2017. november 04.
Októberben Szardínia? Hát igen, nem tipikusan őszi célpont még akkor sem, ha a déli részére érkezünk, hiszen a főszezon nagyjából szeptemberben itt is véget ér, ha fürdésről és tengerparti napozós élményekről álmodunk. Nem ér véget azonban, ha inkább az aktív kikapcsolódást, városnézést, kirándulásokat részesítjük előnyben megfizethetőbb áron, illetve ha egyszerűen a hideg, a tél beállta előtt még egy kis napsütésre vágyunk.
Cagliari Szardínia szigetének fővárosa, Olaszország Cagliari megyéjének székhelye a sziget déli részén, s a Földközi-tenger egyik legcsodálatosabb kikötőjével rendelkező ősi város modern, egyre fejlődő városrészekkel. A Golfo degli Angeli, azaz az Angyalok-öble közepén helyezkedik el hegyvonulatokkal körülölelve, így számos lehetőséget kínál a városi tartózkodás alkalmával is a túrázásra, part menti sziklákról való elmerengésre és a változatos kisebb-nagyobb többnyire homokos partszakaszok, öblök felfedezésére. Hogy mit is érdemes itt csinálni, milyen programokat lehet szezonon kívül (is) tervezni a következő bejegyzésben megmutatom, de előbb fedezzétek fel velünk Cagliari szépségeit, érezzétek át velünk képeink segítségével hangulatát.
Rögtön meg is mutatom, hogy fogadott bennünket és ezzel azonnal a szívembe zártam. A naplementék és az ilyenkor varázslatos színekbe öltözött város egyenesen elcsábítottak, így az esti tengerparti‑, kikötői séták mellett egy éjszakai fotózáshoz is kedvet kaptunk.
Közlekedés
Budapest és Cagliari között egyelőre még nyári időszakban sem találni közvetlen repülőjáratot, a Wizzair csak a sziget északi részére Alghero-ba üzemeltet nyári menentrendjében járatokat. Cagliari Elmas repülőtere azonban nagyon jó összeköttetést biztosít a szárazföldi Olaszország több városával, mint például Róma vagy Milánó, sőt a Ryanair gépeivel is megközelíthető egy átszállással. Mi egy római városlátogatás követően érkeztünk az Alitalia járatával, mely útvonalat választottuk a hazaúton is, illetve megjegyzem napi 8 – 10 járat közlekedik a két város reptere között. Ez kényelmes is volt, hiszen 55 perc alatt Róma Fiumicino repterén voltunk, és csak az 1‑es és 2‑es terminál közti távolságot kellett megtennünk, hogy az esti wizzair géppel hazarepüljünk, valamint nyertünk még bő fél napot Cagliari-ban.
Cagliari Elmas repülőteréről vonattal 7 perc alatt benn voltunk a városban. A vonatút valóban egy szempillantás alatt eltelt, azonban azzal kalkulálni kell, hogy a tranzitból kilépve a vasútállomás nem kis távolság. Lemértük. Futólépésben 9 perc, bár egész jól kitáblázott, így lehet megdönteni ezt az időnket. Semmi gond, ha nem sikerül, netán lekésitek a vonatot, átlagosan 15 percenként közlekedik és 1,30 EUR egy útra a jegy. Automatából kell megvásárolni és még a peronon kihelyezett kezelőknél érvényesíteni felszállás előtt.
Magában a városban a helyi buszközlekedés jól szervezett, áttekinthető. Érdemes még a reptéren beszerezni egy térképet, illetve Cagliari-ban a vasútállomásnál található a buszvégállomás (lásd térképen Matteotti), ahol a kihelyezett nagy plakátokon tájékozódhattok a színek szerint is megkülönböztetett buszjáratok után. A menetjegy 90 percig érvény és 1,30 EUR, de válthattok napijegyet, amely 3,30 EUR. Arra figyeljetek, hogy nem tudtok mindenhol jegyet vásárolni, így érdemes rögtön kettesével, az oda-vissza útra megvenni a menetjegyet. A buszok egyébként tiszták és pontosak, megállókban ne felejtsétek el leinteni őket, ha fel akartok rá szállni.
Szállás
Cagliari-ban hiába keresitek a nagy, ismert szállodaláncok épületeit, nem fogtok lépten-nyomon beléjük ütközni. Sokkal elterjedtebbek az apartmanok, bed & breakfast szállások, így mi is egy ilyet választottunk tartózkodáunk idejére. Kellemes meglepetés volt és csak ajánlani tudom a Vela Rooms nevű helyet, amely a Via Roma közepén a Marina negyed déli határán található a kikötővel a másik oldalon. Tágas, modern, tiszta szobák saját fürdőszobával, még itthon is szívesen elfogadnám egy kis lakásként, ez azt hiszem mindent elmond. A napi takarítás és a takarítőnő rendszeretete felejthetetlen emlék, mint egy pótmama, úgy gondoskodott a kényelmünkről. A szobánk ablaka felett pedig egy nagyon inspiráló falmatrica nézett minden reggel ránk, ahogy kinyitottuk a szemünket: „Dream until your dream come true“. Egyszerűen úgy gondolom, jobbat nem is kívánhati és nem utolsó sorban, megfizethetőbb áron.
