3+1 uta­zós könyv bekuc­kó­zós estékre

2020. október 19.

Szin­te ész­re­vét­le­nül, szé­pen las­san bekö­szön­tött a hide­gebb és söté­tebb, a meleg pap­lan alá bekuc­kó­zós, fahéj illa­tú esték sora. Ezt az idő­sza­kot sze­rin­tem nem csak én sze­re­tem – sőt én imá­dom – olva­sás­sal töl­te­ni. Nem kizá­ró­lag, de sze­re­tem és élve­zem, ha az aktu­á­lis könyv a tör­té­net köz­ben el is repít isme­rős vagy épp isme­ret­len tájak­ra, és lelki sze­me­im előtt mint egy film meg­ele­ve­ne­dik a cse­lek­mény, illet­ve kép­ze­let­ben része­se lehetek. 

Úgy gon­do­lom, hogy a jelen­le­gi uta­zá­sok­ban ínsé­ges idők­ben ez min­den­ki szá­má­ra fel­üdí­tő lehet, így sze­re­tet­tel aján­lom figyel­me­tek­be a blo­gunk #kalandlista_könyvespolca rova­tát, ahol álta­lam olva­sott és egy­ben aján­lott uta­zós köny­vek közül válo­gat­hat­tok. Remé­lem, ezzel is segít­sé­ge­tek­re tudok lenni; és ha nek­tek van olyan könyv­öt­le­te­tek, ami bele­il­lik ebbe a sorba, akkor nyu­god­tan írjá­tok meg, ajánl­já­tok alább kommentben! 

Leg­utóbb tavaly novem­ber­ben írtam itt könyv­aján­lót, – akkor Korfu szi­ge­té­re „utaz­tat­ta­lak“ ben­ne­te­ket – de ez nem jelen­ti azt, hogy azóta „ne végez­tem volna ki“ pár köte­tet. Sok ezek közül más témát dol­go­zott fel, nem sorol­nám kife­je­zet­ten uta­zós könyv kate­gó­ri­á­ba, ráadá­sul párat inkább a tanu­lás és a feje­lő­dé­sem érde­ké­ben olvas­tam. Akadt viszont négy meg­ha­tá­ro­zó könyv, ame­lyet kife­je­zet­ten jó idő­ben és meg­fe­le­lő hoz­zá­ál­lás­sal olvas­tam, vagy­is mind­ből sike­rült vala­mit tanul­nom, vala­mi érté­ke­set kap­nom. Had mutas­sam most meg nek­tek ezeket!

Moni­ka Peetz: Keddi nők

Beval­lom, hogy ami­kor ezt a köny­vet olvas­tam, akkor még egy picit bíz­tam benne, hogy egy tavaly­ról dédel­ge­tett álmo­mat meg­va­ló­sít­hat­juk idén. Ez pedig nem más, mint­hogy elin­dul­junk a por­tu­gál cami­non, annak is a part­men­ti útján. 

A könyv annyi­ban kap­cso­ló­dik ehhez a témá­hoz, hogy öt vagány kölni nő, öt tel­je­sen külön­bö­ző de nagyon jó barát­nő elin­dul az El Cami­no­ra. Már izgal­ma­san hang­zik, nem gon­dol­já­tok? Engem azon­nal fel­csi­gá­zott, hát még ami­kor a könyv hát­ol­da­lán elol­vas­tam az egy­mon­da­tos aján­lá­sok közül a követ­ke­zőt: „Remek gond­űző olvas­mány /WDR 4/“. Egyéb­ként tény­leg! Hatal­ma­sa­kat kun­cog­tam és néha bizony könny­be lábadt a sze­mem az olva­sá­sa köz­ben. Nagyon meg­fo­gott a tör­té­net, és ren­ge­te­get tanul­tam belő­le a barát­ság, a sze­re­lem és az embe­ri kap­cso­la­tok miben­lé­té­ről. Min­den elő­ke­rült a kötet­ben sze­rin­tem, ami egy cami­no során szem­be jöhet velünk. Ahogy befe­je­ze­tem az írónő eme első köny­vét, rög­tön jött is a máso­dik és a har­ma­dik része a barát­nők tör­té­ne­té­nek, bár ezek nem kife­je­zet­ten uta­zós köny­vek, viszont a sor­suk ala­ku­lá­sá­ra izga­tot­tan vártam.

