2018. november 03.
Többször, mondhatni folyamatosan nehézségbe ütközöm, ha olvasni szeretnék méghozzá olyan könyvet, ami utazásról szól. Olyan történetet, amivel közben én is utazhatok kicsit képzeletben, megismerhetek újabb városokat, tájakat vagy egyszerűen nosztalgiázhatok, és így már emlékeimből oda képzelhetem magam az utcára sétálva vagy a nevezetesség előtt állva. Szeretem, ha megelevenednek előttem a kalandok, mint a filmvásznon, szeretem, ha éjszakába nyúlóan nem tudom letenni, mert hajt a kíváncsiság, és szeretem azt az érzést, mikor a végén azt mondhatom: “Dejó, hogy itt is jártam!”
Leginkább az ősz beköszöntével, a téli időszakban van időm az olvasásra, igazából ekkor érzem a legnagyobb szükségét, amikor a valódi utazások kicsit háttérbe szorulnak. Október elején így beszereztem az idei első könyvkupacot, és egy hónap alatt a végére is értem mindnek.
Rátalálni azonban a megfelelő kötetre, nem olyan könnyű.
Elterveztem, hogy a blogon mostantól utazós könyveket, olvasás élményeket is bemutatok, mert biztos vagyok benne, többen járunk ebben a cipőben. Kérlek egyben benneteket, ha van egy hasonló témájú, kategóriájú jó könyv a tarsolyotokban, ne tartsátok magatokban. A blog magazin rovatában #kalandlista könyvespolca menüpontban folyamatosan megtaláljátok majd, amiket én olvastam, így visszakereshetővé válik minden.
Októberi könyveim sorrendben:
Kristin Newman: Amíg ti szültetek, én…
A híres hollywoodi forgatókönyvíró emlékirata a könyv, amelynek borítója fogott meg először, és emiatt gondoltam úgy, egy utazós könyv ez, amit nekem el kell olvasnom. Hát elolvastam, és sokat kacagtam, búslakodtam, szurkoltam és örültem a szerzővel, a szerzőn és a szituációkon, melyek meghatározták 20-as, 30-as éveit nem is olyan régen. Egy utazás egy életszakaszon át, egy utazás a szív, a kapcsolatok kesze-kusza útjain, csetlésein és botlásain keresztül Los Angelesben, Amszterdamban, Izlandon, a Holt-tengernél és Argentínában, de még Oroszországban is kalandozunk. Leginkább nőknek ajánlom, mert talán a legjobban mi azonosulhatunk a szerzővel. Láttam magam előtt végig a helyszíneket, elképzeltem magam elé a szereplőket, egyszerűen vitt magával a történet. Olvassátok el, egy szókimondó, sokszor hihetetlen történeteket elmesélő, nagyon vagány nő könyve ez!
V. Kulcsár Ildikó: Kölykök, dilik, szerelem
A könyv borítójáról egyértelmű volt, Róma egyenlő a szeretettel, amely egyenlő a családdal. Ezt meg is kaptam a könyvtől. Imádod Rómát? Ildikó is. A könyv az ő és családja kalandjait meséli el Rómában és Olaszországban igen humoros, sokszor kicsit ironikus stílusban. Őszinte érzelmek, határtalan szeretet és a család összetartó erejét végig érezni a könyvön, már-már elérzékenyültem fejezeteken, néhol irigykedtem is talán az élethez való nagyon pozitív hozzáállásán, a mindenhol mindenből a legjobbat kihozzuk, mi együtt, a család átszivárgó érzése miatt. Ha valaki azt mondja most, hogy imádja Rómát, akkor ezt a könyvet is fogja. Nagyon megszerettem, nem örültem, hogy a végére értem, olvastam volna még tovább és tovább. Ildikó írói stílusa is nagyon magával ragadott.
