Olasz­or­szág: egy kul­tu­rá­lis kör­uta­zás 5 megállója

#Gye­rek­kén­tI­s­Utaz­tam – 6. rész 

Be kell vall­jam, én nagyon sze­ret­tem a tör­té­nel­met és magu­kat a tör­té­ne­lem órá­kat is. Min­dent meg­tett ezért a sze­re­tett tanár­nőm, aki egy nagyon élet­vi­dám, okos, vagány hölgy volt. Neki köszön­he­tem az első görög­or­szá­gi uta­zá­som és ezt a hason­ló­an szí­vem­nek ked­ves olasz­or­szá­gi kör­utat is. 
A görö­gök­kel való meg­is­mer­ke­dés után egy évvel a róma­i­ak jöt­tek és Olasz­or­szág Velen­cé­től Rómá­ig, ami csak bele­fért. Egy kis munka mind­ezért, azaz hogy mind­annyi­unk­nak fel kel­lett készül­nünk egy-egy város, lát­ni­va­ló tör­té­ne­té­ből, mint egy ide­gen­ve­ze­tő, már inkább izgal­mat hozott, türel­met­len vára­ko­zást, hogy lás­sam élő­ben, amik­ről olvasok. 

Csak­úgy mint Görög­or­szág ese­té­ben, itt is sze­ren­csés vol­tam, az első meg­ál­lónk Velen­ce volt, mely­nek olyan neve­ze­tes­sé­ge­i­ről kel­lett elő­ad­nom, mint a Szent Márk tér a szé­kes­egy­ház­zal és a Dózse-palota, a Cam­pan­i­le, vala­mint a Sóha­jok hídja. Ezután jöhe­tett a jól meg­ér­de­melt “nya­ra­lás” és élvez­het­tem min­den per­cét köröm­rá­gás és utol­só pil­la­na­tok­ban való mago­lás nélkül. 

5 város, 5 meg­ál­ló (+1 ráadás)

Velen­ce

Ahogy írtam, az első állo­má­sunk Velen­ce volt. Külön­le­ges érzés volt egy olyan város utcá­in bolyon­ga­ni, ahol leg­több helyen csak kitár­tad a karod és érin­tet­tet mind­két ház falát, s ha rossz helyen for­dul­tál be sar­kon egy­szer­csak egy csa­tor­na part­ján talál­tad magad és nincs tovább csak hátra arc. Velen­cét gyak­ran hív­ják a “víz váro­sá­nak”, amit egy­sze­rű meg­ér­te­ni, miért. A 118 kis szi­get­ből álló, hidak­kal és csa­tor­nák­kal össze­kö­tött város kihagy­ha­tat­lan úti cél. A város lagú­ná­i­val együtt az UNESCO világ­örök­ség részét képe­zi. Az egyre több turis­ta és ennek kör­nye­ze­ti hatá­sai miatt a város folya­ma­to­san dol­go­zik a fenn­tart­ha­tó­sá­gon, mivel saj­nos súlyos veszély fenye­ge­ti és egyre rosszabb a hely­zet, ami a pusz­tu­lás­sal fenye­get. A világ egyik leg­ro­man­ti­ku­sabb váro­sa a hajóz­ha­tó csa­tor­ná­i­val, a vapo­ret­tók és gon­do­lák igazi velen­cei lát­ni­va­lók. Végig­ha­józ­ni a Canal Gran­dén és köz­ben meg­cso­dál­ni a Rialto-hídat, tény­leg káp­rá­za­tos érzés. Gon­do­lát mi ugyan nem, de a vapo­ret­tot kipró­bál­tuk és meg­cso­dál­tuk a várost, a Szent Márk teret neves épü­le­te­i­vel ilyen pers­pek­tí­vá­ból is. Érde­mes, sőt köte­le­ző szerintem. 

