Mdina & Rabat, garan­tált időutazás

2018. március 21.

Málta köze­pe, tulaj­don­kép­pen bár­mi­lyen szem­szög­ből is néz­zük, a két város, melyek mára már össze­nőt­tek. Mdina az óvá­ros és Rabat az új. Mind­egy, hogy föld­raj­zi elhe­lyez­ke­dés, tör­té­ne­lem vagy épp a szí­vünk­nek ked­ves helyek szem­pont­já­ból vizs­gál­juk, Mdina a közép­pont­ban áll.
Ha csak pár napot töl­te­nénk Mál­tán vagy a város­né­zé­se­ket a mini­má­lis­ra ter­vez­nénk, akkor Val­let­ta mel­lett biz­tos Mdina‑t, az egy­ko­ri fővá­rost aján­la­nám prog­ram­ként. Nagyon ere­de­ti hely, ahol mint­ha egy idő­uta­zá­son is részt venne az ember, átszel­le­mül és séta köz­ben aka­rat­la­nul is elme­reng a múlt és jelen össze­füg­gé­se­in a látogató.

Gon­dol­ván, nincs is jobb prog­ram egy nap­sü­té­ses vasár­nap, mint ellá­to­gat­ni ebbe a lenyű­gö­ző város­ba, elin­dul­tunk fel­fe­dez­ni magunk­nak időt hagy­va dél­után egy kis ismer­ke­dés­re az új város­ban, Rabat­ban is.
Sli­emai szál­lá­sunk­ról Val­let­ta Bombi meg­ál­ló­ján keresz­tül busszal érkez­tünk köz­vet­le­nül Mdina város­ka­pu­já­hoz, ahol egy hatal­mas par­ko­ló talál­ha­tó egy kisebb ját­szó­tér­rel, hiszen alap­ve­tő­en gép­jár­mű­for­ga­lom­tól men­tes az óvá­ros. A szem­köz­ti étte­rem tera­szán elfo­gyasz­tott kávé után bele­ve­tet­tük magun­kat a tör­té­ne­lem­be, és csak követ­tük Mdina szűk utcá­i­nak vona­lát, hol jobb­ra, hol balra for­dul­va a végén. Elté­ved­ni itt nem lehet, ahhoz kicsi a város­fal­lal körül­vett terü­le­te, tér­kép­re vagy GPS-re pedig tény­leg nincs szük­ség. Élvez­ni kell egy­sze­rű­en a lát­ványt, érez­ni, ahogy hajt és visz előre a kíván­csi­ság, elkó­szál­ni egy-egy érde­kes­nek tűnő erkély vagy kapu­alj irányába.

Itt esett meg velem, hogy a kezem­be fog­tam a fény­ké­pe­zőt, és mint­egy kis­gye­rek a játé­ká­hoz ragasz­kod­tam végig, ki nem adtam a kezem­ből. Emel­lett le se tet­tem egy pil­la­nat­ra sem, meg­szállt a kre­a­tív énem, meg­lát­tam a kis rész­le­te­ket is és meg akar­tam örö­kí­te­ni min­dent. Úgy érez­tem, jó helyen vagyok, hogy sza­bad vagyok, szár­nyallt a kép­ze­le­tem, és csak kat­tint­gat­tam. Este meg per­sze meg­kap­tam, hogy melyik fotóm miért nem lett a leg­jobb. Hol a kom­po­zí­ci­ót, hol az éles­sé­get kri­ti­zál­ta a blog állan­dó fotó­sa, de tud­já­tok, én csak moso­lyog­tam, és élvez­tem, hogy ehhez a bejegy­zés­hez nem­csak a szö­ve­get, hanem a képi anya­got is én alkot­hat­tam meg. Az én érzé­se­i­met, akko­ri lelki álla­po­to­mat tük­rö­zi mind.

Mdina váro­sa Csen­des város néven is ismert. Ez mint­ha a tudat­alat­tink­ba égett volna, alig mer­tünk meg­szó­lal­ni, vala­hogy az volt az érzé­sünk, hogy a han­guk hal­la­tán elű­nik a sze­münk elől. Kicsit olyan is volt, mint mikor egy temp­lom­ban félve sut­togsz a mel­let­ted álló­nak két szót, és mégis min­den­ki fel­kap­ja rá a fejét. Feb­ru­ár­ban nem volt nagy tömeg, de azért akadt turis­ta elég, akik­nek olyan benyo­má­som volt, hason­ló jár a fejük­ben, hiszen a lovas­ko­csik hang­ján kívül szin­te semmi nem zavar­ta a nyugalmat.

A palo­ták, házak, kolos­to­rok és múze­u­mok mel­lett a leg­főbb lát­ni­va­ló­ja a Szent Pál-katedrális, mely társ­ka­ted­rá­lis címen osz­to­zik a valletta‑i Szent János-katedrálissal. A Bás­tya téren lévő város­fal mögül pazar kilá­tás nyí­lik Mosta-ra. Könnyű fel­is­mer­ni, hiszen a vörös kupo­lás Rotun­da kitű­nik a kis házak közül. A Mdina-kapun beér­ve rög­tön jobb­ra meg­cso­dál­hat­juk a Vilhena-palotát, mely koráb­ban hosszabb ideig kór­ház­ként funk­ci­o­nált, ma pedig a Nem­ze­ti Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi Múze­um­nak ad otthont.

Rabat a város­fa­la­kon kívül ala­kult ki, ma egy fej­lett keres­ke­del­mi köz­pont, pezs­gő váro­si élet­tel, tele étter­mek­kel, kávé­zók­kal. Itt is meg­ta­lál­juk és nem keve­set fotóz­tuk is a jel­leg­ze­tes erké­lye­ket, arab vilá­got idéző épületeket.

A han­gu­la­tos kószá­lás mel­lett fel­ke­res­tük a leg­több turis­ta lát­ni­va­ló­ján meg­ta­lál­ha­tó kata­kom­bá­kat. A dél­után öt órai zárás­sal nem szá­mol­tunk, így láto­ga­tá­sunk ide­jét az aján­lott bejá­rá­si idő felé­re kel­lett csök­ken­te­nünk, de igye­kez­tünk a lehe­tő leg­töb­bet látni. A kata­kom­ba­rend­szert már a 4. szá­zad­ban hasz­nál­ták, és a hatal­mas kiter­je­dé­sű nyúl­vá­nyok közül a Szent Pál és a Szent Ágota a leg­is­mer­tebb és a leg­lá­to­ga­tot­tabb. Érde­kes volt a fel­tá­rás­ról olvas­ni, képe­ket néze­get­ni, de egy­ben meg­rá­zó is a föld alat­ti zeg­zu­gos folyo­só­kon sírok, fal­fül­kék és oltá­rok között sétál­ni. Néhol mond­juk azért erős kép­ze­lő­erő is elkélt.

Fan­tasz­ti­kus egy nap volt, melyet egy helyi édes­ség­gel, a ked­venc napi nasim­má vált mál­tai tra­dí­ci­o­ná­lis baná­nos nou­gat­tal zártunk.
Nem len­nék hű önma­gam­hoz, ha ezt a bejegy­zést nem a készí­tett képe­im közül a leg­ked­ve­seb­bel zár­nám. Kimon­dot­tan ked­ven­cem lett!

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.

Leave a Reply

  • Goog­le Translate

  • Kövess min­ket:

  • Hír­le­vél

  • Booking.com Booking.com
  • Leg­nép­sze­rűbb bejegyzések