Kefa­ló­nia úti­ka­la­uz: élmé­nyek, lát­ni­va­lók, érdekességek

Eldön­töt­tük, irány Kefa­ló­nia! Az indu­lá­sig – bár rövid volt az idő – pró­bál­tam amennyi­re csak lehet fel­ké­szül­ni úti­cé­lun­kat ille­tő­en. Erről a Jón-tengeri görög szi­get­ről azon­ban külön­ál­ló úti­köny­vet nem talál­tam, így online, inter­ne­tes maga­zi­nok­ból, fóru­mok­ról igye­kez­tem meg­tud­ni minél töb­bet a tör­té­nel­mé­ről, a helyi viszo­nyok­ról, a kihagy­ha­tat­lan lát­ni­va­ló­i­ról és min­den sajá­tos­sá­gá­ról, de ezek alap­ján még nem is sej­tet­tem, hogy mennyi szép­ség­ben és mek­ko­ra élmé­nyek­ben lesz részünk.

A Kefa­ló­nia úti­ka­la­uz: uta­zás, szál­lás és amit jó tudni rész­ben magá­ról az uta­zás­ról és a gya­kor­la­ti tud­ni­va­lók­ról olvas­hat­tok, egy uta­zás ter­ve­zé­se ese­tén min­den­képp aján­lom figyelmetekbe.

Élmény­be­szá­mo­ló soro­za­tunk ezen részé­ben pedig amel­lett, hogy fel­fe­dez­he­ti­tek velünk Kefa­ló­nia egy részét, kicsit sze­mé­lye­sebb tör­té­ne­tek, saját élmé­nye­ink nyo­mán igyek­szem átad­ni azt a cso­dát, ami­ben részünk volt eme görög tájon. 

Amit látni kell Kefalónián

Néz­zük elő­ször is sorra, mik azok a helyek, váro­sok Kefa­ló­ni­án, ame­lye­ket vétek lett volna kihagy­ni. Per­sze a tel­jes­ség igé­nye nél­kül, had legyen ez a mi sze­mé­lyes válo­ga­tá­sunk, amo­lyan élmény­nap­lónk a szi­get­hez. A hét tel­jes nap után ugyan­is maradt néhány ten­ger­part, eldu­got­tabb hely, amely még leg­alább egy hétre való fel­fe­dez­ni­va­lót tar­to­ga­tott volna olyan kalan­do­rok­nak, mint mi; néz­het­jük úgy is, hogy egy ok, ami­ért újra ellá­to­gat­ha­tunk majd egy­szer erre a görög szigetre.

Argos­to­li, Kefa­ló­nia fővárosa

Nem egy tipi­kus euró­pai fővá­ros, sok­kal inkább egy kis medi­ter­rán kikö­tő­vá­ros. A ten­ger­part­tal pár­hu­za­mo­san végig­sé­tál­ha­tunk han­gu­la­tos főut­cá­ján, meg­ebé­del­he­tünk taver­nák­kal sze­gé­lye­zett főte­rén, és dél­után érde­mes csak úgy kiül­ni a part menti kávé­zók egyi­ké­nek tera­szá­ra egy fris­sí­tőt elfo­gyasz­ta­ni miköz­ben a szem­köz­ti hegy­csú­csok­ban gyö­nyör­kö­dünk. Sze­ret­tem itt elidőz­ni, ahogy lelas­sult körü­löt­tem min­den és a gon­do­la­ta­im viha­rai is meg­nyu­god­tak.
A leg­na­gyobb élmé­nyünk Argos­to­li­val kap­cso­lat­ban mégis a gya­log­tú­ránk volt. Egy szép kis kör­tú­rát tet­tünk Las­si­ból Argos­to­li­ba, ahol a part men­tén végig­sé­tál­tunk a fél­szi­get csücs­ké­ben lévő Kat­ha­vot­ras vízi­ma­lo­mig, majd a nap­le­men­tét a St. The­o­dore vilá­gí­tó­to­rony­nál vár­tuk, és innen gya­lo­gol­tunk haza immá­ron futó­lé­pés­ben. A nap­le­men­te cso­dá­la­tos volt, hihe­tet­len és felejt­he­tet­len, de aján­lom, hogy autó­val köze­lít­sé­tek meg. A haza­fe­le út gya­lo­gol­va ugyan­is csor­dul­tig töl­tött adre­na­lin­nal. Utó­lag a GPS ada­tai sze­rint 4,5 km‑t a korom feke­te éjsza­ká­ban, köz­vi­lá­gí­tás nél­kü­li, ker­tek­kel, olí­va­ül­tet­vé­nyek­kel sze­gé­lye­zett, kutyák­kal szí­ne­sí­tett kanyar­gós és emel­ke­dők­kel nem kímélt úton tet­tük meg. Hoz­zá­te­szem, rekor­dot gya­lo­gol­va 35 perc alatt tel­je­sí­tet­tük a kihí­vást, azon­ban a fej­lám­pa nél­kül a tor­kom­ban dobo­gó szí­vem biz­tos, hogy kiug­rott volna a helyé­ről. Meg­lát­va Lassi fénye­it és a több­sá­vos autó­utat, mint­ha vala­mi mázsás súly gör­dült volna le a vál­lam­ról, és az a friss víz, amit magunk­hoz vehet­tünk itt, élet­men­tő­nek bizo­nyult. Így utó­lag már per­sze vic­ces és cso­dás élmény, büsz­ke­ség tölt el a pánik helyett, ahogy eze­ket a soro­kat írom.

