Szar­dí­nia: 4 nap autó nél­kül is tartalmasan

Szar­dí­ni­át fel­fe­dez­ni egy hét is kevés, nem hogy négy nap alatt. Nekünk ezút­tal nem is a tel­jes szi­get meg­is­me­ré­se volt a céunk, hiszen hamar rájöt­tünk, hogy olyan sok a lát­ni­va­ló, ame­lyet csak autó­val lehet fel­ke­res­ni, hogy inkább egy terü­let­re kon­cent­rál­tunk. A helyi távol­sá­gi tömeg­köz­le­ke­dés sem a leg­fej­let­tebb, ezért egy nagyobb várost és annak kör­nyé­két sze­mel­tük ki, amo­lyan város­lá­to­ga­tás és még egy kis nap­sü­tés­sel való fel­töl­tő­dés­re a zord téli idő­já­rás előtt.

A szi­get déli részén Cagliari‑t, a fővá­rost válasz­tot­tuk, amely töké­le­tes­nek bizo­nyult négy nap tar­tal­mas eltöl­té­sé­hez és egy kis őszi pihe­nés­re. A várost meg­mu­tat­tam koráb­bi bejegy­zé­sem­ben, amely­ben élmé­nye­in­ket és pár hasz­nos gya­kor­la­ti tip­pet is meg­osz­tot­tam vele­tek, most adok pár prog­ram ötle­tet, ame­lye­ket autó nél­kül, helyi busszal vagy gya­log mi is fel­ke­res­tünk. A láto­ga­tá­sunk ugyan rövid volt, de min­den napra jutott vala­mi újdon­ság, vala­mi egye­dül­ál­ló program.

Cag­lia­ri város­né­zés nem marad­hat ki egy uta­zás­ból akkor sem, ha nem itt fog­la­lunk szál­lást. Ha itt fog­la­lunk, akkor a négy nap végé­re már tény­leg ott­hon érez­het­jük magun­kat, hiszen maga a tör­té­nel­mi bel­vá­ros a kikö­tő­vel könnyű­szer­rel bejár­ha­tó, leg­egy­sze­rűb­ben lelas­sult, „fel­fe­de­ző üzem­mód­ba kap­csol­tan“ gya­lo­go­san. Ha a prog­ra­mok szem­pont­já­ból néz­zük, több lehe­tő­sé­get is kínál a város, néz­zük meg most kicsit rész­le­te­seb­ben fény­ké­pes élménybeszámolónkkal.

Cas­tel­lo, a vár­ne­gyed gyö­nyö­rű pano­rá­ma kilá­tás­sal és történelemmel

Cag­lia­ri igazi ősi, a főní­ci­a­i­ak által ala­pí­tott keres­ke­dő­vá­ros volt, melyet Rómá­hoz hason­ló­an hét dobra épí­tet­tek. A leg­ma­ga­sabb pont­já­ra került a Cas­tel­lo, a vár­ne­gyed, melyet leg­cél­sze­rűbb az impo­záns Saint Rémy bás­tyán keresz­tül (vagy jelen­leg rekonst­ruk­ci­ó­ja miatt a mel­let­te hala­dó utcán át) meg­kö­ze­lí­te­ni. Ennek tető­te­ra­sza pál­ma­fák­kal és kávé­zó­val várja a láto­ga­tó­kat, és pazar kilá­tás­ban gyö­nyör­köd­he­tünk az egész öböl­re és a kikö­tők­re. A vár volt egy­kor a város poli­ti­kai, val­lá­si és köz­igaz­ga­tá­si köz­pont­ja, nem messze innen így meg­ta­lál­juk Cag­lia­ri kated­rá­li­sát. A szin­te tel­jes épség­ben meg­ma­radt vár­fal­lal körül­vett negyed tele van szűk siká­to­rok­kal, műem­lé­ki épü­le­tek­kel, han­gu­la­tos kis terek­kel, szí­nes házak­kal. A város­fa­lat két védel­mi torony erő­sí­ti. Az egyik a Szent Pongrác-torony, ahon­nan az öböl hajó­for­gal­mát ellen­őriz­ték, de egy idő­ben bör­tön­ként is funk­ci­o­nált. A másik az Elefántos-torony, amely az egyik olda­lán a kapu­ja felett elhe­lye­zett kőből fara­gott kis ele­fánt­ról kapta a nevé, és inkább hir­hedt a tör­té­ne­te, mint híres. A spa­nyol idők­ben ugyan­is a kapu­ja fölé akasz­tot­ták ki kis ket­re­cek­ben a kivég­zett rabok fejét.
Mi egy kör­sé­tát tet­tünk a Saint Rémy bás­tyá­tól kez­dő­dő­en a Piaz­za Palazzo-ig, ahol a kated­rá­lis és szom­szé­dos épü­le­te­i­nek fel­ke­re­sé­se után egy nagyon finom kávét és süti elfo­gya­s­tot­tunk, majd tovább­ha­lad­tunk a szűk tör­té­ne­lem­mel átita­tott utcács­ká­kon a Szent Pongrác-toronyig. Innen a másik olda­lán lefe­lé eresz­ked­ve átmen­tünk az Elefántos-torony alatt és a Piaz­za Yenne téren ért véget egy iste­ni pisz­tá­ci­ós tira­mi­su mel­lett a programunk.