A Szent Márk tér Velen­ce jel­ké­pe, s ahogy Napó­le­on nevez­te “Euró­pa tár­sal­gó­ja”. Nincs szin­te olyan évszak és nap­szak, hogy ne legyen tele embe­rek­kel meg per­sze az elvá­laszt­ha­tat­lan galamb­ára­dat­tal. A téren cso­dál­hat­juk meg a Szent Márk szé­kes­egy­há­zat, mely a Velen­cei Köz­tár­sa­ság leg­je­len­tő­sebb épü­le­te és a leg­fon­to­sabb találkozó‑, ima­he­lye volt. A leg­je­len­tő­sebb művé­szek ala­kí­tot­ták, díszí­tet­ték ennek megfelelően. 
A szé­kes­egy­ház harang­tor­nya az 1902-12 között az ere­de­ti for­má­já­ban újjá­épí­tett Cam­pan­i­le a bejá­rat­tól szem­ben. A 98,6 m magas torony­ból pazar kilá­tás nyí­lik Velen­cé­re és a tengerre. 
A szé­kes­egy­ház mel­lett, a ten­ger felő­li olda­lon talál­ha­tó a Dózse-palota. Ez volt a Velen­cei Köz­tár­sa­ság veze­tő­jé­nek, a dózsé­nak a hiva­ta­la, mely­ben szé­kelt a tör­vény­szék, több hiva­tal és bör­tön, vala­mint kín­zó­ka­ma­ra is helyt kapott benne. Az épü­let épí­té­sze­ti­leg az egyik leg­je­len­tő­sebb góti­kus alko­tás. Szer­ve­zett túra kere­té­ben láto­gat­ha­tó­ak impo­záns ter­mei, tele léleg­zet­el­ál­lí­tó fest­mé­nyek­kel, szob­rok­kal, fal­bur­ko­la­tok­kal és a hír­hedt Sóha­jok híd­ján is át lehet sétál­ni ezút­tal élmény­ként és nem büntetésként. 
A Sóha­jok hídja kötöt­te össze ugyan­is a Dózse-palotát a bör­tön­nel és a Lord Byron elgon­do­lá­sa nyo­mán kapta a híd a nevét. Byron úgy vélte, a rabok itt vetet­tek egy utol­só pil­lan­tást egy mély sóhaj kísé­re­té­ben a sza­bad­ba mielőtt vég­leg elnyel­te őket a sötét bör­tön mélye. A bör­tön a leg­hu­má­nu­sabb viszo­nyok ural­kod­tak akko­ri­ban és a vilá­gon itt Velen­cé­ben szün­tet­ték meg elő­ször a kín­zá­so­kat. Van egy kel­le­me­sebb legen­da is, mely a Sóha­jok híd­já­hoz kötő­dik, ez pedig úgy szól, ha két sze­rel­mes meg­csó­kol­ja egy­mást a híd alatt egy gon­do­lán nap­le­men­te­kor, a sze­rel­mük örök­ké fog tar­ta­ni és bol­dog­ság­ban élnek majd. 
Velen­cé­be érde­mes feb­ru­ár­ban is ellá­to­gat­ni, ekkor van a híres jeles Velen­cei Kar­ne­vál idő­sza­ka. Nem ezen az úton, de pár évvel később volt alkal­mam ilyen­kor vissza­tér­ni a város­ban és hatal­mas élmény, fer­ge­te­ges han­gu­lat, a külön­bö­ző velen­cei masz­kok cso­dá­sak, melyek közt két egy­for­mát rit­kán látni. 

Firen­ze

Tos­ca­na szék­he­lye az Arno folyó part­ján, egy nagy tör­té­nel­mi múltú város és a kul­tú­ra böl­cső­je évszá­za­dok óta. Az ókori róma­i­ak által lét­re­ho­zott város fon­tos keres­ke­del­mi és pénz­ügyi köz­pont. Tör­té­nel­mi és művé­sze­ti emlé­kei révén a bel­vá­ro­sa 1982-ben fel­ke­rült az UNESCO Világ­örök­sé­gek lis­tá­já­ra, és négy évvel később elnyer­te az Euró­pa Kul­tu­rá­lis Fővá­ro­sa címet is. Olyan nagy­ra­be­csült nevek kap­cso­lód­nak a város­hoz mint a Medi­ci csa­lád, Dante Alig­hi­e­ri, Sand­ro Boti­cel­li, Miche­lan­ge­lo, Ame­ri­go Ves­puc­ci és még sokan mások. 