Melissani-barlang

A szi­get észa­ki felé­ben Sami váro­sá­hoz köze­lít­ve talál­ha­tó ez a nem min­den­na­pi bar­lang­tó, egy napos kirán­du­lá­sunk dél­előt­ti prog­ram­ja. Még itt­hon olvas­tam utána, hogy az érke­zést meg­éri 11 – 14 óra közé idő­zí­te­ni, hiszen ekkor a leg­gyö­nyö­rűbb és a leg­szebb fotók ekkor készít­he­tő­ek a nap suga­ra­i­nak beszű­rő­dé­se miatt. A bar­lang maga nagyon pici, felül­ről nyi­tott, belül pedig egy kis csó­nak­kal tehe­tünk egy kisebb túrát. A belé­pő 7 EUR (2019-ben), ami azért rab­lás, de ha jó idő­ben érke­zünk, elke­rül­jük az óráig tartó sor­ban állást, akkor azért való­ban egy kel­le­mes élmény­ben lehet részünk.
A csó­nak­tú­rá­tól mi töb­bet vár­tunk saj­nos. Beszál­lás­sal és kiszál­lás­sal együtt nem tar­tott tíz per­cig, vagy­is épp elő­vet­ted a fény­ké­pe­ző­det, épp elámul­tál a ter­mé­szet erőin, a víz tisz­ta­sá­gán és a bar­lang kép­ződ­mé­nye­in, már ment is a logisz­ti­ka, hogy hova kös­sön ki a csó­nak és hogyan szállj ki, hogy a beszál­ló ne lök­jön bele a vízbe. Leszá­mít­va ezt a fősze­zon­ban való­szí­nű­leg még illú­zió­rom­bo­lóbb tényt, a lát­vány fan­tasz­ti­kus. Ahogy kife­le tar­tot­tunk a bar­lang mélyé­ről bevil­lant a Mamma mia c. film­ből egy rész­let, és hal­kan dúdol­ni kezd­tem az „I have a dream… “ c. dalt. Önkén­te­le­nül érez­tem, hogy ez ideillik.

Assos

Ez a tüne­mé­nyes kis város lett az abszo­lút ked­ven­cünk Kefa­ló­ni­án. Tipi­ku­san az a meg­lát­ni és meg­sze­ret­ni hely, főleg nekem, aki oda­van a szí­nes háza­kért, a ten­ger­par­to­kért, a ter­mé­sze­tért. Itt min­den meg­van egy helyen, egy nagyon pici alap­te­rü­le­ten. Az ide el- vagy inkább leju­tás is kalan­dos, hiszen egy elég mere­dek és tíz méte­ren­ként vissza­for­dí­tó kanya­rok­kal tele­tűz­delt út vezet ide. Fent, még eresz­ke­dés előtt érde­mes meg­áll­ni egy fotó ere­jé­ig, mese­szép a kilá­tás. Meg­ér­kez­ve Assos­ba viszont a szűk út miatt nagyon óva­to­san kell halad­ni, és bár nekünk utó­sze­zon­ban már kevés­bé, de a par­ko­ló­he­lyért har­col­ni kell. Leg­in­kább nincs túl kicsi hely, az van, és be kell par­kol­nod oda; ezt itt tanul­tam meg.
Két dolog volt alap­ve­tő­en a bakancs­lis­tán­kon: 1. Kóbo­rol­ni Assos­ban, 2. saját sze­münk­kel látni a Myrtos-öböl csodáját. 