Holly Mar­tin: Egy nyár az álmok nyomában

Egy regény, amin ret­ten­tő­en sokat gon­dol­kod­tam, hogy egy­ál­ta­lán megvegyem‑e, bár a fül­szö­ve­ge alap­ján úgy sej­tet­tem tet­sze­ni fog; de hát mégis, olyan – szá­mom­ra – túl „rózsa­szín­nek“ tűnt. Utó­lag szé­gyel­lem ezen gon­do­la­ta­i­mat, mivel cso­dá­san szó­ra­koz­tam az olva­sá­sa köz­ben. Igen, van benne roman­ti­ka, de való­di uta­zás és kaland is, váro­sok és tájak, érzé­sek és gondolatok. 

A leg­főbb kér­dés­kör és szá­mom­ra a tanul­ság a tör­té­net­ből, hogy mennyi­re mer­jük fesze­get­ni a hatá­ra­in­kat, hogy mennyi­re merünk kilép­ni a kom­fort­zó­nán­kon kívül­re. Hogyan és miképp tudja meg­vál­toz­tat­ni az éle­tün­ket, ha vala­mi új dol­got fede­zünk fel, ha nem félünk az isme­ret­len­től, és vál­lal­va ugyan a koc­ká­za­tot, de teszünk egy lépést az újdon­ság felé. Sze­rin­tem sokan elgon­dol­ko­dunk ezen a kér­dés­kö­rön; sokan talán meg­erő­sí­tés­re vár­nak, hogy meg­te­gyék azt a bizo­nyos első lépést, és sokan eset­leg pont egy ilyen tör­té­net kap­csán gon­dol­kod­nak el azon, hogy lehet más­képp is. 

A könyv tör­té­ne­té­ről még rövi­den annyit, hogy Eva édes­any­ja halá­la után a pad­lá­son meg­ta­lál­ja anyja ifjú­ko­ri bakancs­lis­tá­ját, és elha­tá­roz­za, hogy az örök­sé­gé­ből min­den téte­lét meg­va­ló­sít­ja. Ehhez fel­kér egy uta­zá­si iro­dát, hogy segít­se­nek meg­szer­vez­ni az uta­zást és a prog­ra­mo­kat, amely­re ezzel egy kép­vi­se­lő­jük is elkí­sé­ri. Igen, per­sze, hogy itt csat­la­ko­zik be egy érde­kes ámbár roman­ti­kus szál. Egy igazi vir­tu­á­lis uta­zás, világ­já­rás Lon­don­tól Pári­zsig, majd New York­tól Dáni­á­ig, Új-Zélandtól Japá­nig. El tud­nám kép­zel­ni, hogy a foly­ta­tá­sát olvas­sam a jövőben!

Nicky Pel­leg­ri­no: Az élet receptje

Éhe­sek vagy­tok? Na akkor ezt a köny­vet ne most azon­nal kezd­jé­tek el olvas­ni! Való­já­ban felér egy olvas­má­nyos recep­tes kötet­tel ez a tör­té­net, és ráadá­sul tény­leg talál­tok a végén néhá­nyat a benne emlí­tett éte­lek közül.

Ezt a köny­vet az Olasz­or­szág rajon­gók­nak szív­ből aján­lom, azon belül is, akik Szi­cí­lia tájai, ízei, illa­tai és az ott élő embe­rek vilá­ga iránt érdek­lőd­nek. Min­den­ből meg­ta­lál­tok benne egy kicsit, és mel­let­te a tör­té­net is érde­ke­sen ala­kul, izgal­mas mégis könnyed olvas­mány az álta­lam már tavaly, az „Egy év Velen­cé­ben“ c. köny­vé­vel magát meg­ked­vel­te­tő Nicky Pel­leg­ri­no­tól. Őszin­tén aján­lom egyéb­ként a har­ma­dik köny­vét is, ami meg­je­lent magya­rul, – „Olasz­or­szág, sze­ret­lek!“ – mind­há­rom igazi élve­ze­tet nyújt azok szá­má­ra, akik rajon­ga­nak Olasz­or­szá­gért és az ola­szo­kért. Én őszin­tén meg­vall­va, azért is emel­tem ki ezt a köny­vét a sor­ból, mert végre egy olyan régi­ó­ban ját­szó­dik, mint Szi­cí­lia, amely­ről azért keve­seb­bet hal­la­ni, keve­sek adják ezt a hely­színt regé­nyük hátteréül. 

