2019. május 02.
Málta nekünk szerelem volt első látásra vagy mondjuk úgy, első látogatásunk alkalmával belopta magát a szívünk mélyére. Márcsak ezért is tudtam, amikor ez év januárjában útjára indult a #kalandlista Inspirációk sorozat, hogy egy részt Máltának akarok szentelni, és bíztam benne, hogy egy nagyon inspiráló és a máltai nevezetességekben, történelemben és kultúrában járatos vendéget sikerül felkérnem a beszélgetésre.
A Kalandlista bloggereként létrehoztunk egy online utazós sorozatatot #kalandlista Inspirációk néven, amelyben havonta egy-egy bloggerrel, utazóval, világjáróval beszélgetek inspirációt, ötleteket adva egy-egy ország, város, régió felfedezéséhez. Vendégem kedvenc, titkos helyeit fényképekkel, személyes történetekkel fűszerezve mutatjuk be egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés keretében. Minden hónap 4. péntekjének estéjén jelentkezünk, figyeljétek a promókat!
Azt hiszem a sors nem is sodorhatott volna jobb irányba, és nem is találhattam volna jobb embert erre a feladatra, mint Vas Gergelyt, aki mindamellett, hogy szintén egy örökmozgó utazó lélek, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal promóciós munkatársa, Gregory Iron Photography néven egy szuper fotográfus és hozzánk hasonlóan Málta-rajongó. Utóbbi a Facebook oldalából és képeiből is kiderül, nézzétek csak meg! Rengeteg esküvőt örökített meg már ez idáig is Máltán, nagyon sok pár köszönheti neki a hihetetlen helyeken, kompozíciókban és fények mellett készült fotóalbumukat. A #kalandlista Inspirációk 4. részében vele beszélgettünk, nevettünk és sztoriztunk egy kicsit.
Vas Gergely alias Gregory Iron Photography
Azt, hogy nekünk a Málta-rajongás mikor és hogy kezdődött már a blogról, illetve az ennek ereményeként létrehozott Málta egy élmény oldalunkról tudhatjátok, de hogy Gergőnek mikor? Többek közt erre is kíváncsi voltam, mikor leültünk beszélgetni. Nem olyan régóta ismerjük egymást hivatalosan, de gyakorlatilag számtalan közös emlékünk, megannyi közös élményünk van már, ezt a kérdést azonban még sosem tettem fel neki. Egyértelmű volt, hogy Málta-fan, két mondat után érezni lehetett és kész. Nekem pedig amúgyis nehéz szavakba önteni, – ha válaszolnom kellett volna – hogy miért, így inkább ezt folyamatosan mutatom és mondom el a Málta egy élmény oldal követőinek, mert annyi minden van, amit megszerettem a szigetországban, annyi kellemes érzés kavarog bennem, ha rá gondolok.
Egy picit rendhagyó is lett ez a #kalandlista Inspirációk rész, mivel mindkettőnk hozott képeket kedvenc helyeiről, érzéseinkről és meglátásainkról beszélgettünk igazából tényleg lazán, ahogy mi szoktuk. Ezek vagyunk mi, hoztuk a formánk, ahogy az elmúlt pár hónapban több közös élő facebook bejelentkezésünkben is láthattátok esetleg. Tavaly Szilveszterkor Gergőék is csatlakoztak hozzánk pár napra Máltán, ezért volt néhány nap, amikor közös kirándulásokat szerveztünk és hihetetlen helyeket fedeztünk fel, így közös emlékeket, sztorikat is meséltünk a #kalandlista Inspirációk ezen részében.
Elhangzik szerintem nem kevés tipp felváltva profi fotóinkkal illusztrálva azok számára, akik még nem jártak Máltán, és praktikus, hasznos ötleteket merítenének az úti tervhez, de még étteremajánlás is elhangzik, így gasztro élményeket keresők is figyeljetek! Na jó, ennyi talán felvezetésként elég is rólunk, a beszélgetés hátteréről, kattintsatok a videóra és had kalauzoljunk el benneteket egy kicsit Máltán!
Máltával, máltai utazással kapcsolatban pedig keressetek bizalommal, kérdezzetek bátran akár a #kalandlista akár a Málta egy élmény facebook oldalán, de e‑mail is írhattok az uh.yn1746970159emley1746970159geatl1746970159am@of1746970159ni1746970159 címre! Szeretettel válaszolok és segítek a tervezésben.
Találkozzunk a következő hónapban is! Figyeljétek a #kalandlista Facebook oldalát, ahol hamarosan megtaláljátok a #kalandlista Inspirációk 5. részét eseményként, és kiderül, hogy ki lesz a következő vendégem, hogy miről fogunk beszélgetni!
Tartsatok velem továbbra is itt a blogon és kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért. Ha tetszik, egy megosztással segíthettek is, hogy még többekhez eljussanak.
Google Translate
Kövess minket:
Hírlevél
Legnépszerűbb bejegyzések
- Minden, amit az ír koboldról tudni kell
- Egy nap Triesztben
- Városnézés Rómában - 2 nap, 2 útvonal
- Hogy mit kerestünk egy nap Udine-ben ősszel?
- Németország, két tenger partvidéke
- A Három Város, azaz Senglea, Cospicua és a legfontosabb Vittoriosa
- Dingli-sziklák és még egy kicsit több is
- Szardínia: Az élet Cagliari-ban - fotógalériával
- 5 kirándulás tipp Madridból
- Városnézés Koppenhágában