Myrtos-öböl

Annyi­ra nem sze­ret­ném azt mon­da­ni, hogy a leg­szebb a szi­ge­ten, hiszen nem lát­tunk saj­nos min­den stran­dot, öblöt, de had mond­jam azt, hogy a leg­le­nyű­gö­zőbb és leg­va­rázs­la­to­sabb, amit lát­tunk, az a Myrtos-öböl volt Kefa­ló­ni­án.
Assost elhagy­va Fis­cardo­ba igye­kez­tünk, mikor is egy kanyar előtt vész­vil­lo­gó­val par­ko­ló autók töme­gé­re let­tünk figyel­me­sek, illet­ve haj­me­resz­tő hely­ze­tek­ben az úton ide-oda rohan­gá­ló turis­ták­ra. Hát én is kitet­tem a vész­jel­zőt és meg­áll­tam. Ami a perem­hez lépve foga­dott az egy­sze­rű­en leír­ha­tat­lan. Ott volt. Ott terült el alat­tunk a hófe­hér apró­ka­vi­csos ten­ger­part, a lehe­tet­le­nül kék ten­ger, a hát­tér­ben a zöld domb­ol­da­lak, távo­li hegyek. Meg­ba­bo­ná­zott egy élet­re. Igen, ez a Myrtos-öböl.

Fis­cardo

A szi­ge­ten az 1953-as föld­ren­gés hatal­mas pusz­tí­tást vég­zett, szin­te min­dent porig rom­bolt. Kefa­ló­nia észa­ki csücs­ké­ben helyez­ke­dik el Fis­cardo, az egy­ko­ri halász­fa­lu velen­cei stí­lu­sú háza­i­val, amely a ter­mé­sze­ti csa­pást több­nyi­re épség­ben átvé­szel­te. A kikö­tő­jé­ben a halász­csó­na­kok mel­lett nagyobb jach­tok is meg­for­dul­nak, illet­ve kirán­du­ló­ha­jók indul­nak innen a szi­get körül világ fel­fe­de­zé­sé­re, de Lefkada-ra is.
Uta­zá­sunk előtt volt, aki azt mond­ta, hanya­gol­ha­tó, de ugye mi min­dent sze­re­tünk magunk meg­ta­pasz­tal­ni. Azt is, hogy igaza volt az ille­tő­nek. Lehet­ne szép és ked­ves, roman­ti­kus és han­gu­la­tos, de mi leg­in­kább a zsú­folt­sá­got tapasz­tal­tuk, a sem­le­ges­ség hatá­ra­it súrol­ták érzé­se­im, mikor beül­tünk ebé­del­ni az egyik part menti taver­ná­ba. Ebéd után ugyan tet­tünk egy kisebb kör­tú­rát az öböl egyik felén, ez feled­tet­te leg­in­kább a csa­ló­dott­sá­gun­kat, vagy a sem­le­ges érzést bil­len­tet­te el kicsit a pozi­tív irányba.

Amit ki kell próbálni…

Az ember bakancs­lis­tá­ján, főleg egy utazó bakancs­lis­tá­ján nem­csak helyek sze­re­pel­nek, jó eset­ben felejt­he­tet­len, egy élet­re szóló emlé­ke­ket és élmé­nye­ket is sze­ret­ne sze­rez­ni. Ezek mind az érzék­szer­ve­ink­re gya­ko­rolt hatást, volt, hogy az ízle­lő­bim­bó­in­kat örven­dez­tet­te meg, volt, hogy a sze­münk elé táru­ló lát­vány kap­csán akadt el a léleg­ze­tünk és a sza­vunk, illet­ve Kefa­ló­nia útjai a szer­ve­ze­tünk­ben tom­bo­ló adre­na­lin mennyi­sé­gé­re is hatás­sal voltak.