Egy szi­cí­li­ai főző­is­ko­la egy hetes tan­fo­lya­má­ra a világ négy tájá­ról négy kor­ban, stí­lus­ban és élet­hely­zet­ben is külön­bö­ző nő érke­zik. A házi­gaz­da egy sár­mos és titok­za­tos fia­tal­em­ber, aki­nek tör­té­ne­te épp­oly lebi­lin­cse­lő, mint a négy nőé. Az egyes ala­kok jel­lem­fej­lő­dé­se hihe­tet­le­nül jól érez­he­tő, és hát a kony­hai kaland­ja­ik, a főzés öröme és viszon­tag­sá­ga, a régió kul­tu­rá­lis és gaszt­ro­nó­mi­ai fel­fe­de­zé­se az egész regényt tény­leg uta­zós könyv­vé vará­zsol­ja. Tit­kok a kony­há­ban és tit­kok a magán­élet­ben, de a tör­té­net végé­re min­den­re fény derül és a helyé­re kerül. 

A plusz egy pedig…

… kicsit más, de ide kíván­ko­zik. Ezt a köny­vet azért +1 sor­szá­moz­tam, mert az előb­bi­ek­kel ellen­tét­ben csak akkor aján­lom figyel­me­tek­be, ha épp nem vagy­tok túl méla­bús han­gu­lat­ban, ha nem azért olvas­ná­tok el egy köny­vet, hogy a végén moso­lyog­va tegyé­tek fel a polc­ra, netán várva a foly­ta­tá­sát vagy az író követ­ke­ző meg­je­le­nő köny­vét. Ezen könyv elgon­dol­kod­ta­tó, szív­fa­csa­ró, szo­mo­rú, de tökéletes.

J. P. Mon­nin­ger: A tér­kép, amely elve­zet hozzád

Tisz­táz­zuk rög­tön az ele­jén, ez a regény való­ban inkább a roman­ti­kus regé­nyek közé soro­lan­dó sem mint az uta­zós köny­vek közé. Ennek elle­né­re azért van benne uta­zás, van benne kaland, sőt ha átvitt érte­lem­ben is néz­zük az „uta­zás“ szót, akkor bővel­ke­dik is benne. 

A tör­té­net lénye­ge, két fia­tal sors­sze­rű talál­ko­zá­sa egy vona­ton, közös kaland­ja­ik fél Euró­pán keresz­tül. Egy lány, aki a nagy­be­tűs ame­ri­kai élet meg­kez­dé­se előtt egy euró­pai kör­út­ra indul leg­jobb barát­nő­jé­vel, és egy ang­li­ai srác, aki nagy­ap­ja hábo­rús nap­ló­ja nyo­mán fede­zi fel az egy­ko­ri állo­más­he­lye­it. Hisz­tek a sors­ban? Az ő ket­te­jük kap­cso­la­ta, és a tör­té­net ala­ku­lá­sa is nagy­ban ezen múlik. 

Azt hiszem, nekem pont ezért tet­szett, pont ezért gon­do­lom azt, hogy ide kel­lett sorol­nom. Sosem tud­hat­juk, mit hoz az élet, és érde­mes meg­ra­gad­ni az elénk táru­ló lehe­tő­sé­ge­ket, még ma meg­ten­ni, amit sze­ret­nénk, mert ki tudja mit hoz a hol­nap. Kese­rű­en édes volt a szám íze, mikor letet­tem ezt a köny­vet. Alap­ve­tő­en Nic­ho­las Sparks jutott eszem­be, talán az ő mun­kás­sá­gá­hoz hason­lít­hat­nám ezt a könyv­él­ményt; talá­ló­an ő írta az egy­so­ros aján­lót is a borí­tó­ra. Ha olvas­ta­tok vagy lát­ta­tok tőle már művet, akkor tud­já­tok mire számíthattok.

Nem kell aggód­ni tehát, ha esik az eső, ha fúj a szél, és nincs ked­vünk kimoz­dul­ni az ott­hon mele­gé­ből, a karos­szék­ben ülve egy bögre forró tea mel­lett is szám­ta­lan kalan­dot, élményt élhe­tünk át, ahogy messzi tája­kat is meg­lá­to­gat­ha­tunk köz­ben. Remé­lem ezzel az össze­ál­lí­tás­sal is tud­tam egy jó ötle­tet adni nek­tek, hogy mi legyen a követ­ke­ző mara­dan­dó emlé­ke­tek az idén.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon, köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért, illet­ve meg­ta­lál­tok az ins­ta­gra­mon is! Ha tet­szik a bejegy­zés vagy egy posz­tunk, akkor egy meg­osz­tás­sal segít­se­tek, hogy még töb­bek­hez eljus­sa­nak! Köszönjük!

Leave a Reply