Íz, ámor és Barcelona

Bár Bar­ce­lo­na bár­mi­kor jöhet, imá­dom Spa­nyol­or­szá­got, de egy vir­tu­á­lis uta­zás kere­té­ben így a nyári strand­idő­ben, egy kel­le­mes, roman­ti­kus, humo­ros tör­té­net­tel vég­képp vidám per­ce­ket vará­zsol. Ha már jár­ta­tok itt, újra ott fog­tok sétál­ni, enni-inni, kóbo­rol­ni olva­sás köz­ben, ha pedig nem, akkor rá fog­tok keres­ni a rep­je­gyek­re és utá­na­néz­tek a város­nak ilyen-olyan por­tá­lon, ezt garantálom.

A blo­gon uta­zós köny­ve­ket is bemu­ta­tok, mert biz­tos vagyok benne, töb­ben járunk hason­ló cipő­ben, és nehe­zen talá­lunk olyan köny­ve­ket, tör­té­ne­te­ket, melyek olva­sá­sa köz­ben is „utaz­ha­tunk“. Kér­lek egy­ben ben­ne­te­ket, ha van egy ilyen típu­sú, jó könyv a tar­so­lyo­tok­ban, ne tart­sá­tok maga­tok­ban. A blog maga­zin rova­tá­ban, a #kaland­lis­ta köny­ves­pol­ca menü­pont­ban folya­ma­to­san meg­ta­lál­já­tok, ami­ket én olvastam.

Csak ves­se­tek egy pil­lan­tást a könyv­bo­rí­tó­ra! Hát nem ott érzi­tek maga­to­kat egy­ből a kata­lán fővá­ros­ban? Jól elta­lál­ták a szí­ne­ket, a gra­fi­kát és a címet sem kel­lett túl­bo­nyo­lí­ta­ni. Kész, engem már első ráné­zés­re meg­vett! Én pedig a köny­vet még elő­ren­de­lés­ben, és úgy vol­tam vele, mint a “San­tori­ni sze­rel­me­sei” ese­té­ben; ha csak félig olyan jó ked­vem lesz tőle, mint amit a borí­tó ígér, már megéri.

Aján­lom mind­azok­nak, akik egy kis gaszt­ro­nó­mi­á­val fűsze­re­zett, vissza­fo­gott roman­ti­ká­val meg­spé­kelt tör­té­net­re vágy­nak. Egy igazi könnyed olvas­mány, amely­ben nem tud­tam néha eldön­te­ni, hogy neves­sek vagy sír­jak, de utób­bit leg­in­kább már csak az előb­bi után. Tanul­ság? Légy nyi­tott, és menj az álma­id után!

R. Kelé­nyi Ange­li­ka: Bar­ce­lo­na, Barcelona

A tör­té­net alap­ve­tő­en egy picit limo­ná­dé­nak tűnik az írónő jó humo­ra, stí­lu­sa miatt, de miu­tán elol­vas­tam a köny­vet, azért ben­nem elin­dul­tak a gon­do­la­tok. Egye­dül utaz­ni nőként? Inter­ne­tes társ­ke­re­sőn párt talál­ni? Más nem­ze­ti­sé­gű, nyel­vű, kul­tú­rá­jú part­ner­rel ran­diz­ni egy ide­gen ország­ban, ide­gen helyen? Mit és mennyit vagyunk képe­sek meg­ten­ni az álma­in­kért? Létezik‑e vélet­len, mennyi­ben irá­nyít­ja éle­tün­ket a sors vagy saját magunk? Bátor­ság, merész­ség vagy veszé­lyes kaland, hol a határ? Ezek a kér­dé­sek, amik azóta is kapás­ból eszem­be jut­nak, ha erre a regény­re gon­do­lok; ennek elle­né­re vagy éppen ezért, nagyon tet­szett Caro­line sze­mé­lyi­sé­ge és története.

Fősze­rep­lőnk, Caro­line Wood gasztrob­log­ger és tit­kár­nő egy sike­res lon­do­ni maga­zin­nál. Ter­mé­sze­te­sen, nagy álma, hogy egy­szer ő is ennek az újság­nak írhas­son, így mikor meg­üre­se­dik a maga­zin “Határ­ta­lan sze­re­lem” c. rova­tá­nak veze­tői széke, egy merész és vak­me­rő ötlet­tel áll elő, amire főnök­nő­je ráha­rap. Bar­ce­lo­ná­ba uta­zik egye­dül, ahol a helyi gaszt­ro­nó­mi­át min­den este más-más kata­lán part­ner olda­lán kíván­ja fel­fe­dez­ni, aki­ket egy társ­ke­re­ső olda­lon ismer meg, bízva benne, hogy eset­leg ámor is ráta­lál köz­ben. A Hotel Gau­dí­ban fog­lal szál­lást, amely­nek szexi, strand­pa­pu­csos tulaj­do­no­sa hát eny­hén szól­va is menti a hely­ze­tet… Olvas­sá­tok el, hogyan!

Imád­tam, már-már gör­csöt kapott az arcom a folya­ma­tos mosoly­gás­tól köz­ben, és mond­hat­ni lete­he­tet­len volt. Nagyon-nagyon jó karak­te­rek, pár­be­szé­dek, gon­do­la­tok és hely­szí­nek kel­nek élet­re. Uta­zás köz­ben pedig még érde­ke­sebb, mert így egy­szer­re utaz­tam a való­ság­ban és a kép­ze­let­ben, két tel­je­sen külön­bö­ző világ­ban. (Éppen a Balti-tenger part­ján jár­tunk ekkor…)

Hogy még job­ban élvez­zé­tek a könyv hely­szí­nét, néz­zé­tek meg mellé a vide­ón­kat Bar­ce­lo­ná­ról! Azt hiszem, min­den benne van.

Van egy hason­ló­an jó köny­ved? Oszd meg velünk hoz­zá­szó­lás­ban! Lehet, nekem is pont az lesz a következő.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon, és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.