Egy fotós és egy blog­ger 48 órája Zürichben

Svájc­ban bár­mily hihe­tet­len, én magam is alig hiszem, de éle­tem­ben idén júni­us­ban jár­tam elő­ször. Most azon­ban nem lehe­tett kihagy­ni, és nagy öröm­mel áll­tam neki a ter­ve­zés­nek, hogy mit is fogunk látni, mit is fogunk csi­nál­ni Zürich­ben egy hétvégén.

Szom­bat dél­előtt érkez­tünk és hét­főn kora dél­után vet­tünk búcsút ettől az inkább medi­ter­rán, mint alpe­si han­gu­la­tú város­tól, így tény­le­ge­sen közel 48 óránk volt Zürich felfedezésére.

Busszal érkez­tünk a város­ba, és azzal is utaz­tunk el, mely­nek meg­ál­ló­ja köz­vet­le­nül a pálya­ud­var mel­lett egy par­ko­sí­tott részen talál­ha­tó. Sze­rin­tem ez egy nagyon jó kiin­du­ló­pont­ja a város­sal való ismer­ke­dés­nek, melyet rög­tön meg­kezd­tünk, hiszen szál­lo­dánk már az óvá­ros egy nyüzs­gő, vidám­ság­gal teli utcá­ján volt. Volt egy­szer kér­dés egy uta­zós kvíz­ben, hogy mi az első dol­god, ha meg­ér­ke­zel egy ide­gen hely­re. Hát nekem min­dig mehet­né­kem van, nem a kipa­ko­lás, ejtő­zés vagy nem is az az első dol­gom, hogy futok a leg­kö­ze­leb­bi étte­rem­be gaszt­ro­él­mé­nye­ket sze­rez­ni, sok­kal inkább hajt a kíván­csi­ság, hogy fel­fe­dez­zük a kör­nyé­ket, sőt min­dent látni aka­rok. Így elin­dul­tunk itt Zürich­ben is, amer­re a folyót lát­tuk és a sirá­lyok hang­ját hallottuk.

Zürich Svájc leg­na­gyobb váro­sa, nekünk mégis inkább egy ked­ves hegyek közt meg­bú­vó, tópar­ti kis­vá­ros képét mutat­ta, amely­nek köz­pont­ját, neve­ze­tes­sé­ge­it könnyen gya­log­szer­rel bejár­hat­juk. Az óvá­rost a Lim­mat folyó szeli ketté és a Zürichi-tó hatá­rol­ja dél­ről, mely felett jó idő ese­tén az Alpok vonu­la­tai cso­dá­la­tos lát­ványt nyújtanak.

Szál­lo­dánk szu­per helyen volt, ellen­sú­lyo­zá­sa­kép­pen, hogy nem volt nagy szám, de az óvá­ros szin­te köze­pén volt, és kiér­ve a sar­kon már a folyó­par­ton talál­tuk magun­kat, a Zürich Lim­mat­qu­ai Komp­ki­kö­tő­nél. Nap­sü­té­ses kora nyári dél­után ide­á­lis­nak ígér­ke­zett a város­né­zés­hez. Végig­sé­tál­tunk a Város­há­zá­ig, majd át a Rathausbrücke‑n, ahon­nan cso­dás fotó­kat készí­tet­tünk töb­bek közt a Hotel Storchen épü­le­té­ről, amely az egyik leg­ré­geb­bi sváj­ci hotel.

Sétán­kat ezen az olda­lon foly­tat­tuk magunk­ba szív­va köz­ben a züri­chi élet­ér­zést, elka­lan­doz­tunk egy kicsit a sváj­ci órák, cso­ko­lá­dék és divat vilá­gá­ban az üzle­tek kira­ka­ta­it néze­get­ve, majd kitá­rult előt­tünk egy hatal­mas tér, melyen a Fra­u­müns­ter maga­so­dott. A Lim­mat felő­li olda­lán, a folyó­part­ról cso­dás kilá­tás nyílt a túl­ol­dalt elhe­lyez­ke­dő Gross­mün­ter tor­nya­i­ra, töké­le­tes hely volt a fotó­zás­ra, ame­lyet min­den irány­ban ki is használtunk.

