Október 10. a ‘Kéktúrázás napja’, melyről én is megemlékeztem, és az eddig teljesített szakaszok fotóit nézegetve megannyi élmény és érzés tört fel bennem. Úgy gondoltam ezért, hogy megosztom itt a blogon is, mennyire izgalmas és mennyi mindent ad ez számomra, vagy mennyi mindent kaphat az ember egy ilyen teljesítménytúrától.
Szeretném az alábbi sorokat ösztönzőként írni nektek, hogy merjetek elindulni, hogy merjetek valami újdonságba belevágni, és hogy néha bizony ki kell lépni a komfortzónánkból, hogy jobban megismerjük önmagunkat is.
Mi az a Kéktúra?
Sokak számára nem biztos, hogy ismerős a név, ahogy nekem is egészen pár évvel ezelőttig mondogathatták volna, hogy kéktúra és kéktúrázás, de gőzöm se lett volna, hogy miről beszélnek. Így röviden had foglaljam össze, hogy mi is az a bizonyos Kéktúra?
Hivatalos nevén az Országos Kéktúra egy jelvényszerző teljesítménytúra, mely átível Magyarországon nyugat-kelet irányban. A nyugati pontja Írott-kő, a keleti pedig Hollóháza, és mintegy 1172 km hosszúságú. A túrát 27 különböző szakaszra bontjuk a hivatalos kiírás szerint, és a teljesítést egy kéktúra füzetben gyűjtött, az út során beszerzett pecsétekkel igazoljuk. A távot mindegy melyik irányból, a szakaszokat mindegy milyen sorrendben teljesítjük, sőt akár ezeket kisebb kilométer távolságokra bontva is megtehetjük, csak a füzetben kell a dátumokat és a pecséteket a kiírásnak megfelelően elhelyezni. Az túraútvonalat és sok-sok leírást, segítséget a teljesítéshez, – ahogy a pontos kiírását a mozgalomnak – a www.kektura.hu weboldalon olvashatjuk, illetve a Facebookon van egy összetartó csoport a Kéktúra szerelmeseinek, ahol szintén hasznos, fontos és aktuális információkkal találkozhatunk vagy kérdéseinket feltehetjük a tagoknak.
Igen, egy kicsit olyan, mint az El Camino, csak ez a magyar változata.
Mit jelent nekem a Kéktúra?
Érdekes, hogy most feltettem ezt a kérdést, korábban sohasem álltam meg egy pillanatra és nem gondolkodtam el ezen. Most eljött hát ennek is az ideje.
Sokan sokféle indíttatásból vágunk neki az útnak. Van, aki a természet iránti rajongása miatt, van, aki valamiféle megnyugvásra számít a teljesítés által, van, aki a kérdéseire keres választ közben, és megkockáztatom, igenis van, aki azért kezd bele a kéktúrázásba, mert trendi. Nálam ez az egész, talán az előbbiek mind, folyamatosan formálódik, alakul, ahogy gyűjtjük a kilométereket a lábunkban.
Az első lépéseket a természeti látnivalók, a kirándulás öröméért tettem meg. Átéltem mindeközben sok csodálatos élményt, és persze mint gyakorlatlan túrázó néhány fájó sebet is szereztem. Ami viszont érdekes, hogy a végén megpihenve csak arra tudtam gondolni, menjünk tovább; nekem ez kell!
Úgy hiszem, akkor, ott egy mező közepén ülve, elkezdett dolgozni az adrenalin bennem. A vágy, hogy ha már teljesítménytúra, akkor én ezt meg akarom csinálni, végig akarom csinálni, mint ahogy más dolgokban is a végsőkig küzdök. Később jött a gyermeki öröm, a pecsételőhelyek megtalálása, a néha igazán dizájnos pecsétek bezsebelése, illetve minden egyes szakasz végén a mérhetetlen nagy hála, hogy egyrészt belevágtunk, másrészt hogy felejthetetlen élményekkel lettünk ismét gazdagabbak.
Hogy azóta és összességében mit jelent számomra a Kéktúra? Száz százalék adrenalint, már a felkészüléstől kezdődő izgalomtól a kacsázó lépéseimen át a végponton érzett heves szívdobogásig. Kihívást, melynek nagyságát néha csak az úton éppen elém álló akadály szabja meg, hiába készülök lelkileg a fent és lent érzésére egyaránt. Azt a jóleső melegséget a bensőmben, amikor elmondhatom, hogy “ezt is megcsináltam”, hogy “ezt a nehézséget is sikerrel abszolváltam”. Feladni? Ez az a feladat, amit menetközben nemigen tudsz “csakúgy” feladni, magát pedig a Kéktúra teljesítését nem fogom feladni soha; még ha voltak is már olyan pillanataim, amikor meg voltam róla győződve, hogy “csak egyszer érjek haza épségben, soha többet nem leszek ilyen bolond, hogy elinduljak; nem lehetek olyan hülye!” Aztán mégis mindig minden kezdődik előről, ahogy felülkerekedik bennem a büszkeség és jön az a bizonyos szívet melengető jó érzés. Tanultam már ezidáig magamról is rengeteget, a kitartás mellett az önfegyelem kulcsszó lett. Nőként persze én is hajlamos vagyok a hirtelen jött nehézségek láttán megijedni, bepánikolni, de a hiszti nem segít, ahogy a sírás sem. Mondjuk ezen az önfegyelem dolgon még folyamatosan dolgozom, de jó úton haladok azt hiszem. Úton pedig – bár Gyulával élem az életem a “Kéken” is – jó megfigyelni önmagamat, elmerülni a gondolataimban, nyugalmat találni a zajos hétköznapok után, lecsillapítani egy kicsit a káoszt, ami uralkodik a lelkemben.