A város jel­ké­pe a piro­sas tete­jű Duomo di Santa Maria del Fiore, mely a modern korig Euró­pa leg­na­gyobb temp­lo­ma volt, ma is Olasz­or­szág­ban az egyik leg­na­gyobb. 468 lép­cső­fo­kot leküzd­ve fel­jut­ha­tunk a dóm kupo­lá­já­ba, majd annak erké­lyé­ről Firen­ze leg­ma­ga­sabb pont­ján gyö­nyör­köd­he­tünk a város­ban. A duomo főbe­já­ra­ta előtt lát­ha­tó a nyolc­szög­le­tű Bat­tis­tero keresz­te­lő­ká­pol­na­ként szol­gált, vala­mint a mel­let­te álló 85 m magas harang­to­rony a Cam­pan­i­le 6 méter­rel ala­cso­nyabb a kupo­lá­nál, de 414 lép­cső­fok után innen is pazar a kilátás. 
Köte­le­ző élmény átsé­tál­ni a világ egyik leg­szebb és leg­hí­re­sebb híd­ján, a Ponte Vecc­hio-n átsé­tál­ni. A lakó­há­zak­kal beépí­tett híd Firen­ze leg­ré­geb­bi hídja, mely­re emlé­kez­tet­nek a hídon meg­ma­radt közép­ko­ri műhe­lyek és a köze­pén fel­ál­lí­tott szo­bor Ben­ve­nu­to Cel­li­ni­ről, a 16. szá­zad leg­ne­ve­sebb firen­zei ötvös­mű­vé­szé­ről. Itt haladt át a Róma egy fon­tos keres­ke­del­mi útja, a Via Cas­sia. A híd érde­kes­sé­ge, hogy végig­fut a felső szin­ten egy zárt folyo­só, a Vasari-folyosó, mely össze­kö­ti a Palaz­zo Pitti‑t az Uffizi‑n keresz­tül a Palaz­zo Vecchio-val. 
A Piaz­za della Sig­no­ria észa­ki részén áll leg­hí­re­sebb lát­vá­nyos­sá­ga, a Palaz­zo Vecc­hio. Az erőd­sze­rű palo­tá­ban a firen­zei város­há­za kapott helyet, tete­jé­ről lenyű­gö­ző pano­rá­ma tárul elénk. 
A világ egyik leg­hí­re­sebb és leg­gaz­da­gabb kép­tá­ra az Uffi­zi Kép­tár. Az épü­le­tet 1559 – 1581 között I. Cosi­mo Medi­ci épí­tet­te, ter­ve­ző­je Gior­gio Vasa­ri volt. Ere­de­ti­leg álla­mi hiva­ta­lok szá­má­ra készült az épü­let, innen szár­ma­zik a neve, hiszen az uffi­zi iro­dá­kat jelent. 
A Palaz­zo Pitti egy rene­szánsz palo­ta, mely a Medi­ci csa­lád tulaj­do­na volt a Ponte Vecc­hio köze­lé­ben. Később több tos­ca­nai her­ceg és II. Vik­tor Ema­nu­e­le király rezi­den­ci­á­ja is volt, ma pedig amel­lett, hogy egy gyö­nyö­rű kirá­lyi palo­ta, Firen­ze leg­na­gyobb múze­um­együt­te­se is. A Pitti-képtárat olyan művé­szek alko­tá­sai teszik kihagy­ha­tat­lan­ná a rene­szánsz ked­ve­lő­i­nek mint Raf­fa­el­lo, Tizi­a­no, Dürer, Peru­gi­no, Sarto. A palo­ta mögött terül el a rene­szánsz ker­tek kiemel­ke­dő pél­dá­ja, a Boboli-kert. Gye­rek­ként jót lehet bújócs­káz­ni itt, erre emlék­szem kifejezetten. 

Pisa

Min­den­ki­nek a ferde torony jut eszé­be, ha Pisa‑t említ­jük, pedig ez a híres torony csak az egyik épü­let a Piaz­za dei Miracoli‑n, azaz a Cso­dák terén. Aki Toscana-ban jár, annak köte­le­ző ellá­to­gat­nia ide, Firen­ze mel­lett a leg­főbb lát­vá­nyos­ság és a ten­ger­part­tól is csak pár kilo­mé­ter­re fek­szik. Firen­zé­hez hason­ló­an az Arno folyó szeli ketté a várost, s a Ferde-torony a többi cso­dás épü­let­tel a bel­vá­ro­son kívül helyez­ke­dik el. Az UNESCO 1987-ben a Világ­örök­ség részé­vé nyilvánította. 