Ezen az olda­lon foly­tat­tuk tovább utun­kat für­kész­ve a kis­ha­jók közt a béké­sen úsz­ká­ló hattyú­kat. Elha­lad­tunk a Fra­u­en­bad mel­lett, amely nap­pal szi­go­rú­an női napo­zó­ként műkö­dik, éjjel pedig szó­ra­ko­zó­hely. Pár lépés­re elér­tük a város leg­nép­sze­rűbb kiülős helyét, a Bauschänz­lit. Ki is néz­tük magunk­nak ezt a tulaj­don­kép­pen egy fél­szi­get­re épült sör­ker­tet más­nap­ra euró­pa­baj­no­ki foci­meccse­ket nézni. Haj­tott az izga­lom, hogy végre lás­sam azt a híres Zürichi-tavat, így meg­sza­po­ráz­tuk lépteinket.

Aztán meg­pil­lan­tot­tuk a fel­hő­ha­tá­ron a magas hegy­vo­nu­la­to­kat. Ámu­la­tunk­ban elő­ször csak áll­tunk ott, a Zürichi-tó part­ján, föld­be gyö­ke­re­zett lábak­kal, vadul kat­tint­ga­tott fény­ké­pe­ző­vel. Meg­ér­kez­tünk. Figyel­tük a szám­ta­lan hattyút és kacsát, ahogy a nagyobb­nál nagyobb hajók közt laví­roz­tak vagy a mólók mel­lett meg­pi­hen­tek. A kikö­tő túl­ol­da­lán meg­ta­lál­tuk a virág­órát is, és végig­sé­tál­tunk a tópart ezen olda­lán. Érez­tük a nap­le­men­te sze­lét, így nem hagy­hat­tuk ki az alkal­mat, és készí­tet­tünk egy vide­ót erről, mely méltó zárá­sa volt az azna­pi városnézésünknek.

Nem maradt más hátra, mint egy vacso­ra egy tal­pon­ál­ló­nál, a Qua­ib­rüc­ke túl­ol­da­lán, majd a folyó ezen olda­lán vissza­sé­tál­tunk szál­lá­sun­kig csor­dul­tig telt élmé­nyek­kel, jól eső fáradtsággal.

Más­nap a Zürich Lim­mat­qu­ai Kop­ki­kö­tő­től jobb­ra for­dul­va foly­tat­tuk a város fel­fe­de­zé­sét, és fel­sé­tál­tunk a túl­ol­da­lon hívo­ga­tó Lin­den­hof kilá­tó­te­ra­szá­hoz. A vár­ne­gyed jel­leg­ze­tes, szí­nes zsa­lu­gá­te­res házai között csa­tan­gol­tunk órá­kon át, kicsit cél­ta­la­nul, majd a Szent Péter-templomnál pihen­tünk meg. Tud­tá­tok, hogy Euró­pa leg­na­gyobb átmé­rő­jú órá­já­val büsz­kél­ked­het ez a temp­lom? Kevés volt itt a turis­ta, néhány hely­bé­li rohant a dol­gá­ra csak, így szám­ta­lan érde­kes pil­la­nat­ké­pet és csend­éle­tet ábrá­zo­ló fotót sike­rült készí­te­nünk útköz­ben. Beval­lom, jó volt kicsit ezál­tal lelas­sul­ni, kiszel­lőz­tet­ni a fejün­ket, csak bámész­kod­ni és meg­él­ni a jelent. Sétánk során érzé­ke­ink a Fra­u­müns­ter­hez irá­nyí­tot­tak, ahon­nan a túl­ol­dalt sze­mel­tük ki továb­bi fel­fe­de­ző utunkhoz.