Őszintén ajánlom nektek, ha elgondolkodtatok, korosztálytól, nemtől vagy családi állapottól függetlenül; a természetjárás szeretete vagy az élet egy olyan szakaszába való érkezés miatt, amikor szükséges, mert a “Kéken” mindig jó lenni. Egy életre szóló kaland és meghatározó tapasztalat.
A Kéktúra élménye, a kezdet
Bevallom, hogy amíg Gyulát nem ismertem, még csak normális túrabakancs sem volt a lábamon. A blog bemutatkozójában kitértem rá, ahogy a blog velünk együtt alakul, nyilván mi is az évek során úgy csiszoljuk, formáljuk egymást is. A túrázás szeretetével ennek köszönhetően ő fertőzött meg már kapcsolatunk kezdetén. Örökre hálás leszek neki ezért; azért, hogy hitt és hisz bennem, sokszor jobban, mint én saját magamban. A Kéktúra őszintén megvallva egy ilyen pontja életünknek, amely nagyon érdekes és emlékezetes sztorival kezdődött; azt hiszem megéri elmesélni!
Van egy fogadalmam. Ezt akkor tettem, amikor megszületett az elhatározás, hogy beszerezzük a kéktúra pecsétgyűjtő füzetet és nekilátunk a teljesítésének. Hogy született meg ez az elhatározás? Kalandosan. Dühből. Felindultságból.
Még csak az ismerkedési szakaszban jártunk, amikor Gyula egy szép, napsütéses szombati napra túrázni hívott. Én – ahogy kell – elmentem, és beszereztem egy új túracipőt, majd izgatottan de úgy éreztem felkészülten vártam a reggeli indulást, mondván “csak ide, a Budai-hegyekbe megyünk”. A gyönyörű kilátások mellett, a természet csendje és békéje mellett azonban meggyűlt a bajom pár meredekebb, mondjuk úgy, nem hétköznapi helyzettel. Nyilván nem akartam felsülni, beégni előtte, így a végletekig összeszorítottam a szám, már-már elharaptam a nyelvem és lilára színeződött az ajkam, a vádlimnak a vége felé már nem is küldtem visszajelzést, egyszerűen tűrtem. Élveztem és fújtattam egyszerre. Emlékszem, egy ponton egy sziklaperemen el is vesztettem az egyensúlyom, mire Gyula halálosan sápadt lett, ugrott utánam, mint egy zerge, én pedig mint, aki a világ legtermészetesebb lépését hajtotta volna végre, kapaszkodtam tovább kacarászva. A mai napig csodálkozom, hogy “mégis mi baj lehetett volna”… Szóval ezen túránk végén elégedetten, sajgó végtagokkal és a felgyorsult szívverésről már megfeledkezve, mosolygósan pihentem egy hatalmas rét közepén, amikor elmesélte, hogy tulajdonképpen a Kéktúra egyik szakaszát jártuk végig, és hogy ez mit takar. Na akkor, ott, amikor rádöbbentem, hogy ez mit is jelent, megpecsételődött a sorsunk. “Nekem kell egy olyan füzet, miért nem mondtad ezt előtte, most kárba veszett ez a szakaszom”! – szó szerint így reagáltam, és egyúttal megfogadtam, hogy ha már ez volt az első teljesített szakaszom pecsétek, ergo igazolás nélkül, akkor ez is lesz az utolsó, de immár pecsétekkel az igazoló füzetemben.
A kezdeti lelkesedés azóta is töretlen, bár változó erősségűek és néha igen kacifántosak a szavak, kifejezések, amelyek bekerültek időközben a szókincsembe. El kell, hogy mondjam, mert a történethez hozzátartozik, hogy mindezek ellenére egyetlen percét sem dobnám el, egyetlen fejezetét sem bánom, sőt alig várom, hogy folytathassuk a megkezdett utat. Az utat, amelyet sajnos egészségügyi okok miatt meg kellett szakítanunk egy időre. Bízom azonban benne, hogy hamarosan újra bakancsot húzhatunk, és elindulhatunk kis hazánknak mesés tájaira, hogy más szemszögből is felfedezhessük természeti értékeinket.
Őszintén, ha üzenhetek itt nektek végezetül, akkor annyit mondok csak: “Merjetek rálépni az újdonság útjára! Sosem tudhatjátok, hogy szeretitek‑e, élveznétek‑e, nektek való‑e, ha ki sem próbáljátok, ahogy azt sem tudjátok meg, miről maradtok le nélküle!”
Tartsatok velem továbbra is itt a blogon, kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért, illetve megtaláltok az instagramon is! Ha tetszik a bejegyzés vagy egy posztunk, akkor egy megosztással segítsetek, hogy még többekhez eljussanak! Köszönjük!
A legjobb élmény biztosítása érdekében, az eszközadatok tárolásához és/vagy eléréséhez olyan technológiákat használunk mint a sütik (cookie-k). Amennyiben beleegyezik ezen technológiák használatába, olyan adatokat dolgozhatunk fel mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók ezen a webhelyen. A beleegyezés visszautasítása vagy visszavonása bizonyos szolgáltatásokat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.