Autó­ve­ze­tés

A görög vagy sok­szor csak déli veze­té­si stí­lus­nak neve­zett szte­reo­tí­pia Kefa­ló­ni­án is jelen van. Bár itt nem kife­je­zet­ten a káosz és a dudá­lás miatt, inkább néha a fur­csa, ért­he­tet­len írott és írat­lan sza­bá­lya­ik miatt, illet­ve a hegyeken-völgyeken átíve­lő nehe­zí­tett terep­vi­szo­nyok miatt. Csak, hogy pél­dát is említ­sek, a kör­for­gal­mat jobb­ke­ze­sen hasz­nál­jál, tehát meg­áll az, aki benn van a kör­for­ga­lom­ba, és te, aki jobb­ról érke­zel behajt­hatsz. A leg­na­gyobb kihí­vást mégis a mere­dek, haj­tű­ka­nya­rok­kal teli utak jelen­tik, főleg, hogy nem tud­ha­tod, melyik kanyar­ból kiér­ve néz veled szem­be egy egész kecs­ke­csor­da. Na ők az igazi déli men­ta­li­tást kép­vi­se­lik, nem zavar­tat­ják ilyen­kor magu­kat, kényel­me­sen áll­nak az autó előtt és néz­nek veled far­kas­sze­met a szél­vé­dőn keresz­tül, hiába érzed azt, hogy mind­járt rágu­rulsz a lábá­ra, egy­sze­rű­en ki kell vár­nod a sorod, leg­alább­is amíg ő úgy nem gon­dol­ja, hogy arrébb tipeg. Jó eset­ben ennyi az ideg­baj, rosszabb eset­ben a sem­mi­ből – később ész­re­ve­szed, hogy a mel­let­ted húzó­dó szik­la­fal­ról – továb­bi egyed pottyan eléd, még jó, hogy nem a motor­ház­te­tő­re, és a szív­baj kerül­get. Egy­szó­val óva­to­san a veze­tés­sel, mert hát van itt még nagy­szar­vú bika, kutya, nyúl, nyest, csir­ke, puly­ka, kinek mi jut egy kirán­du­lás során. Azon­ban hatal­mas élmény, és emlé­ke­ink­ben már vic­ce­sek a szi­tu­á­ci­ók, bár­mi­kor újra bevál­lal­nám a veze­tést. Imád­tam a kis autómat! 

Helyi éte­lek a gyros-on felül

A görög gyros tel­jes más, mint amit itt­hon kapunk. Erre kife­je­zet­ten vágy­tam már sok-sok év után, így érke­zé­sünk esté­jén rög­tön fel­fe­dez­tük Lassi leg­jobb és a szál­lás­hoz leg­kö­ze­leb­bi taver­ná­ját. A gyrost itt sült krump­li­val egé­szí­tik ki, a csí­pős szószt felejt­sé­tek el, és a pita helyett inkább egy kenyér­lán­gos­ra emlé­kez­te­tő, fél­be­haj­tott tész­ta adja az ala­pot.
Más­nap­tól kezd­ve pedig min­den áldott nap jöhe­tett vala­mi új, helyi ízvi­lág, vala­mi iga­zán görög étel. Így enged­ve a kíván­csi­ság­nak és a gaszt­ro­nó­mi­ai kalan­dok­nak, meg­kós­tol­tuk a Sti­fa­dot (sűrű para­di­cso­mos szósz­ban hús­koc­kák és gyöngy­hagy­ma), a Souv­la­kit (nyárs­ra tűz­delt hús­koc­kák és zöld­sé­gek), a Mou­sa­kát (rakott pad­li­zsán darált bárány­hús­sal) vagy a Pas­ticc­hi­ot (darált húsos rakott tész­ta besa­mel már­tás­sal, sajt­tal). Iste­ni fino­man készí­tik el eze­ket, néhol kicsit más­képp, de nagyon ízletesen.

Kefa­ló­nia bora a Robola

A Robo­la Kefa­ló­nia leg­is­mer­tebb bora, melyet egye­dül ezen a szi­ge­ten ter­mesz­te­nek, így kihagy­ha­tat­lan volt, hogy meg­kós­tol­juk. Ez egy szá­raz, kicsit cit­ru­sos és gyógy­nö­vé­nyes zamat­tal ren­del­ke­ző fehér bor, könnyed nedű egy tar­tal­mas nap végén a tera­szon elfo­gyaszt­va, mond­juk egy cso­dás nap­le­men­té­vel a háttérben. 