A Ferde-torony tulaj­don­kép­pen a pisai Dóm óra­tor­nya, a vilá­gon az egyik leg­töb­bet fotó­zott épít­mény. Az épü­le­tek mind fer­dék a homokos-agyagos talaj követ­kez­té­ben, de a leg­szem­be­tű­nőbb a torony fer­de­sé­ge. Már az épí­té­se során elkez­dett dőlni, de foly­tat­ták az épít­ke­zés. Az idők folya­ma­to­san folya­ma­tos volt a dőlés­szög emel­ke­dé­se, majd végül 1993-ban sike­rült meg­erő­sí­te­ni a talajt, így nem dől tovább. A jelen­le­gi dőlé­se 4 méter, ami ezt a lát­vá­nyos­sá­got ered­mé­nye­zi. Meg­cso­dál­hat­juk ezen kívül még itt a téren a dóm-ot, mely egy ötha­jós temp­lom, a Bat­tis­ter­ot, azaz a keresz­te­lő­ká­pol­nát vagy a Cam­pos­an­to a régi temető. 
Sze­rin­tem nem léte­zik olyan utazó, aki Pisa-ban járva ne készí­te­né el a saját, tor­nyot támasz­tó fotó­ját. Ez már amo­lyan hagyo­mány lett az évek során és külön élmény, hogy minél vic­ce­sebb, lát­vá­nyo­sabb is legyen a kép.

Róma

Önma­gá­ban megér egy város­né­zést, egy pár napos tar­tóz­ko­dást, hogy fel­fe­dez­zük a város meg­annyi szép­sé­ges lát­ni­va­ló­ját. Egy nap még a köte­le­ző neve­ze­tes­sé­ge­i­re sem iga­zán elég, nem hogy az örök várost meg­is­mer­jük és meg­sze­res­sük. Neve­ze­tes­sé­gei közül első­re így nekem a leg­iko­ni­ku­sabb marad­tak meg emlé­ke­im közt.

Nyíl­ván látni kell a Colos­se­um-ot, mely Róma egyik jel­ké­pe is. Ez a leg­na­gyobb amfi­te­át­rum a Római Biro­da­lom terü­le­tén, az egyik leg­meg­ha­tá­ro­zóbb alko­tás nem messze a Forum Romanum-tól. Épí­té­sét még Ves­pa­si­a­nus csá­szár ren­del­te el, azon­ban Titus avat­ta fel a 48,5 m magas, 156 m szé­les és 189 m hosszú hely­színt, mely 50 – 80 ezer fő befo­ga­dá­sá­ra volt alkal­mas, gladiátor- és állat­vi­a­da­lok­ra hasz­nál­ták, de a nyil­vá­nos kivég­zé­se­ket is itt tartották. 
A Forum Roma­num volt az ókori Róma köz­pont­ja. A házak, bol­tok mel­lett külön­bö­ző iste­nek­nek szen­telt temp­lok, bazi­li­kák áll­tak itt, illet­ve itt volt a sze­ná­tus helye, a kivég­ző tér, de meg­annyi palo­ta marad­vá­nyát és dia­dal­ívek rom­ja­it is feltárták. 
A világ egyik, ha nem a leg­szebb szö­kő­kút­ja a Trevi-kút, min­den Rómá­ba érke­ző zarán­dol­he­lye. Szép­sé­ge elbű­vö­lő ez nem lehet vitás. A legen­da sze­rint, aki hát­tal a kút­nak egy pénz­ér­mét dob abba a válla felett, biz­ton vissza­tér ide. A barokk szö­kő­kút 49 m szé­les és 26 m magas. A led-es meg­vi­lá­gí­tás­nak köszön­he­tő­en éjsza­ka is pazar lát­ványt nyújt. 
A Trevi-kút-hoz hason­ló­an a Spanyol-lépcső is iko­ni­kus helye a turis­ták­nak és ked­venc talál­ka­he­lye a helyi­ek­nek is. Euró­pa leg­hosszabb és leg­szé­le­sebb kül­té­ri lép­cső­je, 138 lép­cső­fok­ból áll. Elne­ve­zé­sét a Spa­nyol Nagy­kö­vet­ség­ről kapta, mely mind­má­ig itt található. 
A Piaz­za Navo­na Róma tör­té­nel­mi köz­pont­já­nak egyik tere, ame­lyet három barokk szö­kő­kút díszít, egy­kor római aréna állt itt. Ma az olasz fővá­ros egyik leg­nyüzs­gőbb tere étter­mek­kel, kávézókkal. 
Több­ször fel­tű­nik fil­mek­ben is dísz­let­ként a karak­te­res Angyal­vár és ismert előt­tünk a képe a város­sal össze­kö­tő Ponte Sant’Angelo híd­já­val. Emlé­kez­tek Dan Brown Angya­lok és démo­nok című művé­re vagy az ezalap­ján készült film­re Tom Hanks fősze­rep­lé­sé­vel? Nos, az Angyal­vár a tör­té­net része. Az ola­szul Cas­tel Sant’Angelo Had­ri­a­nus csá­szár sír­em­lé­ke a Teve­re jobb part­ján. Az alap épít­mény egy 84 méter hosszú­sá­gú négy­szög, ame­lyen egy 60 méter átmé­rő­jű monu­men­tá­lis hen­ger áll. A hen­ger bel­se­jé­ben egy­más alatt 4 kamra talál­ha­tó, melye­ket spi­rá­lis folyo­só vesz körül. A közép­kor­ban már Róma erőd­jé­nek szá­mí­tott az épü­let. III. Mik­lós pápa a 13. szá­zad­ban tit­kos alag­út­tal kötöt­te a Vati­kán­hoz, így lehe­tő­vé vált, hogy a pápa bár­mi­kor mene­dé­ket keres­sen a vár­ban. Ma múze­um üze­mel falai közt.
Egy kul­tu­rá­lis uta­zás alkal­má­val nem hagy­hat­juk ki Rómá­ban a Szent Péter teret a Szent Péter bazi­li­ká­val, még ha nagy is a tömeg vagy ép tűző nap­sü­tés is van, ez egy élet­re szóló élmény. A Szent Péter bazi­li­ka a római kato­li­kus egy­ház első számú szen­té­lye a Vati­kán terü­le­tén és az UNESCO Világ­örök­ség része. A világ máso­dik leg­na­gyobb keresz­tény temp­lo­ma, befo­ga­dó­ké­pes­sé­ge 60.000 fő. Főképp Miche­lan­ge­lo ter­vei alap­ján készült el, s ezt köve­tő­en szük­sé­ges­sé vált egy tér kiépí­té­se is előt­te, ahol a hívők a mai napig az ünnep­sé­ge­ken vehet­nek részt és lát­hat­ják a kör­me­ne­tet is. A tér­nek 100.000 ember befo­ga­dá­sá­ra alkal­mas­nak kel­lett len­nie, illet­ve kri­té­ri­um volt még, hogy a pápát a tér min­den pont­já­ról jól lehes­sen látni. A tér kivi­te­le­zé­se Ber­ni­ni nevé­hez fűző­dik. A Szent Péter tér és a kör­nyék a mai for­má­ját az 1950-es évek­ben nyer­te el és került így tel­jes bein­teg­rá­lás­ba a város vérkeringésébe.