Dan Brown: Eredet
A szerzőt gondolom nem kell nagyon bemutatnom, az Angyalok és démonok című könyve alapján sikerült Rómát nagyon alaposan bebarangolnom. A legújabb idén februárban megjelent könyvére még a megjelenése előtt felkaptam a fejem, hiszen Spanyolországban játszódik a történet, amelyet így nekem mint Spanyolország-imádó mindenképpen olvasnom kellett. A kaland most nem történelmi, sokkal aktuálisabb a téma, a rejtély, melynek nyomába ered Langdon professzor. A végére igazán elgondolkodtató lett a dolog, sokat beszélgettünk itthon róla, nem maradhatott a végkifejlet visszhang nélkül. A helyszíneket illetően tökéletesen megismerhetjük Bilbaot, pontosabban a Guggenheim Múzeumot, járunk Madridban az Almudena katedrálisban és a Királyi palotában, de a közelben El Escorialba és az Elesettek völgyébe is eljutunk, valamint Barcelonából is egy nagy adag élményt, izgalmat és leírást kapunk, valamint egy rövid fejezetet még Montserrat is kap. Ha az előző könyvet a Róma-rajongóknak ajánlottam, akkor ezt most minden Spanyolország-imádónak fogom.
Kiss Noémi: Rongyos ékszerdoboz
Utolsóként olvastam az októberi kupacból ezt a könyvet, bár nem így terveztem, de beleolvasva megérintett. Nem egy fiktív kalandregény vagy könnyed olvasmány, így egy kicsit fel kellett rá készülnöm. Noémi olyan helyekre utazik, ahova más nem gondolná, hogy egyáltalán vágyik, Kelet-Európa végleteiből tudósít riporterként, ez a könyv pedig személyesen átélt múlt és jelen összefonódása. Olyan helyekre kalauzol az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén, és mutatja be az ottani életet, emberek hétköznapjait, amelyek régen, egyszer valamikor szebb napokat is megéltek. Hihetetlen szegénységről, gyönyörű tájakról, mind a mai napig élő hagyományokról olvashatunk a könyvben személyes hangvételben, személyes élményeket feldolgozva. Kinek ajánlom? Mindenkinek! Egyszerűen így, Mindenkinek.
Már beszereztem és bele is kezdtem a következő kalandba, Franciaország felé vettem az irányt, de erről majd legközelebb részletesen. Az utazós könyvek ajánlója folytatódik, bővülni fog a könyvespolc!
Van egy hasonlóan jó könyved? Oszd meg velünk hozzászólásban! Lehet, pont nekem is az lesz a következő.
Tartsatok velem továbbra is itt a blogon és kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért. Ha tetszik, egy megosztással segíthettek is, hogy még többekhez eljussanak.
Hozzászólások
Leave a Reply
Google Translate
Kövess minket:
Hírlevél
Legnépszerűbb bejegyzések
- Minden, amit az ír koboldról tudni kell
- Egy nap Triesztben
- Városnézés Rómában - 2 nap, 2 útvonal
- Hogy mit kerestünk egy nap Udine-ben ősszel?
- Németország, két tenger partvidéke
- A Három Város, azaz Senglea, Cospicua és a legfontosabb Vittoriosa
- Dingli-sziklák és még egy kicsit több is
- Szardínia: Az élet Cagliari-ban - fotógalériával
- 5 kirándulás tipp Madridból
- Városnézés Koppenhágában
Én most olvasom Elizabeth Gilbert :Ízek, imák, szerelmek című, gondolom sokak általá látott címmel megjelent film alapjául szolgáló könyvét és legutóbbi utazásomkor szereztem Nicky Pellegrino: A year at Hotel Gondola című könyvét. Egyszerűen megtetszett a történet, mivel az írónőt eddig nem ismertem. A történet velősen: utazóként, ételkritikusként bejárva a világot Kat beleszeret egy velencei férfibe és úgy dönt, hogy segít neki a hotelje működtetésében.Igazi kalandnak ígérkezik:)