2017. október 04.
Dublin központjából mintegy óra alatt elérhető Bray, a hangulatos kis tengerparti városka a DART, azaz az elővárosi vonat járataival. Erről a tüneményes helyről már írtam nektek. Bray azon helyek egyike, ahol a parti sétányon sétálva, a helyi épületeket és a tájat szemlélve belémhasított, hogy „itt tudnék élni!“
A tengerpart mellett kirándulásra, gyalogtúrára is remek kiindulópont, hiszen egy alapvetően 7 km hosszú tengerparti út a sziklás hegyoldalon át összeköti a következő kisvárossal, Greystones-szal. Az út neve hivatalosan Bray to Greystones Cliff Walk. Az utat mindkét irányból végigjárhatjuk, de a legpraktikusabb Dublinból Bray-be érkezni a DART-tal, elidőzni a tengerparon, majd az úton végighaladva megérkezni Greystones kikötőjébe, ahol egy csésze kávé mellett megpihenhetünk, innen pedig a DART-tal vagy akár busszal könnyen visszajuthatunk Dublin belvárosába.
Az út Bray tengerparti sétányáról indul és bárkinek ajánlani tudom, nem mondható nehéz túrának, sokkal inkább egy panoráma sétaútnak. Könnyen vállalható idősebb vagy gyerekkel utazóknak, a helyiek sokan kutyasétáltatásként járják végig az utat, vagy legalábbis egy részét. Kényelmes tempóban, megállva egy-egy fotó kedvéért és hogy megcsodáljuk a nemmindennapi kilátást, nagyjából két – két és fél óra az út. A Wicklow hegység részeként számos érdekes állat- és növényfajt fedezhetünk fel utunk során, s időközönként ismertető táblákat is találunk kihelyezve. Érdekessége, hogy a part mentén a vasútvonal felett halad el, így egy-egy ponton észrevehetjük, ahogy épp előbukkan egy szerelvény az alagútból vagy alattunk robog el a messzeségbe. A kilátás az Ír-tengerre, Bray-re és Greystones-ra káprázatos. Aki preferálja a vezetett túrákat, számukra jó hír, hogy a helyi turisztikai irodában foglalkoznak szervezéssel, és részt lehet venni angol és francia nyelvű vezetésen.
Mindenképp ajánlott program, ha Dublinba látogattok pár napra, nem fogjátok megbánni.
Addig is gyertek, járjátok velünk végig képzeletben:
Google Translate
Kövess minket:
Hírlevél
Legnépszerűbb bejegyzések
- Minden, amit az ír koboldról tudni kell
- Egy nap Triesztben
- Városnézés Rómában - 2 nap, 2 útvonal
- Hogy mit kerestünk egy nap Udine-ben ősszel?
- Németország, két tenger partvidéke
- A Három Város, azaz Senglea, Cospicua és a legfontosabb Vittoriosa
- Dingli-sziklák és még egy kicsit több is
- Szardínia: Az élet Cagliari-ban - fotógalériával
- 5 kirándulás tipp Madridból
- Városnézés Koppenhágában