5 ok, ami­ért sze­re­tem a portugálokat

Ami­kor elin­dul­tunk épp egy nagy uta­zás­ra, egy por­tu­gá­li­ai kaland­ra készül­tünk. Bejár­tuk Lissza­bon­tól Por­tó­ig fel­fe­dez­ve min­den érde­kes lát­ni­va­lót, pihen­ve kicsit az óce­án­par­ton, meg­is­mer­ked­ve a por­tu­gá­lok éle­té­vel, kul­tú­rá­já­val és mind­ezt a helyi köz­le­ke­dést hasz­nál­va, helyi étter­mek­ben étkezve. 
Ezalatt a majd­nem két hét alatt nyu­god­tan mond­ha­tom, meg­sze­ret­tem Por­tu­gá­li­át, ter­vez­zük, hogy vissza­té­rünk, mert egy lát­ni­va­lók­ban igen gaz­dag ország és maradt még azért nekünk is felfedeznivaló. 

Most – a #kaland­lis­ta fél-szülinapján – el is mon­dom nek­tek, miért ked­vel­tem meg ezt a fel­fe­de­ző népet és országukat. 

1. Nem gon­do­lok min­dig a hasam­ra, nem is vagyok vala­mi nagy édesség-rajongó, de a Pas­tel de Nata a világ leg­fi­no­mabb pék­sü­te­mé­nye, ezt biz­ton kije­lent­he­tem. Az én kosa­ras sütim. Köszö­nöm a por­tu­gá­lok­nak, hogy kita­lál­ták, hogy lépten-nyomon ezt ehet­tem majd’két héten keresz­tül, de azt is, hogy nálunk nem lehet kapni, mert könnyen az állan­dó reg­ge­lim­mé válna, ami hosszabb távon nem lenne köszö­net­re méltó. Olyan mint­ha vaní­li­ás leve­les­tész­tá­hoz hason­ló muf­fin nagy­sá­gú kosár lenne, de alap­ve­tő­en egy tit­kos recept ala­ján készül. Sze­rin­tem hason­lót lehet készí­te­ni, de sosem lesz az igazi. Ha Por­tu­gá­li­á­ban jár­tok, érde­mes több helyen is kipró­bál­ni, min­den­hol kicsit más. 
2. Sze­re­tem, hogy kis ország, de min­dent meg­ta­lál­ni benne. A magas hegyek, sző­lő­ül­tet­vé­nyek mel­lett a szám­ta­lan fes­tői ten­ger­part, az óceán izgal­ma, a külön­bö­ző kul­tu­rá­lis és tör­té­nel­mi emlé­kek, mind mind elér­he­tő közel­ség­ben. Tet­szik, hogy a köz­le­ke­dés egy­sze­rű, autó­val is egy nap alatt el lehet jutni az ország észa­ki végé­ből a déli­be, de a tömeg­köz­le­ke­dés is fej­lett, így turis­ta­ként ez az alter­na­tí­va is bát­ran választ­ha­tó. Sőt, még nagyobb élmény sze­rin­tem. Min­den, amire szük­sé­ge lehet az ember­nek kar­nyúj­tás­nyi­ra van tőle. Ha épp vidék­re vágy­nál vagy egy szom­bat dél­után­ra az óce­án­par­ton, bár­mit ter­vez­hetsz, ami az eszed­be jut, s meg is valósíthatod. 
3. Az azu­lejo, vagy­is a csem­pék nagyon egye­dül­ál­ló­ak Por­tu­gá­lia bár­me­lyik részén is jár­junk. Köz­ked­velt díszí­tő elem náluk, de szin­te bár­mi­lyen for­má­ban meg­ta­lál­juk. Kisebb-nagyobb csem­pét nem tudja meg­áll­ni az ember, hogy ne hoz­zon haza emlék­ként. Sze­rin­tem a leg­szebb és való­ban lenyű­gö­ző műem­lék díszí­tés az azu­lejoval kira­kott köz­pon­ti, Sao Bento vas­út­ál­lo­más csar­no­ka. A tel­jes belső falát a por­tu­gál tör­té­ne­lem vére­sebb jele­ne­te­it bemu­ta­tó azu­lejo képek díszí­tik. Ez az a hely, amit akkor is meg kell nézni élő­ben, ha nem indu­lunk innen vagy nem érke­zünk ide a vasúttal. 
4. Por­tu­gá­lia a világ egyik leg­is­mer­tebb és leg­ki­vá­lóbb szörf­pa­ra­di­cso­ma. Igen, jól írtam le, nem­csak Euró­pá­ban, hanem az egész vilá­gon ismert e tekin­tet­ben az ország, kitű­nő adott­sá­gok­kal ren­del­ke­zik a ször­fö­zés­hez. Érde­kes­ség­képp és hogy ezt alá­tá­masszam, elmon­dom, hogy a mint­egy 800 km-es part­sza­ka­szán az év 364 napja ide­á­lis ennek a sport­nak az űzé­sé­re. A leg­ked­vel­tebb és nem­zet­kö­zi ver­se­nyek­nek is ott­hont adó nya­ra­ló­hely Figue­ra da Foz, ahol szin­tén jár­tunk és meg kell, hogy mond­jam fan­tasz­ti­kus atmosz­fé­rá­jú egy hely.
5. A por­tu­gál embe­rek, amennyi­re tapasz­tal­tuk, fel­tű­nő­en ked­ve­sek és udva­ri­a­sak. Az első benyo­má­sok a leg­fon­to­sab­bak szok­ták mon­da­ni, s ez most a mi ese­tünk­ben a meg­ál­la­pí­tá­so­mat meg­erő­sí­ti. Késő este érkez­tünk szál­lo­dánk­ba, fárad­tak vol­tunk és egy­más­tól kér­dez­tük per­sze magya­rul, hogy hol van­nak az ira­ta­ink meg a fog­la­lás vissza­iga­zo­lás, mire a recep­ci­ós fiú azon­nal rávág­ta a nevem és hogy Buda­pest nagyon szép város. Aztán vagy fél órát mesélt nekünk a kör­nyék­ről, adott egy tér­ké­pet, amin beje­lölt min­den fon­tos neve­ze­tes­sé­get és fel­ir­ta rá a vil­la­mos, busz, metró szá­mát, hogy min­dent rend­ben meg­ta­lál­junk. És ez a folya­ma­tos ked­ves­ség, udva­ri­as­ság és elő­zé­keny­ség mind­vé­gig meg­ma­radt utunk alatt, min­den­hol csak ezt tapasz­tal­tuk. Meg, hogy mennyi­re ren­de­zett és tisz­ta náluk min­den, pedig Lissza­bon vagy Porto sem neve­zet­he­tő kisvárosnak. 

Egy­sze­rű­en meg­ked­vel­tem a por­tu­gá­lo­kat. Talán azért is, mert sok­min­den­ben olya­nok, mint a spa­nyo­lok és még a nyel­vük is nagyon hason­ló. Őket ugye­bár imá­dom, Spa­nyol­or­szág pedig nem tudom, miért nem az ott­ho­nom még. Per­sze, a por­tu­gá­lok kiké­rik maguk­nak, ők nem spa­nyo­lok és nem spa­nyo­lul, hanem por­tu­gá­lul beszél­nek, így nagy öröm nekik, ha leg­alább annyit meg­jegy­zünk por­tu­gá­lul, hogy “Obri­ga­do” (Köszö­nöm).
Úgy lát­szik, van ott az Ibériai-félszigeten vala­mi mági­kus vonz­erő, mely Por­tu­gá­li­á­ba is visszahúz. 

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.