Átkel­tünk a Münsterbrücke‑n, és meg­mász­tuk a mere­dek lép­cső­sort, ahol  a Gross­müns­ter várt ránk tel­jes pom­pá­já­ban. Innen egy újabb „nem lát­juk pon­to­san, hogy hol lesz az utunk vége“ típu­sú bolyon­gás kez­dő­dött, hiszen az óvá­ros ezen részét is sze­ret­tük volna látni, a han­gu­la­tos utcák pedig csak sodor­tak min­ket maguk­kal. Bol­tok, elő­ke­lő üzle­tek, virá­gos kapu­al­jak. Itt már nagyobb dél­utá­ni sétá­ra indu­ló ember­tö­meg vett körül min­ket, de egy­ál­ta­lán nem zava­ró­an. Aztán egy utca­sar­kon befor­dul­va rövi­de­sen meg­ér­kez­tünk a Thea­ter am Hechtplatz nyüzs­gő éle­té­be. Épp egy fia­ta­lok­ból álló, utcai tán­cos csa­pat szó­ra­koz­tat­ta a járó­ke­lő­ket, amely még több mosolyt csalt az embe­rek arcára.

Csak még egy kicsit sétáljunk!
Mivel előző nap kinéz­tük magunk­nak a köz­ked­velt Bauschänz­lit foci­meccs­né­zés­re, vacso­rá­ra és őrjön­gés­re, tudva, hogy aznap mind­két meccs nagy néző­kö­zön­ség­re szá­mít­hat (egyi­ken Német­or­szág, mási­kon Svájc csa­pa­ta érde­kelt), korai érke­zést ter­vez­tünk, hogy legyen jó helyünk mind az óriás kive­tí­tő­ket tekint­ve, mind a fél­szi­get adott­sá­ga­it. Kíván­csi vol­tam a han­gu­lat­ra, és ha már egész Euró­pa foci­láz­ban ég, akkor ilyen meccse­ket ilyen rajon­gó­tá­bo­rok­kal együtt átél­ni, kihagy­ha­tat­lan volt még egy kevés­bé fana­ti­kus szá­má­ra is.
Ismer­ke­dé­sün­ket Zürich lát­ni­va­ló­i­val azon­ban még egy épü­let­tel kiegé­szí­tet­tük mielőtt más dimen­zi­ók­ba kerül­tünk volna, és ez az Ope­ra­ház volt az előt­te elte­rü­lő hatal­mas tér­rel, majd pedig a folyó­par­ti sétánnyal.

Késő esti órák­ban elva­rá­zsol­tak min­ket a város fényei, a vizen tük­rö­ző­dő épü­le­tek, a par­ton roman­ti­ká­zó fia­ta­lok, így készí­tet­tünk pár kife­je­zet­ten tet­sze­tős éjsza­kai fotót.

Eluta­zá­sunk előtt korai ébre­dés­sel még nyer­tünk pár órát, amely alatt belül is meg­cso­dál­tuk a vas­út­ál­lo­más épü­le­tét, majd a túl­ol­da­lon a Sváj­ci Nem­ze­ti Múze­um körül sétál­tunk, és kávé­zás köz­ben össze­gez­tük magunk­ban az elmúlt napok ese­mé­nye­it, a látottakat-hallottakat, hogy Zürich sok­kal élhe­tőbb város, mint gon­dol­tuk, hogy ugyan az egye­tem­hez nem sike­rült idő hiá­nyá­ban fel­men­nünk, de e nél­kül is bol­do­gok vagyunk, hogy elju­tot­tunk ide, és talál­tunk még okot bőven, ami­ért öröm­mel fogunk majd vissza­tér­ni ide egyszer.

Mert vissza­té­rünk, ezt meg­fo­gad­tuk. Zürich egy imád­ni­va­ló város, könnyű eltöl­te­ni itt az időt, és egy hét­vé­ge még kevés­nek is bizo­nyult ahhoz, hogy azt mond­has­suk, min­dent lát­tunk és kipró­bál­tunk, amit akar­tunk. Vissza­jö­vünk, mert meg­sze­ret­tük Sváj­cot első látogatásra!

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.