­táz­ta. A díszes szö­kő­kút és rajta János vitéz és Julis­ka alak­ja sze­rin­tem nagy­sze­rű­en kidol­go­zott, az osz­lo­pon egyéb­ként a tör­té­net jele­ne­te­it fedez­he­ti fel az ala­pos szemlélő.

A főut­cán innen vissza­fe­le halad­tam az Árpád-híd irá­nyá­ban, hogy a híd­fő­től is lát­szó­dó sze­cesszi­ós, tor­nyos épü­le­tet köze­lebb­ről is szem­ügy­re vegyem. Ez pedig nem más, mint a rác­ke­vei Város­há­za Tűztorony-kilátó. A régi város­há­za tor­nyát 2009-ben meg­nyi­tot­ták a nagy­kö­zön­ség előtt, és ugyan sze­zo­ná­li­san, de láto­gat­ha­tó a 40 méter magas kilá­tó. Jó idő ese­tén pazar kilá­tás­ban gyö­nyör­köd­he­tünk innen, és nem­csak a kör­nyék­re, hanem egé­szen a Budai-hegységig is ellátni. 

A város­há­za mel­let­ti kis utcán át rövid sétá­val elér­tem Rác­ke­ve tör­té­nel­mé­ben kiemel­ke­dő kor­sza­kot idéző Nagy­bol­dog­asszony Szerb Orto­dox Temp­lo­mot. Min­den Rác­ke­ve lát­ni­va­ló­i­val fog­lal­ko­zó aján­ló az elsők közt emlí­ti ezt a helyet, így kife­je­zet­ten kíván­csi vol­tam rá. Az élmény­be­szá­mo­lóm ele­jén már emlí­tet­tem, hogy az ide mene­kült szer­bek Rác­ke­ve kiala­ku­lá­sá­ban fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak. Talál­koz­tam a Rác­ke­vei Szerb Monos­tor elne­ve­zés­sel is, amely egy­ben Magyar­or­szág egyik leg­ré­geb­bi monos­to­ra­ként ismert, és ami még fon­tos, hogy hazánk egyet­len góti­kus szerb temp­lo­ma. Megint más for­rá­sok Szerb Por­ta­ként utal­nak rá, mivel a temp­lom, a barokk harang­to­rony mel­let­te és a pap­lak is egy kőfal­lal körül­vett nagy zöld­te­rü­let­tel kiegé­szült tel­ken terül el. Saj­nos zárva talál­tam láto­ga­tá­som­kor a temp­lo­mot, pedig állí­tó­lag cso­da­szép fres­kók­kal teli a bel­se­je. Érde­mes utá­na­jár­ni a sze­zo­ná­lis nyit­va­tar­tá­si rend­jé­nek, és úgy idő­zí­te­ni, hogy belül is tehes­sünk egy látogatást. 

Egyet­len dolog, egyet­len lát­ni­va­ló van Rác­ke­vén, amely­re nem jutott időm, pedig nagyon sze­ret­tem volna ezt is meg­örö­kí­te­ni. Rác­ke­ve neve a tör­té­ne­lem során össze­fo­nó­dott a Savoyai-családéval, és Rác­ke­vén ma ugyan nem láto­gat­ha­tó, de a Savoyai-kastély még őrzi emlé­kü­ket. A kas­tély park­já­ban hatal­mas sétát lehet tenni, így ha leg­kö­ze­lebb erre járunk, ezt még bepó­tol­juk. Ki tudja, talán a kas­tély is előbb-utóbb láto­gat­ha­tó lesz.

Összes­sé­gé­ben ki merem jelen­te­ni, hogy nem is sej­tet­tem mennyi érde­kes­sé­get rejt magá­ban Rác­ke­ve, egyik ámu­lat­ból estem a másik­ba tör­té­ne­te­it és legen­dá­it hall­gat­va, olvas­va. Örü­lök, hogy eljött ennek a láto­ga­tás­nak az ideje, és jó szív­vel tudom nek­tek is aján­la­ni, hogy kere­ked­je­tek fel és fedez­zé­tek fel a mél­tat­la­nul hát­tér­be szo­ru­ló Duna-parti várost!

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon, köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért, illet­ve meg­ta­lál­tok az ins­ta­gra­mon is! Ha tet­szik a bejegy­zés vagy egy posz­tunk, akkor egy meg­osz­tás­sal segít­se­tek, hogy még töb­bek­hez eljus­sa­nak! Köszönjük!

Leave a Reply