Egy év Velen­cé­ben, nem hang­zik rosszul…

Alig vár­tam ennek a könyv­nek a meg­je­le­né­sét, és jelen­tem három este alatt ki is olvas­tam. Vitt magá­val a tör­té­net, egy igazi uta­zás az élet nagy kér­dé­sei közt és az olasz gaszt­ro­nó­mi­án keresz­tül Velencében.

A blo­gon uta­zós köny­ve­ket is bemu­ta­tok, mert biz­tos vagyok benne, töb­ben járunk hason­ló cipő­ben, és nehe­zen talá­lunk olyan köny­ve­ket, tör­té­ne­te­ket, melyek olva­sá­sa köz­ben is „utaz­ha­tunk“. Kér­lek egy­ben ben­ne­te­ket, ha van egy ilyen típu­sú, jó könyv a tar­so­lyo­tok­ban, ne tart­sá­tok maga­tok­ban. A blog maga­zin rova­tá­ban #kaland­lis­ta köny­ves­pol­ca menü­pont­ban folya­ma­to­san meg­ta­lál­já­tok, ami­ket én olvastam.

Velen­cé­ben több­ször is jár­tam már, külön­bö­ző évsza­kok­ban és külön­bö­ző cél­lal. Sosem tudom eldön­te­ni, hogy mit érzek e város iránt, min­dig kicsit más arcát mutat­ta, ami külön­le­ges volt. Igen, tet­szett, de nem, nem lát­tam az igazi Velen­cét azt hiszem, és így inkább egy tör­té­ne­lem­mel, kul­tú­rá­val és külön­le­ges egye­di han­gu­lat­tal teli turis­ta­köz­pont szá­mom­ra. Ahhoz, hogy job­ban meg­is­mer­jük, mélyeb­ben ezt az olasz nagy­vá­rost, több időt kel­le­ne itt eltöl­te­ni, – eset­leg egy évet – és nyi­tott lenni a helyi­ek vilá­gá­ra, éle­té­re. Ez a könyv ennek ékes bizonyítéka.

Nicky Pel­leg­ri­no: Egy év Velencében

Már a cím is fel­csi­gáz­ta az érdek­lő­dé­se­met, mikor meg­lát­tam a Libri elő­ren­del­he­tő köny­vei közt, hát még mikor a borí­tó­ján elol­vas­tam az aján­lást: „Lenyű­gö­ző! Ide nekem egy jegyet Velen­cé­be!“ – írja a Daily mail. Ez a könyv a nekem­va­ló! – gon­dol­tam, és nem is kel­lett benne csa­lód­nom. Hogy roman­ti­kus tör­té­net? Sze­rin­tem nem annyi­ra. Talán egy picit, de nagyon is elgon­dol­kod­ta­tó, embe­ri, és könnyen magá­ra ismer az ember egy-egy élet­hely­zet­ben (főleg mi nők). Egy jó tanács mielőtt neki­áll­tok olvas­ni: soha ne éhgyo­mor­ra tegyé­tek ezt! Olva­sá­sa köz­ben egy­foly­tá­ban meg­éhez­tem, győz­tem a kezem ügyé­ből elpa­kol­ni a nas­sol­ni­va­ló­kat, még a külön­fé­le hal, rák, kagy­ló és egyéb ten­ge­ri kütyük­ről szóló részek alatt is meg­in­dult a nyál­el­vá­lasz­tá­som. A kok­té­lok kap­csán azon­ban így, hogy jön a nyár, még lehet, ki is fogok pró­bál­ni egyet-kettőt. Nem recept­könyv, fél­re­ér­tés ne essék, de a tör­té­net olyan jól mutat­ja be, olyan jól írja le az igazi olasz, velen­cei kony­hát és a város gaszt­ro­kul­tú­rá­ját, hogy meg­jön az ember ihle­te az alkotáshoz.

Nem sze­ret­ném a tör­té­net csa­var­ja­it, poén­ja­it lelő­ni, így csak pár szó erről. Egy kicsit ebből át is érez­he­ti­tek, hogy miért érin­tett meg a könyv, hogy néhol igen­csak bele tud­tam kép­zel­ni magam a tör­té­net­be és a sze­mem előtt meg­je­lent helyszínekre.
A főhő­sünk, Kat egy angol uta­zá­si gaszt­ro­mű­sort veze­tett éve­ken keresz­tül, és ezál­tal bejár­ta szin­te az egész vilá­got. A soro­zat meg­szü­né­sé­vel nem várta meleg csa­lá­di ott­hon, kényel­mes élet, így újabb kaland­ra vál­lal­ko­zott, és elvál­lal­ta egy könyv meg­írá­sát, amely­hez egy évre Velen­cé­be köl­tö­zött hir­te­len fel­lán­golt sze­re­lem­től fűtve tős­gyö­ke­res velen­cei, csa­lá­di szál­lo­dát veze­tő ked­ve­sé­hez. A könyv és az ő köny­vé­nek ala­ku­lá­sa a Velen­cé­ben töl­tött egy évé­nek függ­vé­nye, a hét­köz­nap­ja­i­nak, gon­do­la­ta­i­nak szö­vő­dé­se, a sors ala­ku­lá­sa, hogy egy örök­moz­gó gének­kel meg­ál­dott nő, hogyan éli meg a kötött­sé­get mind egy hely­hez mind egy fér­fi­hez. Ter­mé­sze­te­sen jó nagy adag napi gaszt­rok­a­la­uz­zal, ahogy már említettem.

Egy év Velen­cé­ben… Foly­ton az járt a fejem­ben, – és még most is – mennyi­re tet­szett, mennyi­re vagány és mennyi­re ösz­tön­ző­en hatott rám Kat dön­té­se. Fel­ve­tő­dött ben­nem, hogy milyen lenne egy év Mál­tán, ahova én vágyom, és hogy egy tel­jes év elég lehet‑e a fel­fe­de­zé­sé­re, meg­is­me­ré­sé­re, visszaadná‑e azt, ami­lyen való­já­ban vagy kel­le­ne hozzá min­den­képp egy hason­ló­an kicsit azért roman­ti­kus, de élet­sze­rű háttértörténet?

Van egy hason­ló­an jó köny­ved? Oszd meg velünk hoz­zá­szó­lás­ban! Lehet, nekem is pont az lesz a következő.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.