Aján­dék, élmény, uta­zás, bol­dog­ság – gondolatébresztő

A kará­cso­nyi készü­lő­dés, dol­gos hét­köz­na­pok utáni roha­nás a meg­fe­le­lő aján­dé­kok beszer­zé­sé­re, fej­tö­rés, hogy kinek mit vegyünk, sok­szor hát­tér­be szo­rít­ja azt a való­di kér­dést, hogy szük­sé­ge van‑e az ille­tő­nek bár­mi­re is, ami­ért mi annyi­ra roha­nunk, való­ban az lesz, ami bol­dog­gá fogja tenni? Rég­óta, több ünnep és évfor­du­ló kap­csán érle­lőd­nek ben­nem már ezek a gon­do­la­tok, de talán most érett be, hogy meg­osszam vele­tek az aján­dék és bol­dog­ság össze­füg­gé­sét az én szemszögemből.

Ha meg­áll­tok egy kicsit és elgon­dol­kod­tok, még segí­tő kézre is találhattok.

Több tanul­mányt olvas­tam és elő­adást hall­gat­tam ebben a téma­kör­ben, és mind azt bizo­nyí­tot­ta, hogy a hosszú­tá­vú bol­dog­ság­ér­ze­tet nem a tágyak okoz­zák, bár­mek­ko­ra érté­kük is legyen, sok­kal inkább az élmé­nyek. Az élmény, ami nem veszik el, nem megy tönk­re, egy­sze­rű­en elkí­sé­ri továb­bi éle­tün­ket. A bol­dog­ság, amit ezen élmé­nyek hatá­sá­ra érzünk, a tuda­tunk részé­vé válik, s a leg­vá­rat­la­nabb hely­ze­tek­ben jön elő meleg­ség­gel öntve el az ember szí­vét, újra átél­het­jük és újra bol­dog­nak érez­het­jük magun­kat. Gon­dol­ja­tok bele, min­den­ki éle­té­ben van­nak söté­tebb napok, szo­mo­rúbb idő­sza­kok, melyek alatt a fényt egy ilyen emlék is jelent­he­ti. Egy­sze­rű­en így műkö­dünk mi, emberek.

Az elmúlt hetek­ben sok két­ség­be­esett arcot lát­tam, töb­ben tet­ték fel felém is a nagy kér­dést, mit vegyek a barát­nőm­nek, anyu­kám­nak, uno­ka­test­vé­rem­nek, kutyám­nak? Szóba került sok­min­den, amin én elgon­dol­kod­tam, ha én kap­nám, mennyi­re örül­nék vagy mennyi­re lenne rá szük­sé­gem, mert hát örül­ni, per­sze hogy örül az ember. Egy újabb sál, egy újabb puló­ver vagy egy elekt­ro­mos fog­ke­fe szép és hasz­nos aján­dék tud lenni, csak kér­de­zem én, örö­met med­dig okoz? Elvá­sik, szét­megy, kinö­vi, elfe­lej­tő­dik. A mai fel­gyor­sult vilá­gunk­ban, bízom benne sokan vannak/vagytok még így, inkább sze­re­tünk kicsit meg­áll­ni, meg­pi­hen­ni, kikap­cso­lód­ni, együtt töl­te­ni egy kis időt azzal, aki­ket sze­re­tünk, s így emlé­ke­ket kapni, igazi élményt. A tár­gyi dol­go­kat, mikor szük­sé­ges, meg­vesszük magunk­nak is. Meg­vesszük az új cipőt, mert mezít­láb még­sem jár­ha­tunk, meg­vesszük a tisz­tál­ko­dó­sze­re­ket, mert az még­is­csak kell.

Én beval­lom, egyet­len becso­ma­golt név­na­pi, szü­li­na­pi, hús­vé­ti vagy éppen kará­cso­nyi aján­dék­ra nem tudok pon­to­san vissza­em­lé­kez­ni, nem tudok hozzá  évek­kel később bol­dog­ság­ér­ze­tet tár­sí­ta­ni. Annál élén­keb­ben él ben­nem az a szü­le­tés­na­pi meg­le­pe­tés party, amit egy kerek szá­mot betölt­ve kap­tam kol­lé­gá­im­tól, vagy az a szü­le­tés­nap, – immár két­szer – amit Mad­rid­ban, a ked­venc váro­som­ban töl­töt­tünk, de az idei nőnap is ilyen, mikor lefog­lal­tuk a szü­li­na­pom­ra szóló repü­lő­je­gyet. Bár­mi­kor, ha eszem­be jut, érzem az illa­tot, a han­gu­la­tot, azt a fel­eme­lő érzést, ami akkor átjárt, még most is mosolyt csal az arcom­ra elfe­led­kez­ve min­den jelen­le­gi gond­ról, bánatról.

Külön öröm volt hal­la­ni két ked­ves isme­rős beszél­ge­té­sét, mikor az egyik azon filo­zo­fált, mit is kéne édes­any­já­nak aján­dé­koz­nia Kará­csony­ra és fel­tet­te a kér­dést a másik­nak. Ő annyit felelt, hogy néz­zen ránk. Folya­ma­to­san uta­zunk, ha épp nem, akkor azt ter­vez­zük vagy épp utána arról mesé­lünk, s látni a kisu­gár­zá­sun­kon, az arcun­kon, mek­ko­ra fel­töl­tő­dés, élmény, mek­ko­ra aján­dék ez az élet­től, s ezt sosem vehe­ti el tőlünk senki, nem tehe­ti tönk­re semmi. És igen, ezzel mélyen egyet­ér­tek. Az uta­zás élmé­nye az, amely már előt­te elkez­dő­dik és utána sem ér véget. Az izga­lom a ter­ve­zés fázi­sá­ban, a vára­ko­zás, majd pedig az élmény­be­szá­mo­lók, képek és vide­ók fel­dol­go­zá­sa során újra és újra­él­het­jük az egé­szet. Több­szö­rös öröm­for­rás, melyet foly­ton ismé­tel­ni kell és sze­rin­tem sosem lehet megunni.

Val­lom tehát, hogy aján­dé­koz­zunk élményt, utaz­zunk amennyit csak lehet, akár egy szín­ház­jegy for­má­já­ban, akár csak a szom­széd város­ba, a lényeg, hogy éljük meg min­den pil­la­na­tát. Ne a pénz­be­li érté­két néz­zük, hanem a tar­tal­mát, és az a jó tar­ta­lom, ami hosszú távon elkí­sér bennünket.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.