Dingli-sziklák és még egy kicsit több is

Mál­tá­ra nyá­ron vissza­tér­ve igye­kez­tünk olyan prog­ra­mo­kat talál­ni, ame­lyek elő­ző­leg kima­rad­tak, és egy dél­után alatt meg­va­ló­sít­ha­tó­ak, mivel dél­előtt nyelv­is­ko­lá­ban vol­tunk. A nyelv­is­ko­lai kaland­ja­ink­ról olvas­hat­tok bőveb­ben ebben a koráb­bi bejegy­zés­ben, viszont a tel­jes élmény a dél­utá­ni sza­bad­idős tevé­keny­sé­gek­kel kerek, így jöj­jön most a Dingli-sziklák kör­nyé­ké­re tett kirán­du­lá­sunk képes élménybeszámolója.

Ding­li Málta déli részén fek­szik, Rabat­tól a ten­ger­part irá­nyá­ban nagy­já­ból egy 15 per­ces távol­ság­ra. A nyári hőség­ben mi ezt a távol­sá­got úgy dön­töt­tünk séta helyett inkább busszal tesszük meg, így a 201-es busszal egé­szen a szik­la­szir­te­kig utaz­tunk. Ding­li egy kis falu, mely Málta leg­ma­ga­sabb terü­le­tén fek­szik, 253 méte­res magas­la­ton. A falu­tól a híres szik­la­szir­te­kig egy egy­ki­lo­mé­te­res út vezet, mely kitáb­lá­zott, így akár bérelt autó­val vagy gya­log is könnyen el lehet ide jutni. Az emlí­tett 201-es busz is ezen az úton halad tovább, és kiér­ve a falu­ból van köz­vet­len meg­ál­ló­ja, ahol mi leszáll­tunk. Innen vette kez­de­tét a gya­log­tú­ránk a több kilo­mé­ter hosszan elte­rü­lő Dingli-sziklák mentén.

A Dingli-sziklák egy mere­dek, tera­szo­san művelt szir­te­ket takar­nak, melyek men­tén sétál­va pazar kilá­tás­ban gyö­nyör­köd­he­tünk. A sétánk alatt elő­ször egy radar állo­más mel­lett halad­tunk el, majd alig győz­ve betel­ni a Földközi-tengerre nyíló vég­te­len pano­rá­má­ban meg­pil­lan­tot­tunk egy kis szi­ge­tet a hori­zon­ton. Ez Fil­fla szi­ge­te, amely a par­tok­tól mind­össze 5 kilo­mé­ter­re terül el. Ez a leg­ki­sebb szi­get, mely 280 m hosszú és 50 m szé­les, illet­ve 60 m magas szirt­je­i­hez csak a szik­la­má­szók érhet­nek fel. A 14 – 16. szá­zad­ban tete­jén egy kis kápol­na is állt, majd angol hadi­ha­jók gya­kor­ló lőtér­nek hasz­nál­ták, ma azon­ban már védett terület.

A leg­ma­ga­sabb pont­nál talál­juk utunk követ­ke­ző állo­má­sa­ként a Magdolna-kápolnát. A kis kápol­na nagy­já­ból a semmi köze­pén, a mere­dek szik­la­szir­ten áll magá­nyo­san, és egy­kor – a rajta olva­ha­tó tábla sze­rint – bebo­csá­tást nyert min­den tör­vé­nyen kívü­li falai közé. Jól esett itt leül­ni kicsit az árnyé­kot adó olda­lá­ban lévő pado­kon, ahon­nan nem déli­báb, ellát­ni egé­szen Valletta-ig. A jel­leg­ze­tes kikö­tői daruk is jól lát­sza­nak, így pihe­nés­képp elját­szot­tunk az épü­le­tek, helyek beazo­no­sí­tá­sá­val. A par­ko­ló­ban egy helyi ter­mé­ke­ket kíná­ló mobil árus­nál fel­tan­kol­tuk magun­kat ásvány­víz­zel, és egy­út­tal meg­kós­tol­tuk az igazi, előt­tünk hámo­zott kak­tuszt. Pró­bál­tá­tok már? Nekem leg­in­kább a kivi jutott róla eszem­be, finom volt és lédús, jól esett a hőségben.

Tovább sétál­va a szik­lá­kon, majd a for­ró­sá­got kel­le­me­sen vissza­ve­rő asz­falt úton kőke­rí­té­sek és kiet­len vidé­ken keresz­tül elgya­lo­go­tunk a Bus­kett ker­te­kig. A nyári idő­já­rás­nak köszön­he­tő­en sze­rin­tem három­szor olyan hosszú­nak érez­tem ezt a gya­log­tú­rát, mint ami­lyen a való­ság­ban, így ennek rész­le­te­zé­sét most inkább mel­lő­zöm. Tér­ké­pen nem tűnt sok­nak, marad­junk ennyi­ben. A Bus­kett ker­tek a bizo­nyí­ték rá, hogy Málta terü­le­tén erdők is vol­tak egy­ko­ron. A terü­let a felet­te maga­so­dó Verdala-palotához tar­to­zik, a lova­gok ide­jén a nagy­mes­ter vadász­te­rü­le­te volt. Ma nyit­va áll min­den­ki előtt, és egy eny­hü­lést adó séta a fák alatt ránk is fért már. Talál­tunk egy étter­met is a köze­pén, ahol épp egy ren­dez­vény­re készü­lőd­tek, de a fel­fris­sí­tő hideg italt nem tagad­ták meg tőlünk. Utána fel­sé­tál­tunk a Verdala-palotához, pon­to­sab­ban csak a kapu­já­ig jutot­tunk min­den oldal­ról, mivel ez a minisz­ter­el­nök egyik, hiva­ta­los nyári rezi­den­ci­á­ja, és mint ilyen, nem volt épp láto­gat­ha­tó. A palo­ta egyéb­ként egy négy­zet alapr­ja­zú négy sarok­bás­tyás barokk épü­let, melyet Ver­dal­le nagy­mes­ter szá­má­ra építettek.

Gya­log­tú­ránk a főbe­já­ra­ti kato­nák által őrzött kapu­nál ért véget, ahol köz­vet­le­nül meg­ál­ló­ja van a helyi buszok­nak is, és innen vissza­utaz­tunk elő­ször Rabat­ba, aztán tovább szál­lá­sunk­ra. Az egész kirán­du­lást egy dél­után alatt, igé­nyek­től füg­gő­en 4 – 5 óra alatt kényel­me­sen meg lehet valósítani.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.