Corel­li kapi­tány nyomában

Lát­tá­tok a Corel­li kapi­tány man­do­lin­ja c. fil­met Nic­o­las Cage és Pené­lope Cruz fősze­re­pe­lé­sé­vel? Eluta­zá­sunk előt­ti egyik este nálunk ez volt a házi­mo­zink műso­rán. Való­ban meg­tör­tént tör­té­ne­le­mi ese­mé­nye­ken alap­szik a film, melyet Kefa­ló­nia szi­ge­tén for­gat­tak. Belénk égett a film, így a goog­le segít­sé­gé­vel meg­pró­bál­tunk minél több hely­színt meg­ta­lál­ni, és fel­fe­dez­ni kirán­du­lá­sa­ink során. Nem volt könnyű dol­gunk, a for­ga­tás befe­jez­té­vel min­dent vissza­ál­lí­tot­tak az ere­de­ti kör­nye­zet­nek meg­fe­le­lő­en.
Nem adtuk fel, és bár néhol elkélt a kép­ze­lő­erőnk, néhol az autót és vele az ideg­rend­sze­re­met nem kímél­ve fel­fe­dez­tünk egy-két hely­színt, és mese­szép, ámu­lat­ba ejtő ter­mé­sze­ti kin­cse­ket. Sami és Anti­sa­mos közöt­ti kanyar­gós útról nagy­já­ból fél­úton letér­ve sétál­tunk abban a kanyar­ban, ahol a dok­tor háza volt, és töb­bek közt az itt talál­ha­tó ész­re­ve­he­tő­en egy­ko­ri ház köve­i­ből pró­bál­tam oda­kép­zel­ni a fil­mes emlé­ke­im­ből a fala­kat, a jele­ne­te­ket. A hegy­ol­dal­ban, útta­lan uta­kon átha­lad­va szív­me­len­ge­tő érzés volt meg­ta­lál­ni azt a ter­mé­sze­tes teraszt, ahol a film ele­jén és végén a zenés tánc­mu­lat­ság ját­szó­dik. Igen, örö­möm­ben én is szin­te tánc­ra per­dül­tem, leve­zet­ve így leg­alább az autó­ve­ze­tes­sél járó feszült­sé­get. Azon gon­dol­kod­tunk még el ennek a nap­nak a végén, miért nem szer­vez senki egy amo­lyan fil­mes túrát Corel­li kapi­tány nyomában?!

Ami min­den­képp ajánlott…

Néhány dol­got össze­gyűj­töt­tem még, amik nél­kül nem lett volna tel­jes sze­rin­tem a kefa­ló­ni­ai uta­zá­sunk, ame­lyek mind hoz­zá­já­rul­tak a varázs­lat­hoz, ahhoz a hát­bor­zon­ga­tó­an jó érzés­hez, amit így utó­lag (is) vissza­gon­dol­va érzek Kefa­ló­nia kap­csán; hogy hálát adunk a sors­nak, ami­ért erre a görög szi­get­re esett most a választásunk. 

Autó­bér­lés, eset­leg quad bérlése

Skala, Poros, Lixo­u­ri, Lour­das a tele­pü­lés­ne­vek, melyek a magyar uta­zá­si kata­ló­gu­sok­ban min­de­nütt sze­re­pel­nek, mint szál­lás­he­lyek. Azt fel­tűn­te­tik, hogy maga a szál­lás milyen messze talál­ha­tó a ten­ger­part­tól, de azt már keve­sebb­szer, hogy gya­kor­la­ti­lag min­den­től messze, elzár­tan vagy, ha nem bérelsz autót, eset­leg qua­dot. Jó, van még egy lehe­tő­sé­ged, az iro­dák által szer­ve­zett néhány prog­ra­mon részt tudsz venni. Ahhoz, hogy kötet­le­nül és a magad igé­nye sze­rint fel­fe­dezd Kefa­ló­ni­át, min­den­képp aján­lott az autó­bér­lés. A leg­jobb dön­té­sünk volt, enél­kül nagyon sok­min­den­től meg­fosz­tot­tuk volna magun­kat, való­ban sze­gé­nyeb­bek lennénk.

Szer­ve­zett prog­ra­mok, egye­di igé­nyek­re szab­va: Narancs­fa a ker­tünk­ben – Kefa­ló­nia napló

Tudom, hogy nem min­den­ki tehe­ti meg, hogy autót bérel­jen, de a szi­ge­tet sze­ret­né látni. A tömeg­köz­le­ke­dés Kefa­ló­ni­án tény­leg nem opció, az uta­zá­si iro­dák kirán­du­lá­sai kötöt­tek mind lét­szá­mot tekint­ve, mind útvo­na­lat. Mind­ezek isme­re­té­ben ki merem jelen­te­ni, hogy a Narancs­fa a ker­tünk­ben – Kefa­ló­nia napló csa­pa­ta egy nagyon klassz lehe­tő­sé­get nyújt a szi­ge­ten való tar­tóz­ko­dás tar­tal­mas eltöl­té­sé­hez, a lát­vá­nyos­sá­gok meg­is­me­ré­sé­hez. Akár egyé­ni szer­ve­zés­ben, akár iro­dá­val érkez­tek a szi­get­re külön­bö­ző egész napos, fél napos túrák közül választ­hat­tok kíná­la­tuk­ból, ame­lyek magyar nyel­ven egye­di­nek is szá­mí­ta­nak. Rugal­mas­sá­guk, hely­is­me­re­tük lehe­tő­vé teszi, hogy tel­je­sen a ti saját igé­nye­i­tek­re szab­va való­sul­jon meg egy kirán­du­lás. Pri­vát vagy kis­cso­por­tos a szer­ve­zett prog­ram­juk, így nem kell húsz-harminc tel­je­sen más kor­osz­tá­lyú, érdek­lő­dé­si körű turis­tá­val együtt töl­te­ne­tek a napot. Bát­ran keres­sé­tek őket, min­den ötle­tet szí­ve­sen vesz­nek, és segí­te­nek, hogy a kefa­ló­ni­ai nya­ra­lá­so­tok örök élmény lehessen.

