Tör­té­nel­münk nyo­má­ban – Bereg­szász, Mun­kács, Przemysl, Kra­si­czyn és Zboró

2018. július 19.

Egy tör­té­nel­mi zarán­dok­út és kon­fe­ren­cia élmé­nyei a Zrí­nyi – Rákó­czi év kap­csán, mely fel­nőtt­ként talán még nagyobb élményt adott, mint gye­rek­ként mikor tanul­tunk a látot­tak­ról, hal­lot­tak­ról. Volt sze­ren­csénk része­se lenni a Zrí­nyi Ilona szü­le­té­sé­nek 375. és halá­lo­zá­sá­nak 315. évfor­du­ló­ja alkal­má­ból szer­ve­zett útnak, és pár napot együtt tölt­het­tünk neves tör­té­né­szek, tör­té­ne­lem taná­rok tár­sa­sá­gá­ban, akik párat­lan tudá­suk­kal, lel­ke­se­dé­sük­kel köze­lebb hoz­ták hoz­zánk mind tör­té­nel­münk egy-egy idő­sza­kát, mind az egy­ko­ron magyar vidék tör­té­nel­mi vonat­ko­zá­sa­it. Átszel­tük Kár­pát­al­ját, majd Dél-Lengyelországban, az egy­kor Gali­ci­a­ként ismert terü­le­ten időz­tünk, és Szlo­vá­ki­án át érkez­tünk vissza Buda­pest­re meg­annyi élménnyel és már-már fele­dés­be merült, illet­ve újabb tudás­sal felvértezve.

Gyer­tek, had mutas­sam meg nek­tek, merre jár­tunk és tör­té­nel­münk milyen aprócs­ka sze­le­tét ismer­het­tünk meg személyesen!

Haj­na­li indu­lást köve­tő­en első állo­má­sunk az ukrán határ­tól nem messze fekvő, kár­pát­al­jai tele­pü­lés Bereg­szász volt. Már vár­tak ben­nün­ket a Bereg­vi­dé­ki Múze­um­ban, ahol sze­mé­lyes élmé­nyek­kel fűsze­rez­ve mesélt a rég- és nem is olyan rég­múlt­ról a múze­um igaz­ga­tó­ja, Sepa János. Meg­is­mer­het­tük a kez­de­tek­től nap­ja­in­kig Bereg­szász éle­tét, tör­té­ne­ti átte­kin­tést kap­tunk min­den fon­to­sabb ese­mény­ről az összes magyar vonat­ko­zás­sal és a Szov­jet­unió hagya­té­ká­val. Folyo­só­ján idő­ren­di sor­rend­ben a magyar ural­ko­dók, kirá­lyok por­té­jai fogad­nak, a római kato­li­kus temp­lom kert­jé­ben Szent Ist­ván szob­ra áll, a szem­köz­ti olda­lon pedig Pető­fi szob­ra, így nem nehéz a magyar tör­té­ne­lem hul­lá­ma­in szár­nyal­ni. Dr. Csa­táry György veze­té­sé­vel meg­lá­to­gat­tuk a II. Rákó­czi Ferenc Kár­pát­al­jai Magyar Főis­ko­lát is, ahol Rákó­czi mell­szob­rá­nak meg­ko­szo­rú­zá­sá­val emlé­kez­tünk és elmélkedtünk.

A dél­utánt Mun­ká­cson töl­töt­tük, ahol egy kiadós ebéd és egy nyári ziva­tar után  meg­hó­dí­tot­tuk Mun­kács várát. A vár egy viszony­lag eldu­gott részén áll és kisebb keres­gé­lés után meg­ta­lál­tuk Zrí­nyi Ilona és a gyer­mel II. Rákó­czi Ferenc szob­rát, mely­nél szin­tén koszo­rú­val emlékeztünk.

Az ukrán-szlovák hatá­ron nem kevés vára­ko­zást köve­tő­en Len­gyel­or­szág felé veze­tett az utunk. Irány Krasiczyn!
Kra­si­czyn gyö­nyö­rű kas­té­lyá­ról neve­ze­tes, amely egy hatal­mas park­kal körül­vett befe­je­zet­len rene­szánsz vár­kas­tély tör­té­ne­ti kiál­lí­tás­sal, illet­ve egy része szál­lo­da­ként műkö­dik (Zamek w Kra­si­czy­nie). Igen, itt volt mind­há­rom éjsza­ka a szál­lá­sunk és töké­le­tes han­gu­la­ta volt a napi tör­té­ne­lem lec­kék után.
Követ­ke­ző blog­be­jegy­zés­ben bemu­ta­tom kicsit bőveb­ben, mert meg­éri a külön szavakat.

A Zrínyi-Rákóczi kon­fe­ren­cia maga Przemysl-ben volt, ahol egy gya­lo­gos város­né­zés­re jutott elég idő. Elsé­tál­tunk a Főtér­re, ahol elő­ször is min­den­ki elké­szí­tet­te a maga fotó­ját Svejk­kel, a dol­gos kato­ná­val. A kon­fe­ren­cia után ellá­to­gat­tunk a magyar-oszták kato­nák sír­já­hoz, akik az I. világ­há­bo­rú­ban estek el. Ezt köve­tő­en pedig nem marad­ha­tott ki a Przemysl-erőd. 1772-ben a Habs­burg Biro­da­lom fenn­ha­tó­sá­ga alá kerül Gali­cia, majd Ant­wer­pen és Ver­dun után Euró­pa leg­na­gyobb erőd­rend­sze­rét épí­tik ki mikor meg­rom­lik a viszony Orosz­or­szág és az Osztrák-Magyar Monar­chia között.
Przemysl‑t is bemu­ta­tom bőveb­ben a követ­ke­ző blog­be­jegy­zés­ben, tör­té­ne­lem egy másik idő­sza­ká­ba kala­u­zol­va benneteket.

Haza­utunk, ahogy emlí­tet­tem, Szlo­vá­ki­án keresz­tül haladt, miköz­ben meg­áll­tunk Zboró‑n, ahol I. Rákó­czi Ferenc és Zrí­nyi Ilona házas­sá­got kötött 1666-ban. Utunk köz­ben még a busz­ból Mako­vi­ca várát is meg­te­kint­het­tük, amely a XVII. szá­zad­ban a leg­je­len­tő­sebb Zrí­nyi bir­tok volt. Rákó­czi Zsig­mond Zbo­rón vár­kas­télyt is épí­te­te­tett, és fiai is itt nőt­tek fel. A vár­kas­tély saj­nos ma már nem áll, de II. Rákó­czi Ferenc szob­ra mel­lett meg­em­lé­ke­zik lété­ről egy tábla magyar ás szlo­vák nyel­ven is.

A négy nap saj­nos kevés az itt talál­ha­tó emlé­kek bejá­rá­sá­ra, de ugyan­ak­kor ösz­tö­nöz, hogy újra útra kel­jen tör­té­nel­münk nyom­do­ka­in az ember. Remél­jük, hogy lesz is erre lehe­tő­sé­günk, és ezúton is köszön­jük a lehe­tő­sé­get, hogy részt vehet­tünk ezen az úton.

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.

Leave a Reply

  • Goog­le Translate

  • Kövess min­ket:

  • Hír­le­vél

  • Booking.com Booking.com
  • Leg­nép­sze­rűbb bejegyzések