Volt már veletek, hogy egy könyv inspirálta következő utazásotok célpontját? Hát velem megtörtént. Korábban már volt, hogy egy fotó szolgált utazásunk alapjául, most pedig egy könyv vett le a lábamról. Egy könyv, amely újra Görögországba invitált sok-sok év után; és most el is mesélem melyik és miért.
A blogon utazós könyveket is bemutatok, mert biztos vagyok benne, többen járunk hasonló cipőben, és nehezen találunk olyan könyveket, történeteket, melyek olvasása közben is „utazhatunk“. Kérlek egyben benneteket, ha van egy ilyen típusú, jó könyv a tarsolyotokban, ne tartsátok magatokban. A blog magazin rovatában, a #kalandlista könyvespolca menüpontban folyamatosan megtaláljátok, amiket én olvastam.
Olyan könyvet találni, amelynek történéseinek háttere egyben egy utazás is az olvasó számára, nem egyszerű. Sokszor tapasztaltam, hogy a cím erre utal, de a könyvtől nem azt kapja az ember, amire számítana. Ha találunk mégis egy megfelelőt, akkor az a legtöbb esetben Olaszországba, annak valamely régiójába vezet. Ezt észrevettétek már? Olyan, mintha csak Olaszországról lehetne jót írni, csak ezeket a régiókat érdemes felfedeznie a szereplőknek. Mindig külön öröm számomra, ha a szempontoknak megfelelő, de máshol, más országban és nem egy olasz vidéken játszódik a történet. Így kaptam fel a fejem és kezdett csillogni a szemem, amikor szembe jött velem Emri Nóra könyve, és végre Görögország, pontosabban egy görög sziget felé vehettem az irányt. Először csak képzeletben, aztán pedig…
Emri Nóra: Szerelmem, Kefalónia
Megláttam, megvettem, elolvastam és elutaztunk Kefalóniára.
Közel tíz éve nem jártam Görögországban, még a szigetei közül sem akadt olyan, amelyik a bakancslistánk elejére kívánkozott volna. Egy szép nyári nap azonban jött ez a könyv, ez a hozzám közelálló történet, egy mesés leírás a Jón-szigetek legnagyobbikáról, és már olvasás közben szorgalmasan jegyzeteltem, keresgéltem interneten Kefalóniáról a tudnivalókat. Megragadott a borítón szereplő sárga ház a kék ajtóval és a rózsaszínes virágokkal a bejárat körül, de emlékeim is felszínre törtek a görög vendégszeretetről, a lazaságról és a nyugalomról, így nem volt kérdés, hogy felfedezzük magunknak személyesen Kefalónia kincseit. Olyannyira beszippantott ez a könyv, hogy indulásunk előtti napokban újraolvastam, valamint a könyvben is emlegetett Corelli kapitány mandolinja c. filmet is ekkor néztük meg először; nehogy felkészületlen turistának érezzük magunkat.
Hogy miért éreztem magamhoz közelállónak a történetet? Mikor Baszkföldön jártunk, pontosabban Bakioban sétáltunk a tengerparton, rátaláltunk egy tüneményes, kissé elhanyagolt villára, amely kapcsán rögtön elindult a fantáziám; milyen jó lenne itt élni, felújítani és szállodaként új életet adni neki, szívesen lennék a házigazda. Elolvashatjátok, megnézhetitek itt, ha erről lemaradtatok volna.
Na szóval a könyv ugyanezt az érzést keltette bennem, illetve a történet alapvetően erről szól. Egy magyar lány, Hanna elvállalja egy nyárra barátnője kefalóniai apartmanjának vezetését; ő fogadja a vendégeket, mos és takarít utánuk, illetve néha egyben pszichológusuk, családterapeutájuk vagy barátjuk. Mindemellett felfedezi a sziget szépségeit, pótnagymamára lel a helyi mosoda tulajdonosnőjének személyében, és egy családi titok nyomába ered. Persze egy kis romantikus szál sem hiányozhat ezen a vadregényes, természeti kincsesbányaként leírható szigeten.
A Narancsvilla és lakói beragyogták minden olvasással töltött percemet. Ha az írónő célja egy utazásra inspiráló könyv megírása volt, akkor jelentem, tökéletesen sikerült. A megnyerő borító helyszínét pedig izgalommal töltött el megtalálni, és a fotót reprodukálni; remélem nem csaltak az ösztöneim!
Köszönöm Emri Nórának többszörösen ezt a könyvet! Köszönöm a történetet, az olvasmányélményt, és köszönöm a nagyszerű úticél tippet a szeptemberi nyaralásunkhoz és magukat a felejthetetlen élményeket, amikben részünk volt.
Kefalónia utazásunkról két blogbejegyzés is született, melyeket az alábbi linkekre kattintva elolvashattok:
Kefalónia útikalauz
1. rész: Utazás, szállás és amit jó tudni
2. rész: Élmények, látnivalók, érdekességek
Van egy hasonlóan jó könyved? Oszd meg velünk hozzászólásban! Lehet, nekem is pont az lesz a következő.
Tartsatok velem továbbra is itt a blogon, és kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért. Ha tetszik, egy megosztással segíthettek is, hogy még többekhez eljussanak.