Beköszöntött az ősz, és én a blog Facebook oldalán szavazást indítottam e kérdést illetően, mely számomra talán egy kicsit meglepő eredményt hozott. Nem kis fölénnyel mondtátok azt, hogy miért is ne utaznátok egyedül, sőt biztatást is kaptam erre nézve szemben azzal, hogy kell egy útitárs, egy baráti társaság az utazások alatt, akikkel együtt élhetjük meg az élményeket. Bevallom, elgondolkodtattatok.
Egyedül utazni, miért is ne?!
Nem titkolom, én életemben eddig egyetlen egyszer voltam külföldön nyaralni egyedül jó néhány évvel ezelőtt. Ez akkor egy nyolc napos utazás volt egy kicsit önmagamhoz is. Abban az időszakban nagyon kellett az egyedüllét, a csak magamra figyelés, hogy azt csináljak, amit csak szeretnék. Az úti cél Rodosz volt, amelyről írtam is korábban a blogon egy bejegyzést. Fantasztikusan sikerült, gyönyörű a sziget és pont annyi látnivalót kerestem fel, pont annyit lézengtem és heverésztem a tengerparton, amennyi feltöltött egy kis időre, és ráébresztett dolgokra, hogy merre is tartok, majd új távlatokat nyitott meg az életemben. Azóta is büszke vagyok magamra, hogy bár lett volna barátnő, ismerős, akit elhívhattam volna magammal, de bevállaltam egyedül az utazást, és utólag azt mondom, életem egyik legjobb döntése volt. Az “énidő” hiánya miatt sokat tanultam mind magamról, a korlátaimról és a képességeimről, illetve végre az volt a fontos, hogy velem mi van, hogy én hogyan érzem magam. Tudtam arra koncentrálni, mit várok el akár egy kirándulástól, akár hosszabb távon magamtól, és hogy mi az, amit igazán szeretnék. Már-már felnőtt fejjel igazán felnőtté váltam ez alatt az utazás alatt. Nem volt senki, aki elvonta volna a figyelmem, akihez alkalmazkodnom kellett volna a lakásban, a programszervezésben, az étkezéseket illetően, és még megannyi mindent sorolhatnék itt. Végre éltem.
Kell egy (úti)társ!
Alapvetően társasági embernek tartom magam, nem egy állandóan középpontba vágyó szószátyár típus, de szeretek beszélgetni az emberekkel, szeretem, ha olyanok vesznek körül, akikre felnézhetek, akikben megbízhatok, akikkel ilyen vagy olyan témában megtalálom a közös hangot, és persze szívesen diskurálgatok életre való, nyitott emberekkel. Mindig és mindenhol. Erre tanít maga az utazás is szerintem. Megismerés és elfogadás. Szerettem már korábban is megosztani az örömömet, az élményeimet a környezetemmel, az érdeklődve figyelő barátokkal, ismerősökkel, és jó érzés sokszor együtt megélni ezeket a pillanatokat. Amióta már csak a blog gondolata is megszületett, együtt utazunk a Másik felemmel, kiegészítve egymást, ahogy a blog is a mi első közös “gyermekünk”. Évek óta igazából el sem tudom képzelni, hogy egymás nélkül utazzunk, együtt vagyunk egyek, együtt akarjuk megélni az élet minden szépségét, örömét és bánatát. Kell, hogy az út során is alakítsuk egymást, hogy talán soha elénk nem gördülő akadályokat legyőzve újabb oldalunkról ismerjük meg magunkat és a másikat. Szükségünk van arra, hogy egymást támogassuk, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, de nem egyszer fordult már elő, hogy ennek köszönhetően keveredtünk új kalandba, éltünk meg olyan magasságokat és mélységeket, amelyek által többek lettünk. Az érzés pedig, hogy együtt megcsináltuk, mindennél többet ér.
Érdekes témát vetettem fel úgy gondolom, amire a választ nekem is jól át kellett gondolnom. Valódi dilemma volt, amikor felétek intéztem a kérdést, mivel pont ellenkező irányba halad a munkahelyi elfoglaltságunk az ősz folyamán, így a hosszabb közös utazás tervezését el kellett felejtenünk. Örökmozgó, utazásmániás lévén kicsit kétségbe is estem, de a szívem és az eszem másik fele tudta, érezte, hogy a blog a miénk. Közös cél, közös érdek. Nem dől össze a világ, ha csak pár napos, hétvégi utazást tervezünk, de persze akkor sem, ha egyedül kelnék útra. Ez esetben viszont nem lenne teljes az egész, nem lennék felhőtlenül felszabadult, – halkan jegyzem meg, hogy a fotózás minden árnyoldala is az én vállamat nyomná – de legfőképp, biztos vagyok benne, hogy a mai fejemmel kicsit üres lennék egyedül, amelynek eredményeképp ti sem kapnátok a tőlem, tőlünk megszokott hangvételű blogbejegyzéseket és a minőségi csodás fényképeket.
Összességében, örülök, hogy én nem szavaztam ezúttal!
Szerintem egyéni szükséglet, ki milyen életszakaszában van éppen, kinek milyen lehetőségei adódnak az életben és kinek mi a célja az utazással, azok a kérdések, amelyek válaszai eldöntik, útnak indul‑e egyedül vagy útitársat választ maga mellé az ember.
Tartsatok velem továbbra is itt a blogon és kövessétek facebook oldalon a kalandlista bejegyzéseket az újabb érdekességekért, fotókért, videókért. Ha tetszik, egy megosztással segíthettek is, hogy még többekhez eljussanak.
Kapcsolódó bejegyzések