A kikö­tő, a Mar­ina kerület

Mivel a mi szál­lá­sunk e negyed­ben volt, pon­to­san a neves és tájé­ko­zó­dá­si pont­nak jól hasz­nál­ha­tó Via Roma főut­vo­nal köze­pén, könnyű volt fel­fe­dez­ni a Cas­tel­lo alatt elte­rü­lő város­részt. Szin­te min­dig moz­gás­ban van, tele embe­rek­kel és autók­kal, de vala­hogy min­den nap­szak­ban más. A Via Roma egy impo­záns házak­kal sze­gé­lye­zett út, mely­nek túl­ol­da­lán az egész pici halász­ha­jók­tól elkezd­ve az óriás ten­ger­já­ró hajó­kig min­den meg­szem­lél­he­tünk egy helyen. Az árkád­so­rok alatt szám­ta­lan üzlet, étte­rem, kávé­zó várja ven­dé­ge­it, per­sze a dél­utá­ni szi­esz­ta időt letöbb komo­lyan betart­ja. A mögöt­te elte­rü­lő rész szűk siká­to­rai néhol igazi műem­lé­ki gyöngy­sze­met rej­te­nek, néhol azon­ban elha­nya­golt­sá­got. Többy­ni­re gya­lo­gos öve­zet lenne, kel­le­ne len­nie, de ez a helyi­ek szá­má­ra mond­hat­ni isme­ret­len foga­lom. Olyan len­dü­le­te­sen köz­le­ked­nek itt is kis autó­ik­kal és par­kol­nak lehe­tet­le­nebb­nél lehe­tet­le­nebb helye­ken és alak­zat­ban, hogy min­den­ki, aki jó sofőr­nek is tart­ja magát, megirigyelheti.
Itt van egy piz­zé­ria a Via Bar­cel­lo­na köze­pén, ahol a leg­fi­no­mabb piz­zát ettem éle­tem­ben, keres­sé­tek fel, ha arra jártok.
Maga a kikö­tő pedig cso­dá­la­tos nap­le­men­ték­kel csá­bít, hosszú nyu­godt séták­ra invi­tál, és min­ket az első napi nap­le­men­te után éjsza­kai fotó­zás­ra is inspirált.

Bota­ni­kus Kert a római amfi­te­át­rum árnyékában

A róma­i­ak ide­jé­re Cag­lia­ri már egy virág­zó keres­ke­dő­vá­ros volt a főní­cia­ik által ala­pí­tott Kara­lis néven, kikö­tő­je messze föl­dön híres volt. A római ura­lom­ra a dom­bok közt meg­bú­vó amfi­te­át­rum emlé­kez­tet, mely fény­ko­rá­ban 10.000 fő befo­ga­dá­sá­ra alkal­mas monu­men­tá­lis épü­let volt. Ott­jár­tunk­kor épp rekonst­ruk­ci­ós mun­ká­la­tok zaj­lot­tak, így az ere­de­ti ala­po­kat cso­dál­hat­tuk meg az egy­ko­ri aré­ná­ból, s csak képek­ről kap­tunk elkép­ze­lést, milyen manap­ság, hiszen kon­cer­te­ket, sza­bad­té­ri elő­adá­so­kat a mai napig élvez­he­tünk ebben a környezetben.
Szom­széd­sá­gá­ban a tér­kép egy bota­ni­kus ker­tet jel­zett, amely­nek egy része az amfi­te­át­rum­tól is jól lát­szott a falon át, így tet­tünk egy nagyobb sétát a lenyű­gö­ző pál­mák, kak­tu­szok és egyéb cso­da­nö­vé­nyek, szö­kő­ku­tak közt. Bővebb infor­má­ci­ót a kert­ről saj­nos nem talál­tunk, később inter­ne­ten sem, így beszél­je­nek külön­le­ges­sé­gé­ről képe­ink. Ami engem még meg­fo­gott, az egy olva­só­sa­rok kiala­kí­tá­sa egy hatal­mas fák­kal és bar­lang­gal hatá­rol­tan, ahol egy kis szek­rény­ből köny­vet is köl­csö­nöz­het az ember, ha nem hozott magá­val. Iga­zán fel­üdí­tő élmény volt és egy rövi­debb pihe­nőt is beik­tat­hat­tunk itt egy padra heveredve.