Tek­nős­les, kis­tek­nő­sök kikelése

Lát­ta­tok már apró kis tek­nőst élet­re kelni, az első kis sze­ren­csét­len kúszá­sa­it, az első gyors mászá­sát a ten­ger hab­jai felé? Ezt az élményt át kell élni! A Kana­li beach apró kavi­csos strand­ján, a hori­zon­ton leme­nő nap utol­só suga­ra­i­ban egy kis csa­pat helyi önkén­tes és kíván­csis­ko­dó turis­ta mel­lett én csak áll­tam meg­ba­bo­náz­va. Előt­te a kínok kín­ját átél­ve túráz­tunk a strand túlsó felé­ben a víz­part­ra a majd­hogy­nem merő­le­ges, szik­lák­kal és nádas­sal benőtt, szin­te jár­ha­tat­lan úton lefe­lé, hogy szem­ta­núi legyünk a kis­tek­nő­sök szü­le­té­sé­nek. Mire leér­ve rájöt­tünk, hogy rossz helyen vagyunk, adre­na­lin­nal fel­vér­tez­ve rohan­tunk ugyan­ezen a sza­ka­szon vissza az autó­ig, majd a meg­fe­le­lő hely­re. A vég­ered­mény min­dent meg­ért, ez nem vitás, és ezt csak­is a Narancs­fa a ker­tünk­ben – Kefa­ló­nia napló csa­pa­tá­nak, Face­book olda­lá­nak köszön­het­jük. Rend­sze­re­sen posz­tol­nak ugyan­is a helyi érde­kes­sé­gek­ről, így a vár­ha­tó kike­lé­sek­ről is.

Nap­le­men­te nézés

Mond­hat­já­tok ked­ves köve­tő­ink, hogy nap­le­men­te máni­ás vagyok, nem is taga­dom. Sok­szor kere­sem, sok­szor pedig önma­gá­tól utol­ér. Min­den­hol és min­den évszak­ban más és más, de egy­sze­rű­en imá­dom. Az elmú­lás, a meg­nyug­vás, a szí­nes­ség és az érzel­mi túl­fű­tött­ség, de a nap min­dig újra kel, új lehe­tő­sé­gek vár­nak, újabb álmok és cso­dák, melyért min­den nap­le­men­té­ben hálát érzek. Kefa­ló­ni­ai nap­le­men­ték­ben sem szen­ved­tünk hiányt, egyik álom­sze­rűbb volt, mint a másik a ten­ger felett a hori­zon­ton, mind bele­il­lik az éle­tünk albumába.

A fen­ti­ek csak töre­dé­kek, nem tudom elég­gé kihang­sú­lyoz­ni, hogy mennyi min­dent kap­tunk ettől az úttól, ettől a görög szi­get­től ezút­tal. Vol­tak ben­nem még a nyá­ron fenn­tar­tá­sok, hogy tény­leg Kefa­ló­ni­á­ra utazzunk‑e. Azt pon­to­san nem tud­tam meg­fo­gal­maz­ni, hogy mire is vágyunk, mire van szük­sé­günk, mit sze­ret­tünk volna kapni az újabb uta­zás­tól. Most már két­ség­te­le­nül tudom; és azt mon­dom, hogy ezt itt min­dent! Erre volt szükségünk! 

Tart­sa­tok velem tovább­ra is itt a blo­gon és köves­sé­tek face­book olda­lon a kaland­lis­ta bejegy­zé­se­ket az újabb érde­kes­sé­ge­kért, fotó­kért, vide­ó­kért. Ha tet­szik, egy meg­osz­tás­sal segít­het­tek is, hogy még töb­bek­hez eljussanak.