Assi­si

A város nevét és ide­gen­for­gal­mát leg­in­kább Szent Ferenc­nek köszön­he­ti, aki a feren­ces szer­ze­tes­rend meg­ala­pí­tó­ja volt. Itt szü­le­tett és itt is halt meg Assisi-ben. 

A messzi­ről is már jól lát­ha­tó hegyen több­eme­le­tes árkád­sor­ra épí­tett feren­ces kolos­tor vár­sze­rű­en nyú­lik a völgy fölé, benne kima­gas­lik a góti­kus Szent Ferenc temp­lom és a zömök Cam­pan­i­le. Assi­si az egyik leg­épeb­ben meg­ma­radt közép­ko­ri város, a főtér felé halad­va szám­ta­lan régi házat, ked­ves palo­tát szem­lél­he­tünk meg. 

+1: Raven­na

Virág­ko­rát akkor élte a város, mikor Milá­nó­ból ide került át a Nyugat-Római Biro­da­lom szék­he­lye. Kora keresz­tény műem­lé­kei az UNESCO kul­tu­rá­lis világ­örök­ség részét képe­zik. Fő lát­ni­va­lói még a Piaz­za del Pop­olo, ahol a város két védő­szent­jé­nek Apol­li­na­ris és Vita­lis két osz­lo­pon nyug­vó szob­ra lát­ha­tó, illet­ve a Gari­bal­di tér, amely Dante mau­zó­le­u­má­nak ad otthont. 
54 km távol­ság­ra fek­szik Rimi­ni, az egyik köz­ked­velt ten­ger­par­ti üdü­lő­helyl. Való­szí­nű­leg mi is vol­tunk a ten­ger­par­ton, immár haza­fe­le úton, mert hogy bele­már­tot­tam kora tavasszal a lábam és még nagyon hideg volt, arra emlékszem.

Biz­tos volt még a 10 nap alatt más is és szép is, ben­nem azon­ban ezek marad­tak meg, kamasz­ként ekko­ra volt a befo­ga­dó­ké­pes­sé­gem. Meg per­sze az ola­szos élet­ér­zés, az a kel­le­mes fel­is­me­rés, hogy jó itt lenni, hogy sze­ret­nék vissza­tér­ni és azt hiszem, ez a legfontosabb. 

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.