Poet­to Beach, Cag­lia­ri híres tengerpartja

Cagliari-ból, pon­to­sab­ban a Piaz­za Matteotti-ról indul a PF és PQ jel­zé­sű helyi busz, amellyel eljut­ha­tunk a 8 km hosszú, homo­kos ten­ger­part­ra. A Poet­to egy­sze­rű­en kihagy­ha­tat­lan prog­ram, ha erre jár­tok. Nyá­ron gon­do­lom még nagyobb az élet itt, mint sze­zo­non kívül, de így is tele volt szom­bat dél­után sétá­ló, kutyát sétál­ta­tó embe­rek­kel. A für­dést októ­ber­ben már nem, de a napo­zást igen is ki lehet élvez­ni, ahogy a kite surf ked­ve­lők­nek is kivá­ló terep. Élmény volt egy parti bár­ban az elköl­tött ebéd és kávé után tapos­ni a homo­kot órá­kon keresz­tül, köz­ben figyel­ni a ten­gert és a lábu­kat meré­szen a vízbe mártó sze­rin­tem turistákat.

Flamingo-lesen a Molen­tar­gi­us lagúnánál

Poet­to mögöt­ti mocsa­ras terü­let ter­mé­szet­vé­del­mi terü­let ma már. Koráb­ban sóle­pár­ló tele­pek működ­tek itt, mely gyár­épü­le­tek egyes részei ma is lát­ha­tó­ak. A terü­le­tet gya­lo­go­san is be lehet járni, de van egy kiépí­tett útvo­nal, melyet bicik­li­vel is végig­jár­ha­tunk. Mi a gya­lo­gos ver­zi­ót válasz­tot­tuk, így itt-ott letér­het­tünk a kije­lölt útról, így kényel­me­sen fel­fe­dez­het­tük a mocsár­vi­lág flóra és fauna vilá­gát. Ami a fő lát­vá­nyos­sá­ga ennek a terü­let­nek, azért meg kell küz­de­ni, hogy lás­suk. A fla­min­gók. Több szer­ve­zett kirán­du­lá­si lehe­tő­sé­get lát­tam koráb­ban pros­pek­tu­sok­ban, inter­ne­ten a fla­min­gók­hoz, azon­ban a tapasz­ta­la­ta­ink sze­rint egy­sze­rű­en nem tudom elkép­zel­ni, mit adhat­nak ezek a túrák, hogy meg­ér­je az árát. Sok­kal élmény­dú­sabb volt úgy gon­do­lom, magunk­nak meg­ta­lál­ni és köz­ben több más ter­mé­sze­ti szép­sé­get is fel­fe­dez­ni. A Molen­tar­gi­us kife­je­zet­ten gye­rek­kel is élvez­he­tő prog­ram, ahol miu­tán meg­ta­lál­já­tok a madár­les állo­mást, a nádas mögöt­ti lát­ké­pet mil­li­ó­nyi rózsa­szín pötty fogja ural­ni. Sze­ren­csénk­re, mivel picit letér­tünk a kiépí­tett útról, egyes pél­dá­nyo­kat köze­lebb­ről is meg­szem­lél­het­tünk, per­sze még biz­ton­sá­gos távol­ság­ban, hogy ne ijed­je­nek meg tőlünk. Kicsit fárasz­tó, de izgal­mas kirán­du­lás volt. Zava­ró ténye­ző­ként csak a koszt, a sze­me­tet emlí­te­ném, amely saj­nos hiába védett terü­let, ez igen gyen­ge pont­ja volt, ahogy a folyó egy részén a dög­lött halak is. Bízom benne, hogy ez nem ter­mé­sze­tes, csak rossz­kor vol­tunk rossz helyen, mert illú­zió­rom­bo­ló az amúgy érté­kes területen.

Gya­log­tú­ra és nap­für­dő­zés Calamosca-ba

Cala­mos­ca hiva­ta­los for­rá­sok sze­rint 3 km távol­ság­ra fekvő homo­kos ten­ger­part Cag­lia­ri köz­pont­já­tól, nem hiva­ta­los for­rá­sok, azaz a mi GPS-ünk sze­rint inkább 7 – 8 felé haj­lik, de mint tud­juk min­den rela­tív. Mivel látni akar­tunk, így elin­dul­tunk, gya­lo­gol­tunk és meg­ér­kez­tünk egy­szer­csak erre az elbű­vö­lő kis part­sza­kasz­ra, ahol tény­leg bar­nu­lás­ra alkal­mas strand­idő foga­dott kis szél­lel. Nem tud­tunk ellen­áll­ni egy kis nap­für­dő­nek, de csá­bí­tot­tak a körül­ve­vő szik­lák is, így foly­tat­tuk gya­log­tú­rán­kat amed­dig csak az út enge­dett, majd vissza a moder­nebb, nagy helyes épü­le­tek­ből álló lakó­ne­gye­de­ken keresz­tül. Muta­tok erről is inkább pár fény­ké­pet, hogy el tud­já­tok képzelni.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.