Cagliari, a város és látnivalói
Cagliari az európai városok közül Rómához és Lisszabonhoz hasonlón hét dobra épült, lakosainak száma 170.000 főre tehető. Talán ez is kicsit hozzájárul ahhoz, hogy sokkal rendezettebbnek tűnik, mint a legtöbb olasz nagyváros, kihaltabbak az utcák szieszta időben és hétvégén. A vasútállomástól a Marina negyedet érjük el először, ahol a már említett Via Roma főútvonal is halad tovább kelet felé. A Via Roma a város társasági élet központja, a kikötőre néző szakasz telis tele gyönyörű tornácos, elegáns színes épületekkel, melyek árkádjai alatt kávézók, éttermek várják vendégeiket késő estig. Itt található az imponzáns városháza is. Igazi élmény volt ezen az úton átkelni, hiszen nem egyszerűen egy olasz főút, adjunk hozzá még egy kis pikantériát a kikötővel és a kevés lámpával ellátott gyalogos átkelőhellyel, így megkapjuk a 4+1+2+4+1 sávos utat, amely még kiegészül a kikötőhöz tartozó három-négy sávval a parkolókhoz. Ja, és ne mindnél a balról jobbra közlekedésre számítsatok, négy sávban jönnek balról az autók, aztán egy balról jövő parkolósáv, aztán egy buszok és taxik részére kialakított balra és egy jobbra sáv, aztán jön két-két sáv balra és jobbra az autóknak, valamint egy újabb sáv a jobbra parkoló autóknak. Vagy van még egy? Vagy hány út is ez? Egyszóval, amit hamar megtanultunk, itt nem elég egyszer balra, majd jobbra nézni, légy minden sávnál körültekintő!
A város legrégebbi része a Castelo a dombtetőn fekszik, ahonnan csodás panoráma nyílik szinte minden irányba. A Castello kerületén belül található Cagliari katedrálisa, a városfalakat pedig a Szent Pongrác- és az Elefántos-torony erősíti, melyeket végigsétáltunk a várnegyed szimbólumával, a Saint Remy bástyával kezdődően. Meg is mutatom képekben, milyen autentikus hangulata van ennek a résznek.
Kiemelkedő római kori emléke az amfiteátrum, mely a hegyoldalba beékelődve néz a városra és a kikötőre épp felújítás alatt áll, de felkerestük, ahogy egyúttal a mellette elhelyezkedő Botanikus kertben is tettünk egy felfrissítő látogatást.
Élet(érzés) és hangulat
Ez volt az első látogatásunk Szardínián, így kíváncsi voltam mennyire érződik a szárazföldi olasz stílus. A szembeötlően kellemesebb, az a közlekedés, vagyis sokkal nyugodtabbak az emberek, az autósok, kevesebb a motoros és a biciklis is. Az emberek is valahogy közvetlenebbek, őszintébbek és figyelmesebbek egymással. Az angol tudás ezzel ugyan fordítottan arányos, de mindig mosolygósak és előzékenyek a helyiek. A zebrán gyalogosként így is igyekezni kell, a rohanás így itt is kézzel fogható, hiszen vagy három lépést teszel meg a lámpa már sárgára vált és egy visszaszámláló jelző mutatja, hogy 30 másodperced van még átérni a túloldalra.
Rengeteg a „fekete árus“, vannak standolók és vannak kézből portékájukat árusítók. Nem kifejezetten agresszívak, nem kell tőlük tartani, csak feltűnő. Történt egyik nap, hogy a Marina negyedből a szűk kis utcákon bolyongtunk felfelé a Saint Rémy bástyához, amikor egy utcát elfoglaltak egy átlagosnak tűnő házsor előtt szőnyegeikkel és azon térdepeltek, „pihentek“. Ez meglepő volt és bevallom, kicsit ijesztő is az én szememben, de semmi attrocitás vagy ilyesmi.
A délutáni szieszta időt tapasztalhatóan tartják a helyiek. Mind a kávézók, éttermek, boltok nyitvatartását tekintve, mind a városi életet szemlélve. Este azonban minden újra életre kel, megtelnek az utcák emberekkel és egészen éjfélig teljes az őrület, a zsivaly.
Azt említettem már, hogy Cagliari kikötője az egyik legnagyobb és legszebb a Földközi-tengeren, viszont azt még nem, mennyire érdekes és mosolyt csalt az arcomra a reggeli első kilátás a dokkra. Minden reggel ugyanis újabb, más tengerjáró kötött ki, amely a képett uralta. Ha ismeritek a Costa, az MSC hajótársaságokat, akkor tudjátok miről beszélek, többek közt az ő hajójaik is befutottak.
Mutatok pár hangulatfotót. Színes házikók, látjátok? Hm, hát hogy ne tudnám szeretni ezt a várost!
Hogy tetszett‑e? Hogy visszatérnék‑e? Minden bizonnyal igen.
Ajánlom mindenkinek, keresse fel Szardínia déli tájait is, Cagliari kitűnően alkalmas bázispontnak ehhez. Remélem, hamarosan erre Budapestről is lesz közvetlen eljutási lehetőség, így ez egyszerűbbé válna mindenki számára.
Tartsatok velem továbbra is itt a blogon és kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért. Ha tetszik, egy megosztással segíthettek is, hogy még többekhez eljussanak.
Google Translate
Kövess minket:
Hírlevél
Legnépszerűbb bejegyzések
- Minden, amit az ír koboldról tudni kell
- Egy nap Triesztben
- Városnézés Rómában - 2 nap, 2 útvonal
- Hogy mit kerestünk egy nap Udine-ben ősszel?
- Németország, két tenger partvidéke
- A Három Város, azaz Senglea, Cospicua és a legfontosabb Vittoriosa
- Dingli-sziklák és még egy kicsit több is
- Szardínia: Az élet Cagliari-ban - fotógalériával
- 5 kirándulás tipp Madridból
- Városnézés Koppenhágában