Min­den, amit az ír kobold­ról tudni kell

Ha Íror­szág­ra gon­do­lunk, akkor biz­tos, hogy min­den­ki­nek elsők közt ugrik be egy kicsi, zöld manó­sze­rű lény, mely mára már az ország nem­ze­ti jel­ké­pé­vé, szim­bó­lu­má­vá vált. De hogy ki is ő és hon­nan szár­ma­zik, azt tudjátok? 

Ő Lep­recha­un, az ír kobold, akit Íror­szág tün­dé­re­ként ismernek. 

Elő­ször is tisz­táz­zuk, ő egy kobold és nem manó. A kobold egy bolon­dos kiné­ze­tű, gyer­mek­nagy­sá­gú lény, és a sze­ren­csé­vel páro­sít­ják a vele való talál­ko­zást. Lep­recha­um egy öreg kis ember­ke, zöld ruhá­ban és nagy zöld kalap­pal, kissé illu­mi­nált álla­pot­ban az ott­hon főzött cefre és egyéb alko­ho­los ita­lok­nak köszön­he­tő­en. A kis lény erdők­ben, kis odú­ban lakik és igyek­szik magát az ember­től távol tar­ta­ni, nehogy szem elé kerül­jön. Tart ugyan­is az ember­től, attól fogy fog­ság­ba esik, hiszen az ember pró­bál­ja őt elkap­ni a nagy gaz­dag­ság remé­nyé­ben, ő pedig ezt ajánl­ja fel per­sze sza­bad­sá­gá­ért cse­ré­be. Ha közel kerül vala­ki hozzá, a terü­le­té­re téved, akkor sze­re­ti ijeszt­get­ni és kicsit gonosz­kod­ni az illetővel. 

Sze­ren­cse vadá­szok figye­lem! Úgy tart­ja a legen­da, hogy ha követ­jük a szi­vár­ványt, annak végé­ben meg­lel­jük a kobol­dot, s arany­ra tehe­tünk szert. 

Íror­szág­ban a köz­hi­e­de­lem sze­rint az ősi kincs őrzői, akik faze­kak­ban, üstök­ben hal­moz­ták fel és rej­te­ge­tik, mely a hódí­tá­sok, fosz­to­ga­tá­sok ered­mé­nye­ként volt szük­sé­ges. Emi­att is él az a hit, hogy ha ráta­lá­lunk és elfog­juk, sza­bad­sá­gá­ért cse­ré­be hatal­mas gaz­dag­sá­got ígér. 

Az ír kobold azon­ban lele­mé­nyes és fur­fan­gos. Két kis bőr zacs­kót hord magá­nál, az egyik­ben ezüsts­hil­ling, a másik­ban arany­ér­me lapul. Nem mind­egy kinek, melyik­hez lesz sze­ren­csé­je. Az ezüsts­hil­ling ugyan­is egy olyan pénz, mely min­dig vissza­tér a tulaj­do­no­sa pénz­tár­cá­já­ba, miu­tán fize­tett vele. Ezt a fajta aján­dé­kot olyan embe­rek­nek adja, akik sze­gé­nyek és való­ban rászo­ru­lók, emel­lett soha eszük­be sem jutna elfog­ni a kis lényt. Velük min­dig bőke­zű­en bánik. A másik, az arany­ér­me egy kel­le­met­le­nebb varázs­la­tot tar­to­gat. Ezt az érmét akkor hasz­nál­ja, ha a sza­bad­sá­gát kell meg­vál­ta­nia. Mikor fog­lyu­le­sik, ennek fel­aján­lá­sá­val pró­bál­ja meg­vesz­te­get­ni az elfo­gó­ját mesés gaz­dag­sá­got ígér­ve neki. Azon­ban, ahogy átad­ja az arany­ér­met az levél­lé vagy hamu­vá vál­to­zik, mely rövid idő pont ele­gen­dő szá­má­ra, hogy eltűn­jön, s ezál­tal meg­me­ne­kül­jön fogvatartójától. 

Íror­szág­ban két cso­port­ra oszt­ha­tó a kobol­dok csa­lád­ja, s a Lep­recha­un kívül léte­zik a Clu­ri­ca­un, akik viszont kife­je­zet­ten gonosz­ko­dó kis lények. Ők lop­nak, csal­nak, köl­csön­vesz­nek bár­mit, amit meg­kí­ván­nak az éj leple alatt. Kifoszt­ják az élés­kam­rá­kat, boros­pin­cé­ket és tova­tűn­nek az éjszakába. 

Hiszünk ben­nük vagy sem, az min­den­ki­nek a saját dolga. Az biz­tos, hogy a gye­re­kek­nek élve­ze­tes egy történet. 

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.